Holttenger Mezőségi útirajzok 2009-2010
240 krétarajz a Mezőség 123 településéről

A KOLOZSVÁR-KÜLSŐ REFORMÁTUS EGYHÁZMEGYE TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT, KEDVES CSALÁDJÁT ÉS BARÁTAIT

WAGNER PÉTER ÉPÍTÉSZ
HOLTTENGER
MEZŐSÉGI ÚTIRAJZOK 2009-2010
CÍMŰ GRAFIKAI KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJÁRA

KOLOZSVÁR - GY. SZABÓ BÉLA GALÉRIA
FŐTÉR 23. SZÁM, HÁTUL AZ UDVARBAN
2010. NOVEMBER 6. SZOMBAT 11 ÓRA

MEGNYITJA
MURÁDIN JENŐ MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ
KÖZREMŰKÖDNEK
A HARMADIK ZENEKAR ÉS A SZÉKI SZALMAKALAP EGYÜTTES TAGJAI

A KIÁLLÍTÁS MEGTEKINTHETŐ 2010. DECEMBER 16-IG
MUNKANAPOKON 9 ÉS 14 ÓRA KÖZÖTT

A KIÁLLÍTÁST A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATJA

László rögtön megérezte, mintha ajtót csaptak volna be a háta mögött, hogy mikor lépték át ennek a külön mezőségi tájnak küszöbét. Alig futottak néhány kilométert az állomástól, az országút nagy ka-nyarodókkal kígyózott föl egy magas dombsor tetejére, amely elválasztotta egymástól a tágas folyóvölgy, dús erdők és hócsíkos kék hegyek mozgalmas, élettel teli zónáját attól a tájéktól, melynek első kitárulása pillanatában fölszakadt László lelkéből ez a szó: holttenger.
Különösen szép, aranyfényű októberi nap volt. De míg innen, a hágó tetejéről viszszanézve ez a ragyogás megelevenített mindent, a havasok kéklő csúcsáig, előre tekintve, sápadt halotti színbe vonta a végeláthatatlan dombok megfagyott hullámsorait... A levegő hígan, fémesen vibrált a messzi láthatár fölött, a páranélküli távlatból élesen meredeztek ki a földcsúszások omladékos, fehér csúpjai, mint fölcsapódó hullámok megmerevedett, tajtékos taréja. Az országút villogó szalagja egymás mögött torlodó dombok tetőin csillant föl, mintha a világ végét keresné. Csend, álom, halál lebegett láthatatlanul, fanyar-édesen illatozva mindenen.

(Részlet Makkai Sándor Holttenger című regényéből, 1923)


Ami ezen a mozdulatlan vadvizen túlesik, az a legősibb erdélyi kisvilág. Egymásba barázdált nemzedékek vívják itt századok óta a maguk szívós, engesztelhetetlen közelharcát. Kereszt, kakas, vagy pravoszláv misemondás hite éppúgy szétveti őket, mint egymást fojtogató szűkös földsávjaik, melyek tagosítás nélkül aprózódtak fel az egykori jobbágytelkeik helyén. Minden falu más faji képletet mutat, egyik még a honfoglalás jogán birtokos kis­urak telepítése, másika paraszttá vedlett armalisták szegénysora. E gazdag rétegezettségű magyarok közt kúszik végig a zárt faji egységű, tagozatlan román folyondár. A fajok e parányi katlanában apró, falusi koncokért patriarkális, rég-telepes zsidók birkóznak nyers, keményszívű örményekkel, míg minden faluvége gyanús fertályaiban cigánynépek primitív, idegen ethnosza ver gyökeret.

(Részlet Passuth László recenziójából, Nyugat, 1937/6)