– Mama miért sírsz? - kérdezi a kisfiú az édesanyját.
– Mert én nő vagyok - válaszolta az asszony.
– Ezt nem értem! - mondja a kisfiú.
– És ezt soha nem is fogod megérteni … - válaszolta gyermekét átölelve
az anya.

Később megkérdezte a fiúcska az édesapját is: „Papa, miért sír a mama látszólag
minden ok nélkül?”
„Minden nő ok nélkül sír.” – Ez volt minden, amit az apa válaszolt.

A fiúcska felnőtt férfi lett, és még mindig kereste a választ, hogy vajon
miért sírnak időközönként a nők. Egyszer megkérdezte a Legfelsőbb
Hatalmat:
– Mondd Atyám, miért sírnak a nők olyan könnyen?

Az Atya elgondolkozva válaszolt:
„Amikor a nőt teremtettem, valami különlegeset alkottam.
Oly erőssé tettem a vállát, hogy a világ terheit elbírja, mégis oly
gyengéddé, hogy vigasztalást is tudjon adni.
Oly belső erőt adtam neki, ami lehetővé teszi, hogy akkor is tovább
menjen, amikor már mindenki más feladja, hogy a betegségek és a bánat
idején is ellássa családját panaszkodás nélkül.
Oly mély érzéseket adtam neki, amelyekkel gyermekeit mindig és minden
körülmények között szereti, még akkor is, ha a gyermek őt mélyen
megbántotta.
Oly erőt adtam neki, mellyel a férjét minden hibájával együtt szereti és
elviseli, és azért alkottam a férfi oldalbordájából, hogy vigyázzon
férje szívére.
Oly bölcsességet adtam neki, hogy tudja: egy jó férj soha nem sérti meg a
feleségét, mégis néha próbára teszi a nő érzéseit, határozottságát és
kitartását, hogy szikla szilárdan férje mellett áll-e?
És végezetül könnyeket is adtam neki, hogy sírhasson. A könnyek
kizárólag csak az övéi, és annyit használ belőlük, amennyire csak
szüksége van.
Látod: Egy nő szépsége tehát nem a ruhájától függ, amit éppen visel,
vagy az alakjától, amilyen az ő formássága, de még nem is attól ahogyan a
haját viseli.