Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Szép szavak
Ezt a beszélgetést abból a felindulásból indítom, hogy itt kezdjünk beszélgetni a szépről. Szép ami könyvben, papíron vagy monitoron ér el minket.
Válasz erre a beszélgetésre
-
Permalink Szarvas Huba válasza. Dátum:
-
Kezdem is akkor, ki mit olvasott mostanában és mit gondol róla ?
-
Permalink Kálmán Csaba válasza. Dátum:
-
Régebb olvatam, de ajánlom mindenkinek Gyökössy Endre könyvét, "Isten öreg bojtárjának vallomása"-t. Ő egy református lelkész volt, és fantasztikusan írt életéről, hivatásáról, megpróbáltatásairól. Több könyvet is írt, művei leginkább vallási könyvesboltokban találhatók meg, de amikor megjeleni egy-egy kiadás, elég gyorsan elkapkodják őket.
-
Permalink Borbély (Jakab) Emese válasza. Dátum:
-
"Amikor kimondom ezt a szót, hogy "Erdély", ebben benne van minden: a szívem, a lelkem, az agysejtjeim molekulái, mindaz, ami voltam, vagyok és leszek, tulipános bölcsőmtől a kopjafáig. Véremben van. Minden írásommal, minden beszédemmel, mindig és mindenütt Erdélyért harcoltam. Azért az Erdélyért, melyről tudom, hogy már nem lehet az enyém soha, de még lehet azoké, akik ott maradtak, szenvedtek és hűséggel kitartottak minden gyötrés, megpróbáltatás ellenére is. Minden maradék erőmmel, igyekezetemmel azért küzdök még ma is, hogy Erdély újra az legyen, ami volt: három szabad nép hazája, az Isten és ember előtti egyenlőség, a tisztesség és az emberszeretet földje."
Wass Albert
-
Permalink Borbély B. Sándor válasza. Dátum:
-
Juhász Gyula: Betlehem
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Ki Betlehemben született ez este,
A jászol almán, kis hajléktalan,
Szelíd barmok közt, édes bambino,
Kit csordapásztoroknak éneke
Köszöntött angyaloknak énekével.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Hogy anyja az Úr szolgáló leánya
És apja ács volt, dolgozó szegény.
És nem találtak más födélt az éjjel
A városvégi istállón kivül.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Kit a komor Sibillák megígértek,
Kit a szelíd Vergilius jövendölt
S akit rab népek vártak, szabadítót.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
A betlehemi kisded jászolára,
Amely fölött nagyobb fény tündökölt,
Mint minden földi paloták fölött.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Augustus Caesar birodalma elmúlt,
Az ég és föld elmúlnak, de e jászol
Szelíd világa mindent túlragyog.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,
A kerek föld mindegyik gyermekéhez
Egy üzenettel jött: Szeressetek!
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
És hallgassátok meg az angyalok
És pásztorok koncertjét, mely e szent éj
Ezerkilencszázhuszonhároméves
Távolságából is szívünkbe zeng.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
S gondoljatok rá holnap és minden áldott
Napján e múló életnek s legyen
A betlehemi énekből öröm,
A karácsonyi álomból valóság
És békessége már az embereknek!
-
-
A TUDATÁRA ÉBREDÉSRŐL
A lelkiség, spiritualitás azt jelenti: tudatára ébredés. A legtöbb ember, noha nem tud róla, szunnyad. Szunnyad születésekor, szenderegve él, szunnyadva házasodik, álmában nevel gyermekeket, szunnyadva hal meg, anélkül, hogy valaha is felébredne. Sohasem érti meg a szeretetteljes és gyönyörű voltát annak a dolognak, amit emberi létnek nevezünk. Tudod, a misztikusok - katolikusok, keresztények, nem keresztények, lényegtelen mi a teológiájuk, nem számít, mi a vallásuk - mindahányan egyöntetűek egy dologban: abban, hogy minden jól van, minden jól van. Noha minden felfordult, minden jól van. Furcsa paradox, bizonyosan. De, tragikus módon, az emberek többsége sohasem látja meg, hogy minden jól van, mert mindnyájan szunnyadnak. Rémálmot látnak.
A múlt évben a spanyol televízióban hallottam egy történetet arról az úrról, aki bekopog a fia ajtaján. "Jaime - szól oda neki -, ébredj fel!" Jaime azt feleli: "Nem akarok felkelni, Papa." Az apa elkiáltja magát: "Kelj fel, iskolába kell menned!" Jaime azt feleli: "Nem akarok iskolába menni." "Miért nem?" - kérdi az apa. "Három okból" - válaszolja Jaime. "Először is, mert unalmas; másodszor, mert a gyerekek ugratnak engem; harmadszor pedig, mert utálom az iskolát." Mire az apa: "Nos, mondok neked három okot, miért muszáj iskolába menned. Először is, mert ez a kötelességed; másodszor, mivel negyvenöt éves vagy; és harmadszor, mivel te vagy az iskolaigazgató." Ébredj fel! Ébredj fel! Felnőtt vagy. Túl nagy vagy ahhoz, hogy szenderegj.
Ébredj fel! Hagyd már a bíbelődést a játékaiddal!
A legtöbb ember elmondja neked, hogy ki akar kerülni az óvodából, de ne higgy nekik! Ne higgy nekik! Csupán annyit akarnak tőled, hogy javítsd meg a tönkrement játékaikat. "Add vissza a feleségemet! Add vissza az állásomat! Add vissza a pénzemet! Add vissza a tekintélyemet, a sikeremet!" Ezt akarják; visszakapni a játékaikat. Mindössze ennyi. Ezt a legjobb pszichológus is megmondja majd neked, mármint azt, hogy az emberek nem igazán akarnak kigyógyulni. Enyhülést akarnak; a kúra fájdalmas.
Tudod, felébredni kellemetlen. Kellemes és kényelmes dolog ágyban lenni. Bosszantó, ha felébresztenek. Ez az oka annak, hogy a bölcs guru nem próbálkozik azzal, hogy felébressze az embereket. Remélem, itt bölcs leszek, s nem kísérellek meg felébreszteni titeket, ha nagyon alusztok. Ez valóban nem feladatom, noha időnként azt mondom nektek: "Ébredjetek fel!"
Rám az tartozik, hogy tegyem a dolgomat, hogy lejtsem a táncomat. Ha hasznotok van belőle, jó; ha nem, nagy baj. Amint az arabok mondják: "Az eső lényege ugyanaz, de a mocsarakban a töviseket növeszti, a kertekben pedig a virágokat."
Eddig a részlet Anthony de Mello: Ébredj tudatára c. könyvéből (Angol eredeti cím: Awareness).
Spirituális előadássorozatok egyike az ő saját szavai szerint.
Ez a könyv egyébként egyik kedvencem. Gyakran bele-bele olvasgatok, újra ízlelem a szavakat és a mondanivalót egyaránt.Számomra nagyon sokat segít, hogy valóban tudatosan éljem az életemet és nagyon sokszor segít abban is, hogy világosabban lássam azt, ami van, és szívből örüljek annak, ami itt és most van - és közben ne törődjek azzal, ami nincs. Ha sikerült felkelteni az érdeklődést, akkor ezt a könyvet egészében itt is el lehet olvasni
. http://www.polczer.hu/gondolatok_mello_ebredjtudatara.htm Amúgy én jobb szeretek ilyen könyveket nyomtatott formában olvasni. De az is jó, hogy a weben is hozzá lehet férni..
-
Permalink Vincze Magdi válasza. Dátum:
-
Wass Albert: A funtineli boszorkány I-III.
Azt hiszem, Aki itt van, annak nem kell bemutassam. Fantasztikus hatással volt rám ez a mű. Ha lehet, még jobban beleszerettem Erdélybe, a székelyekbe. Mindenképp kötelezővé tenném középiskolában, de úgy, hogy előtte kedvet csinálnék hozzá. Azt gondolom, ugrásszerűen megnőne az Erdélybe szervezett osztálykirándulások száma :)
-
-
Most olvasom újra (talán harmadszorra) Tamási Áron Ábel trilógiáját. A következő részlet egyik kedvencem az Ábel a rengetegben első fejezetéből.
"- Így, né! - laposodtam el a földön. - Nyugodjuk ki magunkot, hadd lássa aztán a ház, hogy legények vagyunk.
Nyugodtunk is valami negyedóráig, aztán friss erővel ismét megindultunk. Ahogy áthaladtunk az úton, amelyen a csíkiak Udvarhelyre s az udvarhelyiek Csíkba közlekedtek, a szemem erősen kezdte fürkészni, hogy apám nem beszél vala-e félre. De nem, mert egyszerre feltűnt a ház. Festetlen fenyődeszkából volt összehányva, s úgy kuporgott szomorúan az erdőszélen, mintha csóré emberek építették volna.
Apám letette a terhet, s a kecskét megkötötte egy fiatal fenyőfához. A tyúkokkal s a macskás tarisnyával én is lerakodtam apám útmutatása szerint, aztán odamentem a házhoz, megfogtam az egyik kiálló deszkáját, mintha parolázni akarnék vele, és így szólítottam meg:
- Szervusz, hogy hínak?
- Engem háznak, hát téged? - felelte helyette apám.
- Ha téged háznak, akkor engem püspöknek - mondtam, és elindultam, hogy megkerüljem az egészet. Amikor kereken jártam, s láttam, hogy nem javult semmit a helyzet, megálltam apám előtt, rámutattam az építményre, s így szóltam:
- Édesapám, ha mi a majmoktól lettünk volt, akkor a házak ettől.
- Hát nincs elég deszka benne? - védte apám, mint egy ügyvéd.
- Lik is van elég - feleltem.
- Hát rajtad nincs? - kérdezte apám.
Erre nem felelhettem egyebet, pusmogni kezdtem. Ahogy csendesedtem volna, hát erős nyávogás csavarog a hátunk megett. Odanéztünk, s akkor látjuk, hogy a macska jött elé a tarisnyából. Keservesen szemlélődött, s közben-közben a tonka orrát fintorgatva szagolta az avart. Meg-megállott, majd kecsesen átlépett néhány ágacskát, s mintha lassan váltott volna az esze, sohasem akkor nyávogott, amikor szagolt, hanem csak akkor, amikor ment.
Egy ideig szótlanul néztük a sírdogáló cirmost, majd gondoltam egyet, s hirtelen én is szagolni kezdtem a földet.
- Hát te mit csinálsz? - kérdezte apán.
- Szagolom, hogy e macska miért sír - feleltem.
Apám nem szólt rá semmit, s arcot is olyant mutatott, mintha megelégelte volna a hiábavaló tréfát. Odament szépen a macskához, és felvette a földről.
- Bévisszük a házba, nehogy elkótorogjon - mondta és vitte is.
Nagy serényen én is az apám nyomába szegődtem, mert igen szerettem volna már látni belülről is a házat. Mindjárt kezdetben bémentem volna, de attól féltem, hogy valami vadállat vagy elbújt hegyi tolvaj szembeszökik az ajtóban velem. Most is az apám háta mögé húzódtam, s csak onnét lestem előre. A deszkaajtón vaskilincs volt, de látszott, hogy nincs az ágyába béhúzva egészen. Úgy látszik, apám ezt nem szerette, mert az ajtó előtt húzódozni kezdett, s majd mintha köhögés jött volna rá, olyformán kiáltotta:
- Hééé!
- Tán fél, édesapám? - kérdeztem a háta mögül.
-. Ezt nem úgy hívják - mondta, s azzal bédugta a fejét az ajtón, de vissza is kapta rögtön, s még az ajtót is bérántotta kilincsre.
Támaszkodó lélekkel néztünk össze.
- Hát hogy hívják? - kérdeztem.
Apám nem felelt, hanem a macskát lehajította hamar a földre, és vészjósló ábrázattal egy nagy karót ragadott fel, s intett nekem is, hogy kövessem a példáját gyorsan.
Alig találtam egy husángot, úgy meg voltam ijedve.
- Mi az ánti van odabé? - kérdeztem súgva.
- Valami nagy! - felelte apám.
- Milyen?
- Veres.
- Farka van-e?
- Nem tudtam kivenni.
Az ajtónál hadállást vettünk, a kézbelieket ütésre felhúztuk, és vártunk. A csend dermesztő volt, csak a macska nyávogott fel kis szünetekkel a hátunk megett. Mind bánatosabban és mind hegyesebben eregette a kacskaringókat a levegőbe, míglen apám türelmét vesztette, és hátrafordulva rákiáltott:
- Hallgass, a ponciosodat!
- Mi sem sírunk, nézd meg - magyaráztam neki én is -, pedig nagyobb bajunk van, mint neked.
A macska csakugyan elhallgatott, s mi is álltunk tovább mozdulatlanul.
- Az ajtót nem kéne kinyitani? - kérdezte apám egy idő múlva.
- Az biza jó volna, ha kinyitná valaki - feleltem.
- Valaki, de ki?
- Azt egy idősebb ember.
Egészen megrekedtünk, mert apám még csak nem is szólott erre semmit. A nagy szorultságban az jutott eszembe, hogy én meglesem azt a fene vereset. Lassan odamentem tehát az egyik ablakhoz, és vitézül kukucskálni kezdtem bé a házba.
- Mit látsz? - kérdezte apám.
- Én, úgylehet, egy kutyát.
Apám is odajött az ablakhoz, és kémlelni kezdett. Egyszer a jobb szemét hunyta bé, máskor a balt; majd ellenzőt csinált a homlokához a tenyerével, de a nagy veres állat feküdt, s így apám nem tudott biztos megállapítást tenni.
- Bár kutya volna!... - mondta végre.
- Hát mibe fogadjunk, hogy kutya?
- Abba, hogy menj bé s hajtsad ki, ha olyan biztosan tudod.
Megint úgy kezdhettem pislogni, mint a béka. Félelmemben már a verejték is kivert a homlokomon. De akkor arra jött a macska, és felnyávogott reám, mintha társul ajánlkoznék. Hát ennél jobbkor macska még nem jött, amióta van a világ. Felvettem rögtön, odavittem az ajtóhoz, és keresztet vetettem rá. Aztán egy arasznyi nyíláson béengedtem a házba.
Feszülten vártuk, hogy mi lesz.
Kicsi idő múlva nyöszörgést hallottunk, majd elgyöngült hangon ugatni próbált egy kutya.
- Mit mondtam, édesapám?! - kiáltattam fel; s mintha én lettem volna a gazda, kinyitottam sarkáig az ajtót.
Csakugyan kutya volt.
Egy eléhezett, szomorú kutya.
Ott feküdt valami gyenge szénavackon, s még annyi ereje sem volt, hogy felkelhetett volna, amikor bémentünk hozzá. Legtöbb volt, amit tett, hogy a fejét felemelte valamicskét, s úgy nézett hol engemet, hol apámot, akár a haldokló, aki nem tudja, hogy kettőnk közül melyik az Isten. A színe nem volt éppen veres, amilyennek a bégyűlt fényben az ablakon keresztül láttuk, hanem inkább barna. A teste az éhség pusztításai után is elég nagynak látszott, de abban sok része volt a gyapjának is, amely gazdag rendetlenségben takarta.
Úgy álltunk mellette, mint a beteg ágya mellett.
- Maga az Isten rendelte nekem ezt a kutyát - szólaltam meg végre.
- Ezt ő, abba betegedett belé - mondta apám.
- Ne vessek neki egy darab kenyeret?
- Még csak az hiányzik! - ellenkezett apám. - Hiszen azzal a szikkadt gyomrával estig beléhalna a kenyérevésbe. Hanem mindjárt vizet melegítünk s belé puliszkalisztet: s azt adjuk neki lagymatagon.
Mivel immár a miénknek lehetett tekinteni, meg is kereszteltem, s a Bolha nevet adtam neki. Kicsi részben a színe miatt, de nagy részben azért, mert úgy gondolkoztam, hogyha én megadom neki a Bolha nevet, tán csak az Isten is hozzáadja neki a bolhával járó szökdöső egészséget..."
-
Permalink Péter Emese válasza. Dátum:
-
Dr. Péter Miklós: Esti ima
Lankadt már a lebegő csillag szárnya,
megpihenni a dombtetőre szállna.
Hajnalt remélve gyűlni kezd a harmat,
alvó szelet hűs barlangmély takargat.
Fáradt vagyok, pedig a dolgom tenger.
Te tarts ébren virrasztó kegyelemmel!
Szerelmed csillogjon a szavaimban!
Úgy legyen! Kérlek, Te mondd: "máris így van!"
-
Permalink Kalmár Erika válasza. Dátum:
-
Ady Endre
Adja az Isten
Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.
Adja meg az Isten
Sírásaink végét,
Lelkünknek teljességes
S vágyott békességét,
Adja meg az Isten.
Adja meg az Isten,
Bár furcsa a világ,
Ne játsszak ölő,gyilkos,
Cudar komédiát,
Adja meg az Isten.
Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.
-
-
Farkas Árpád
Balladácska
Havasi szép,fehér alkony,
szürkülödő gyermekasszony
szoknyáján kuporgó
csibe-csillagok.
Felsüt a hold,átvilágít
kicsi ingén,idelátszik:
kilenc gyémánt veseköve
felragyog.
Jobbra hajlik:kökényágra.
Balra hajlik:zuhanásba,
temető a férfi ágya
már neki.
Ő szüli a csillagokat,
makk héjából bölcsőt farag,
s rengeti.
Érte esők esedeznek,
lombos erdők fenyvesednek,
nincsen álma,nincs hazája,
csak ez a kis balladácska.
-
-
Reményik Sándor
Az Ige
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhitattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!
E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!
És aki költő, az legyen király,
És pap és próféta és soha más.
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -
S a kelyhet többé nem engedi el!
Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.
-
Permalink Emese Fulop válasza. Dátum:
-
Jozsef Attila/Tedd a kezed
Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.
Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.
Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.
- ‹ Előző
- 1
- 2
- 3
- …
- 8
- Következő >
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
