Szólj hozzá !

Hozzászólt Filep Mária Május 27, 2010, 4:28pm

Hozzászólt Hodos Károly Május 24, 2010, 11:31am

Ez a magyar nemzet öszefogo ereje.

Hozzászólt Magyari Tibor Április 25, 2010, 8:31pm

Nem, ebben a csoportban két testvér van ( a Hodossy testvérek felvidékről ) és az egyik, Péter világhírű maratonfutó és sajnos elég súlyos cukorbeteg. Ma vasárnap, április 25-én, Jászberénybe értek szerencsésen.

Hozzászólt Magyari Tibor Április 14, 2010, 9:48pm

Április 18-án gyalogos zarándoklattal indul két jóbarátom felvídékről (Szlovákiából), pontosabban Dunaszerdahelyről, Csíksomlyó irányába. A felvidéki magyartestvéreink reményeit, imákba foglalva viszik a Szűzanya elé. Péntek, április 16, 18 óra 30 perces kezdettel, a Duna Tv., TÉRKÉP müsorában mutatják be az indulás elött velük készített riportot. Az én nagy kérésem az lenne, ha van valakinek annyi lehetősége hogy bísztosítson számukra egy éjszakára egy szerény, kis, meleg fogadást. Az érdekelt helységek : Magyarkapus, Tordatúr vagy Tórda, Marosludas, Marosugra, Lukafalva vagy Teremiújfalu, Parajd, Farkaslaka, Szentegyházasfalú. Nagyon köszönöm mindenkinek aki segíteni szeretne és azoknak is akik lelkileg támogatni fogják öket. Örökre elkötelezett barátsággal, Magyari Tibor.

Hozzászólt zsuzs Március 11, 2010, 11:13pm

Idén a Székely Gyorssal megyünk Urammal.
Jövőre talán gyalogos zarándoklattal ...

Hozzászólt Filep Mária Március 11, 2010, 9:52am

Apáthy Lacinak küldöm ezt a képet 2006 emlékére. Szeretettel várjuk Csíksomlyóra

Hozzászólt Apáthy László III Március 9, 2010, 4:16am

A Csiksomlyo bucsun reszt vettem 2006-ban. KITUNO kituno szep volt! Az egyik legszeb elmeny emlek az eletembe. A Jo Isten adta az alkalmot, hogy a mi itteni venice florida-i Petofi & Kossuth magyar klub lobogo & zaszlojat buszken masiroztam. Alig varok, hogy megegyszer legyen alkalom elmeni oshazam Szekelyfold Erdelybe es kulosen Csiksomyloi bucsura.
Erdleyi szeretettel udvozol,
Apathy Laci
(Csalad genealogus, tortenesz, & hereldika kutato)
Englewood, FLorida USA
Laszlo.Apathy@verizon.net

Hozzászólt Barta József Február 27, 2010, 11:14am

Böjte Csaba elgondolkodtató szavai után jutottak eszembe ....

Vannak pillanatok, mikor a tér, s az idő s más akarat elfeledve a rendet, melybe egykoron teremtetett, önmagából kilépve eszét vesztett értelem nélkül, csak a pillanat múló vágyáért száguldoz keresztül a Mindenen.

Kéjes pusztító ez a léten kívüliség, mely más teremtett szentségét se ismerve, sem tisztelve, ott kegyetlen sebeket hagyva, maga körül mindent feléget, s a létet porba tiporva távozik arcán oly kéjjel, melynek kacagó vigyora még sokáig ott visszhangzik benn, a felsebzett mélyben.

Állunk némán szótlan, nem értve semmit, mi ily esztelen, sírunk hangtalan, mert a belső tenger vértől sós vizének habja egyre magasabbra törve kívánkozik ki valahol, hisz belül nincs már hely, melyet ne marna, s jő, kívánkozik elő, csorog, folyik végre végig erekből duzzadó patakokban, mik időnek súlya alatt arcunk egykedvűségén, egyre mélyülő ráncos barázdákat tépnek fel önmaguknak.

Szemeink fénye, mely lelkünk tükrének éke, homályosul, s válik törtté néha mindörökké, mert a só keserve marja, marja egyre jobban Holdezüst foncsorát.
A végtelen piciny édesvizű tenger, mely önmagunk teljessége válik élettelen szikes vízzé, s mikor már mindez is fogytán, hát marad bennünk, s nekünk a szik, melynek kiszáradt, keserű apró homokszemeit az állandó szél görgeti egymáson tova, mely lassan mindent elfedő sivatagként köszön ránk felülről vissza. Így csak emlékek maradnak az egykori létről, hol mindezen dicső múltra újra gondolván a szélbe kapaszkodva önmagunkból felmagasló dűnéket emelve próbálunk azok lenni, ott a látszatnyi fenn, mutatva mily magasságból lettünk most azok, mivé váltunk itt lenn.

De pereg az idő, időnek szeme, már mind, mind homok, mi egymásra gördülve temet, temet, temet, s mi fenn volt, ha volt valaha tán csak képzetnyi mosoly, tűnik el, dűnéknek egyforma tengerében, lenn a fénytelen súlyos mélyben. Mik voltunk, most mind itt vagyunk, időnek fogságában, léten kívüli élettelen porban, homoknak egymáson gördülő szemében. Várni újabb csodára, felkerülni az időben léleknek útjába, ki majd erre jő, s nyoma rajtunk tapos, Ő az, ki szedi majd újra össze létének földi porát, tapasztja sárrá, gyúrja szeretettel emberformává önmagát olybá, mik emlékeztetnek egykori létére, vagy formál mást, mert nem akar emlékezni egykor megunt életére, sebére, mit tépett más szemének homokja, csikarva, barázdákat karcolva fáradhatatlan kényszerből hajtva.

Állni, némán, hangtalan, ordítani kéne, ó minduntalan, de nincs már értelme, hisz hiába tettük eleddig, nem volt fül emberen, nemhogy lelken, ki meghallotta volna e hangot, mi szakította szét a világot, remegése, kérő szava is mindhiába, fül, fül, mi nincs, amerre járok, bár hasonlókat emberszáron látok, de hogy hallaná, ha csak a fülbe kiálltok, s mögötte semmi, mi lehetne emberi. Így marad silány vigasz e sok emberszár, kinek lelke, ha volt is néki messze, messze, nagyon messze jár. A kiáltó hang, így marad magányban, ott visszhangzik, önmagában, hallik majd mindaddig, még időnek homokszeme újra, s újra el nem fedi …

Hozzászólt Balogh Teréz Február 12, 2010, 8:41pm

Nagyon meghatott engem személy szerint ez az írás.Igazat mond.Igaz minden betűje,szava és mondata Bőjte Csabának.Tisztelem Őt,bátor tetteit és főként azokat a dolgokat becsülöm benne,hogy az árva gyerekeket felkarolja"csáládba","családdá"kapcsolja őket össze.Nem régen a Kosuth rádióban a reggeli ébredésem előtt hallottam róllá,"csodatetteiről"A Duna Tv-ben is láttam egy kis filmet.Lenyűgözött önzetlen segítségét látván.Az én szemszögemből nézve,akár Jézus 13.tanítványa is lehetne csak Ő annyival másabb,hogy csodákra is képes.Egyszerű csodákra-legalább is a mi számunkra.Azoknank a gyerekeknek,akiket a nyomorbol emel föl,befogadja,tanítatja,ruháztatja és megtanítja EMBERNEK LENNI,azoknak igazi megvaltónak,igazi csodatevőnek számít:-)

Hozzászólt Filep Mária Február 12, 2010, 7:51pm

Hol van Nicaragua? - Böjte Csaba írása

Ajánlom e gondolatokat egy barátomnak, aki sok pofont kapott mostanában, s azt hiszi, hogy összedőlt a világ. Pánikba esett, menekülne bárhova, ki ebből a romlott világból. Ahogy ő mondja, Nicaraguába. Megvilágosodni bárhol lehet!

A hegyekben, hol sok a fa, és jó a levegő. De semmiképpen sem eldugott tiroli villában, színes televízióval s szaunával.

Van itt egy elhagyott bánya Kismuncselen, Dévától huszonnyolc kilométerre. Négyszáz bányász dolgozott ebben az ón- és rézérc bányában, fent a hegyek tetején. Két éve bezárták, s aki tehette, otthagyta a náddal és kátránypapírral födött barakkokat. Sok az összedőlt üres barakk, de vannak még vagy harmincan-negyvenen, akik ott laknak. Egyfelől a csodaszép természet, másfelől a feltépett föld, elvérzett családokkal, emberekkel. Ott megtalálhatod Nicaraguát.

Helyetted lemosnék magamról minden festéket, felöltöznék nagyon egyszerűen, és egy hálózsákkal, négy vekni kenyérrel kimennék oda, ahol megállt az élet. Az idióta kisgyermekekkel elmennék málnát szedni, gombászni. Megtanulnék kosarat-, seprűt kötni Mariska nénitől, aki pont olyan fehér ember, mint mi, csak nincs senkije, és havi 160 ezer lej segélyből kellene megélnie. De ez lehetetlen: ő tudatosan készül az éhhalálra.

Elbeszélgetnék szomszédasszonyával, akinek a rák az orrát teljesen leette. Ő nem tesz semmit, - szokja a halált.

Megismerkednék Annamáriával, akinek nincs se apja, se anyja. Testvére nevelte fel, 15 évesen szülte első gyermekét egy részeges bányásznak, akivel olyan viskóban lakott évekig, amelybe esténként beengedték az állatokat is. Most sok az üres lakás, és máshol laknak, de férje ugyanúgy veri őt is az ostorral, akár az állatokat. Elbeszélgethettek arról, hogy anyósa hogyan őrült meg, és futott meztelenül a földeken, míg meg nem halt. De azt is megbeszélheted vele, hogy valóban medve ette-e meg a négyéves kisfiút az erdőben, vagy talán a kutyák? Ő még nincs húszéves, de két gyermekével már olyan sokat élt, mint más száz év alatt.

Szintén itt lakik egy vénséges nagymamával négy idióta gyermek, egy kimondhatatlanul koszos házban. Fogyatékosok, de sokat tudnak mesélni az élet titkairól. Hosszan nézték, ahogy a nagyapjuk a fájdalomba beleőrült és belehalt. Kezdetben csak egy seb volt a lábán, amely üszkösödni kezdett, s ahogy teltek a hetek, a férfinak fekete lett térdtől lefelé a lába, és nagyon büdös. Lábát lógatva feküdt, és üvöltött - akkor már nem nézett vissza senki a szeméből. Másnap belehalt abba a karcolásba, amelyet felétek egy kis sebfőző vízzel és ragtapasszal elintéznek.

De szóba állhatsz egy tizenhárom gyerekes anyával, aki most veszítette el legnagyobb fiát, az egyetlent, aki munkába állt és dolgozott. Férjénél van a bánya kulcsa, ott tartják a kredencben egy cukros dobozban. Elkérheted, és lemehetsz az aknához.

Minden ott van, a csillék, bennük az érc, a munkavédelmi sisakok, minden, mintha csak most hagyták volna félbe a hajtást a bányászok. Csak a hozzáértő szemek látják, hogy itt meghalt minden.

Először mellbe fog vágni mindaz, amit látsz, hallasz. Lehet, hogy sírni fogsz, és átkozni ezt a világot, amelyben jól fésült alakok háromszáz eurót adnak egy kutyáért, de egy nyomorult gyermek meg kell hogy éljen havi tíz eurónyi segélyből. Nem érted, hogy lehet az, hogy ezeket az embereket a társadalom kivitte a hegyekbe kommunizmust építeni, s most annyi pénzt sem ad, hogy napi fél kenyérre jusson, nem beszélve húsról, buszjegyről, villanyszámláról, orvosságról. Egy őrült eszme felsodorta őket a hegy tetejére, s mint az elhaló hullám, lerakta, otthagyta őket.
Már nem fegyveres őrök, hanem a mérhetetlen szegénység, a nyomor s ennek gyermeke, a fogyatékosság meg az emberek közönye tartja fogva őket.

Nagyon furcsa ötleteid lesznek. Lefekvés előtt azon fogsz gondolkodni, hogy rablóbandává kellene átszervezni ezeket az embereket. Magad is csodálod, hogyan önt el a gyűlölet, és lassan felfedezed magadban az anarchistát.

Hangosan kimondod, hogy nem érdemli meg az életet az a társadalom, melyben a kutya több húst eszik meg egyszerre, mint egy gyermek egész hónapban. Félelmetes erők szabadulhatnak fel benned, de ne siess, ne kapkodj, és ne dönts, próbálj meg nagyon nyitott lenni.

Másnap sétálj egy nagyot a természetben, nézd a fákat, a felhőket, a madarakat. Közben sírhatsz, káromkodhatsz, imádkozhatsz.

A fontos az, hogy dőljenek le falaid. Omolj össze. Engedd be életedbe mindazt, mi körülvesz. Ne te légy, aki belép hozzájuk. Ne csinálj semmit. Ne szervezd ezt a világot. Nicaraguában nem formálunk, hanem formálódunk, nem tanítunk, hanem tanulunk. Nem adunk, hanem kapunk. Neked előbb meg kell világosodnod, hogy magad is árasztani tudd a fényt. Alulról nem látod a perzsaszőnyeg mintáit. Emelkedj fel, a nagy egészt nézd. Vedd észre, hogy a sötétet nem lehet ütni, vágni, törni. A sötét egyszerűen a fény hiánya. Nem kell harcolni a sötétség ellen, nem lehet erővel összetörni és kilapátolni. Csodálkozz rá a napra, amely megjelenik, és körülötted minden formát, életet kap.

Mindez egyszerű, de át kell élned. Dél felé edd meg száraz kenyered. Lassan, komótosan harapj, ügyelj, hogy egyetlen morzsa se hulljon a földre. Tudd, hogy a napfénynek és a sárnak gyermekét, a kenyeret eszed. Csodálkozz el azon, hogyan tud ilyen finom lenni az üres kenyér. Keress egy forrást, de ne siess! Add meg a módját: ereszkedj térdre, érintsd szádat a forrás vizéhez, mintha csókolóznál, és csak aztán igyál. Érezd, hogy átjár a kristálytiszta hegyi forrás vize. Eggyé válsz a földdel, beléd hatol az élet. Nézd a forrást, nézd a sarat a forrás fenekén, lásd, fogd meg a kezeddel. Hunyd be a szemed, és érezd a fényt, a meleget, mely kenyeret, vizet fakaszt. Menj tovább. Talán megérted, hogy te is ez vagy: marék por csupán.

Ha valahonnan fentről rád hull a végtelenül tiszta és szent fény, te is képes leszel néhány magot befogadni, és kenyeret adni, forrássá válni. Mindez végtelenül tiszta és egyszerű: láss, higgy, szeress.

Az idő nem fontos, ne sajnáld a napokat. Az ünnepi ebédhez a szakácsnő sok-sok mindent belevág egy nagy fazékba, ezért te is fogadj be mindent Nicaraguában. Hordozd saját magad és mások fájdalmát, a titkokat, melyek körülvesznek. Ne siess!

Az eszmélés lassan, de biztosan, végtelen csendben, derűsen történik…

Környezeted megzavarhatja, de meg nem szakíthatja mindezt. Lassan lehiggadsz, megnyugszol. Kitisztulnak gondolataid, vágyaid, hatalmas béke önt el. Megvilágosodsz. Minden nagyon egyszerűvé, áttetszővé válik. Felsejlik Isten végtelen nyugodt keze vonása a Világon. Mint felhővé szelídült tajték, onnan fentről mindent sokkal tisztábban fogsz látni. Források fakadnak fel benned. Érezni fogod magadban az erőt, amely most már nem magadért: értük, a Világért fakad.

Már nem harcolni akarsz, hanem teremteni. Nem gyűlölsz senkit és semmit, nem pusztítani akarsz, hanem segíteni, alkotni, életet adni, a beléd áramló fényt továbbengedni, -árasztani. Hiszed, hogy nemcsak része vagy a világnak, hanem partnere a mindenséget szeretetből szakadatlanul tovább teremtő Istennek.

Szelíden belesimulsz az Úr kezébe, a Jó Pásztor lábához kuporodsz.
Érzed, hiszed, ha szólít, erőd lesz vezetni a nyájat. Minden a helyére kerül, és már nem zavar semmi. Érzed a hegyeket mozgató erőket magadban, tudod, hogy emberek fognak születni, talpra állni, gyógyulni szavadra. De még ez sem fontos. Semmi sem fontos, csak az a kapcsolat, mely, mint a nap, lassan felkel, és beragyogja világodat.

Istennek társa vagy, megvilágosodtál, ott vagy Nicaraguában!

Böjte Csaba

• ‹ Előző
• 1
• 2
• 3
• 4
• Következő >
• Lap