Reggel fél hat van, az ég erősen felhős, de legalább most nem esik. A napfelkelte így sem maradt el. Dunakeszin, az alagi lovardában már zajlik az élet. A lovászok kitakarítják az istállókat, almoznak, gépre rakják a telivéreket, hogy megjárassák.

Rebi (Gönczi Rebeka), a fiatal zsoké…

Gyermekkoromban nagymamám

gyakran így fohaszkodott:

Szent István segíts...

nem tudom mire gondolhatott.

A fekete kenyérre? A nincsre?

A falakon belüli suttogásra?

Sejtem, az fájt neki, hogy

veszélyben volt a magyarsága.

Az igazi nagy fenyegetést

ő szegény már meg sem érte,

porhüvelyéből kiszabadulva

sietett a szent király elébe

elpanaszolni a sok háborút, bajt,

az elvesztett társat, gyermeket

és minden nyomorúságot.…

Édesanyám, mosolyod itt van a szívemben,

a hangod néha megcsendül bennem,

amikor tükörbe nézek, felfedezem néhány

arcvonásod, ha nem is vagyok a kiköpött

másod, tovább viszlek génjeimben.

Elmentél, de itt vagy bennem.

Vér vagyok véredből, hús a húsodból

lélek a lelkedből, szó a szavaidból.

Bölcsőm, forrásom voltál, öled volt a fészek,

karjaidba bújtam, ha bántottak, ha féltem.

Gyermekként azt hittem mi nem szakadunk

el soha, nagyon…

Egész éjjel nyugtalanul aludt a pénz miatt.

Furcsa - gondolta. - Örömet, vagy legalább megkönnyebbülést kellene érezzen, hiszen egész eddigi életében arra vágyott, hogy ennyi pénze legyen. Csakhogy akkor még nem tudta, hogy "azok" a életére akarnak törni.

Megleckéztetik - ezt mondták. Egy kis fenyegetés, pár nap börtön - kibírja. Most peddig olyan híreket hallani, hogy megöletik.

Hülyeség! Jézussal nem tudnak elbánni, neki hatalma van... azért mégis szólni kéne, hogy ne érje…