Leültem egy kőre gondolkodni,

ahogy néztem az út porát

érteni kezdtem a kő titkát,

s az Isten hangját véltem hallani.

A megtett út hosszú volt és kemény,

hol magasba fel, hol mélybe zuhant,

a sors velem míg céltalan rohant

azt hittem nincsen remény.

Hogy tebenned magamra ismertem

olyan szépnek látom a világot,

minden-minden alkotásod áldott,

mert te szeretsz engem Istenem.

Engedj…

Mert van az úgy, hogy egy-egy szó, egy mondat, mondattöredék gyökeret ereszt bennünk. Mint szélfútta mag. Megkapaszkodik. Ott marad.

„Csillagúton üzenj nekem…”, énekli Pataki Attila. És nem csak ő. Most már bennem is él ez a hang. Valószínű még sokakban, ugyanúgy.

Mint egy belső visszhang. Újra és újra hallom. És nem számít, mit teszek éppen: a háttérben ott hallom ezt a…

     Három hete várom, hogy valaki azt mondja, ez egy rossz álom, aztán hamarosan felébredek, s megkönnyebbülve lélegzem fel: csak hallucináltam. Utána felveszem a telefont, órákig dumálunk a semmiről és mindenről, vagy messen látom, hogy elérhető, beszólok, hogy visszaszóljon, poénkodunk, de ha érezzük, baj van, komolyra fordítjuk a szót, és megbeszélünk egy mielőbbi…

Rabok  legyünk, vagy szabadok?

-gondolatok az ökumenikus imanyolcad alkalmából, 2018. január-

Mottó: „Jobbod, Uram, dicső az erőtől!” (2Móz 15,6)

6.nap

Fil2, 1-4- senki se a maga hasznát nézze…

Lk. 12, 13-21: őrizkedjetek a kapzsiságtól...

 Valaki megszólította a tömegből: ,,Mester, szólj testvéremnek, ossza meg velem az örökséget!’’ De ő…

http://www.3szek.ro/load/cikk/109199/balint_maria:_fustol_a_bakterhaz_tarca

Éppen negyvennapos volt elsőszülött fiam, amikor a Szent Korona hosszú és kényszerű távollét után végre hazatért.

Január 5-e volt, az Úr 1978. évében.

Véletlenül tudtam meg a nagy hírt, a koraesti gyorson. Nehéz szívvel hagytam otthon gyermeket-asszonyt, de mennem kellett, mert másnap reggel jelenésem volt, s nem szerettem a hajnali vonatozást. Ladányban már négy korosabb férfi ült a fülkében, hová bekéredzkedtem. Egyikük édesdeden aludt, az ablak melletti épp egy vaskos…

Hasznunkra vagy üdvünkre?

Ismerőseim közül többen rám kérdeztek az elmúlt napokban: miért nem írsz, elfogytak a betűk? Nem jön az ihlet? Kifogytál a témából? Lemerült az aku?...

Van némi  valóságtartalom, részigazság mindegyikben, de megnyugtatom őket: nem a ceruza hegye törött ki, nem a billentyűk betűi fogytak el. Inkább amolyan ünnepek utáni regenerálódás, a „való világ” hétköznapi feladatainak elintézése, no meg a lelkipásztori…

Bontogatom a csomagom,

az első réteg alatt bámuló 

nagy szemek, aprócska kezek, 

édes mosolyok rejlenek.

Felbátorodva bontom tovább 

csupaszív kedves kis csomagom, 

ölelő karok nyújtóznak felém, 

puszik záporoznak az arcomon 

s én gyönyörködve veszem karomba, 

milyen drága, milyen szépséges

és az enyém. Ahogy tovább…

Egyszer volt valahol a világ kezdetén egy paradicsomi kert, tele gyönyörű növényekkel. Ez a kert azért lett megalkotva, hogy egy tökéletes férfinak és nőnek otthona legyen. A férfi és a nő kezdetben felhőtlenül boldog volt, bár egyikük sem volt képességei tudatában, mégis gond nélkül tudták azokat használni, éppen úgy, ahogy a szív is képes működni az irányításunk nélkül. Mindez szép és jó volt addig, míg egy nap a nő rá nem jött arra, hogy szabad akarattal rendelkezik. A kerti tónál…

Enyém a hajnal simogató csendje

mikor még puhán elpihen az álom

a meséről álmodó gyermekszempillákon,

és enyém az első lépés e hűvös reggelen.

Az első kávét egyedül iszom, nem szöszmötöl

itt senki míg a gondolataimmal találkozom.

Szeretem a reggel üde némaságát,

halkan pirkad a nap a sötét ég alatt,

lágy szellő bársonya lengedez a fák közt,

 susogva ébreszti a madarakat.

Bent lassacskán feltámad az élet,

mocorogni…

-három felvonásban-