Látogatás Alice-nál

Egyik délután a kedves Alice meghívott mindkettőnket,…

Ült az ágy szélén, teste egyenes volt mint a cövek, már nem ringatódzott. Rövid haja tépett szálai verejtéktől nedvesen csillogtak, őzike-barna szemei olyan mereven néztek ki az ablakon, mintha már nem is élnének, nem is rezdült a szemhéja. Durva szövésű, kincstári hálóingéről hiányoztak a  gombok, kreol bőre barnán villant ki a fehér anyag erős kontrasztjaként.

 Robotszerű mozdulattal csúszott előbbre, letette  a lábait, felállt. A padló hidegét mintha nem is érezte volna. Volt …

Miért ne mondhatnám el, édes egy komám, ha úgy hozza a természetem. Nem vagyok én hazug ember, ismer itt éngem mindenki Sárpusztán. Nahát. Aztán ha ez az igazság ez sem az én szégyenem, vagy a nagyságos grófnéé. Nem félek én senkitől, annál is inkább, mert ott voltam, és láttam. Nem volt egy épületes látvány, mondhatom. Mert milyen dolog már az, hogy a méltóságos grófné ott kuporog a földön, ölében a ló fejével, aztán csak siratja, hogy Laci, Lacikám. Még a kőszent is megindulna erre, azt…

                                       Harmatcsepp a fény porában

                                        Harmatcsepp a

                                        fény porában

                                       bolyhos reggel

                                       szúr a nap

                                       bor nevet rám

                                       a…

Kucsera Jenő a Maros Mallban

 1942. május 27-én született. Első fényképezőgépét 13 éves korában kapta ajándékba édesanyjától a születésnapjára. A Marosvásárhelyi Fotóklub tagjaként 1980-tól rendszeresen részt vesz hazai és külföldi kiállításokon, ahol időnként díjazzák képeit. 1985-től tagja a Román Fotóművész szövetségnek (AAFR). Témavilága változó, a portrétól a szoció-fotón át az aktig mindent fényképez. Képeiben tükröződik humoros beállítottsága is. Részt vett számos…

Szedd a lábad Tildus, gyorsan kell haladni, itt van a nagy nap, a fing is szegen lógjon, a légy is seggen csússzon addig,értetted-e, na kislányom, megtanítalak én téged takarítani, micsoda, hogy derogál neked  grófkisasszony létedre a takarítás, há'sze nekem is, de most ez van, ezt kelll, elviselni, glédába álltak a ruhák, bizony, mikor még mi voltunk a naccságosok, de most te takarítod ki a párszárítót a morzsáktól, s a laskát is te siríted, ha úgy kívánja a naccságos…

Csak tudat felett szeress,

Szeress és bocsáss meg.

Köszönöm, ismételd ezt...

Sajnálom, ha csalódás ér.

 /Vállamon tudom s hordozom./

       Töröld a tudat alattid

       Melegítsd a viaszt újra

       és tündöklőn várj...

       A világegyetem a helyén áll.

                                                          Ragaszkodás

                                                                             Édesapám halálára

                                                          A fa is

                                                         …

                                                  Elégia a Megváltóhoz 

                                                 Ma már így halni sem lehet.

                                                 Keményen kinevetnek

                                                 azok a pőre gazemberek

                                                 Arcodba köpik baromi

                                                …

Mert mindig a hasa, az a mindene – dohogott. A zaba.

Most állhat itt a negyven fokban, mert brassóit kíván vacsorára. Persze, az a hülye orvos is megmondta, mikor a fekély után lábadozott, rendszeres, zsírszegény, meleg ételt a kedves férjének. Mintha addig nem evett volna. Jó, mindig nem főzhet vacsorára meleget, de ott a hűtő, ehet egy kis kolbászt, szalonnát, vaj is mindig akad otthon. Ki merné azt mondani, hogy sok a heti egyszeri fodrász, a körmeit is illik…

Az Ecsedi-láp „fővárosában” még ma is gyakran idézik Kodály Zoltán szavait: „Nagyecsed, Tyukod, Ököritó, Kisar, Nagyar, Tivadar: itt terem a magyar!” A helyi művelődési ház - természetesen a Nagyságos Fejedelem nevét viseli! –…

Egy közösségi oldalon a marosvásárhelyi ismerőseimet arra biztattam, hogy járuljanak a szavazási urnához 2012 tavaszán! Éreztem a biztatás szükségességét, mert látva és megérezve a mindennapok élet élményeit, nagy passzivitásra számítottam! Az is lett! Több oka van! De ezt majd mindenki tudja, érzi, látja és megéli és megélte a mindennapokba. De arra gondoltam, hogy még a 89-es változások előtt a népi demokráciába kötelező volt szavazni, holott demokrácia és szabad választási lehetőség sem…

                                                                      Ítéletidő

                                                                     Nyárfák haragját

                                                                     aggatja

                                                                     köszvényes vállamra

                                                                     a…

  Simára kopott a kilincs ami a tenyerébe simul, amint benyit a réges régi lakás ajtaján. Végigcikázik rajta a gondolat, hogy mennyi kéz érinthette ezt a fémdarabot. S megannyi kézhez egy-egy ember tartozott, testtel, lélekkel, szenvedéssel, szenvedéllyel. Az ő szüleinek, nagyszüleinek a keze , mi több az övé is finomított rajta. Hamvas bakfiskéz volt ez még akkoriban, és lám, most újra lenyomja, immár öregedő tenyerével. Nem állja meg, ránéz a…

Álmaimban néha visszajárok.

Könnyen enged a kilincs.

Az udvaron anyámat látom,

alakja van, de hangja…

A diktatúra bukását követően, 1990 után sűrűn jelentek meg az erdélyi magyar településtörténetek –

kevés kivételtől eltekintve zömükben nem annyira a szakma szigorú szabályai szerint készült monográfiák, hanem többnyire a helyi értelmiségiek, népművelők, pedagógusok évtizedes gyűjtése nyomán fölmutatott, egyéni vagy közös munka eredményeként: úgynevezett falukönyvek, amelyekben megtalálhatja az érdeklődő mindazt, ami az adott helység (falu vagy város) alapos megismeréséhez feltétlenül…

                                                              Önarckép  

                                                              Ez én vagyok

                                                              magamnak is kevés

                                                              porból…

rőt hársfaillat omlik a betonba

s míg kóbor villámok kéket

kacsintanak neonfény feleseli

tócsákból az időt

zöld kaftánjaikban táncra

perdülnek a fák a muzsikás

esőben és mélyet sóhajtanak

a fényesre mosdatott háztetők

kacér buborék-lányok ringják

a létezés feszes ritmusát

és esőcseppek szívdobbanását

visszhangozza az ereszcsatorna

dinnyehéj keringeti szelíden

tépett buszjegy-…

A címbéli román szólást gyakran hallottam gyermekkoromban, a túloldali Szatmárba szakadt nagyszülőknél nyaralva. Szünidei bandánkban két román srác is volt, az állomásfőnök fiai (rajtuk kívül csak a milic és még egy-két hivatalosság volt idegenajkú az egyébként színmagyar faluban). Focizás meg pecázás közben óhatatlanul is ragadt rám néhány román szó, de ezt a mondást, melyet többnyire kézlegyintés vagy alig észrevehető cinkos mosoly…