Poros padlómon

Írta: Attila-benczi

Szobám sarkának, poros padlóján gondolataim,

Tele írt elsárgult papírlapok, hegyekké nőtte ki magát.

Énem „cseppjei”, párától pacává vált betűim.

Nem tudja, nem akarja visszaadni senki? Elszállt.

Nyitott ablakomon keresztül, forró szellő arcom égeti

Talán tőle várom megtisztulásom fájdalmas sebeit.

Keresem, kutatom másik énem, talán ő megtanít.

Hogyan élvezzem, megmaradt életem perceit.

Mily öröm, egy…

Vigyázz, hatalom
Írta: Attila-benczi

Hé, te ott. Igen, te!
Neved, születési éved?
Betűzd, és ne dadogj.
Töröld meg az orrod.
Az Istenért, válaszolj.
Mi ez, mit mutogatsz?
Hé, hová szaladsz,
Repül a gumibot
Eltalálja az asszonyt.
Kezéből kihull a plakát:
-JOGOT a RENDES ÉLETHEZ-
Otthagyott gyermeke zokog
Nyílnak az ablakok:
HATALOM, VIGYÁZZ!
Növekszik a tömeg,
Gumibotok hirtelen eltűnnek.

1942-ben soroztak be katonának, ’43 októberében vonultam be Marosvásárhelyre a 27-es tüzérekhez. Korábban, édesapám elintézte, hogy Vásárhelyre kerüljek az egészségügyiekhez, de leventekatonaként incidensem volt egy zászlóssal, így nem sikerült ott maradnom. Gyakorlaton voltunk és igencsak le voltunk izzadva, amikor azt a parancsot adta, hogy…

Alszol, reménykedsz

Írta: Attila-benczi

Alszol, álmaid buborékjai szétpattannak

Reménykedve felkelsz, apró cseppjeit kergeted.

Csalódás lavinája zúdul ébredő elmédre.

Vársz, talán valami történhet, vajon rátalálsz?

Végül elsírod magad, semmi sem változhat?

Élsz, vagy sem, egyre megy. Álmaid elszálltak.

Utoljára tükörképed nézed. Mosolyogsz.

Könnyeid letörlöd, mennyi remény szertefoszlott.

Arra gondolsz, ha végleg elalszol!

Talán…

Nappalok, éjszakák őrei

Írta: Attila-benczi

Egy szikra keltette életre őket

Most a fénytől is rettegnek.

Ők voltak a nappalok, éjszakák őrei,

De mára már halk a hangjuk.

Mert a kiégett föld szaga tompítja

A ritmusos, boldogító égi daluk.

A dal mi szállt a csöndes éjben

Átölelte, kiknek szívük nyitott.

Egy új szikra kellene, hogy lobogjon

Ismét életük lángja a Föld felett.

Sírnak-sírnak az angyalok

Mert nem hallani daluk…

Nyugovón a Nap

Forró a nyár,…

Maniu Gyuláról  alias  Iuliu Maniuról – egy érettségi találkozó kapcsán

Érettségi találkozók „szezonja” lévén az ember, ha már a sokadikat üli, hajlamos elmerengni régmúlt idők történésein. De e találkozók ünnepi pillanataiban nemcsak a személyesen átél élmények idéződnek fel, hanem olykor előtolulnak mások érettségi találkozóival…

Bocsánatkérés

Írta: Attila-benczi

Bennem vagy s én benned

Nélküled én nem létezzem.

Hisz te adtál életet!

Szemed rólam le ne vedd,

Pajzsként tartsd rajtam kezed,

Ha mindezt elveszed

MEGSZŰNIK EMBERI LÉTEM.

S ott bolyongok újra az űrben

Arra várva, hogy életet

Lehelj porszemnyi testembe.

Tudom, sokszor vétkeztem,

Intő szavaid dacára

S neved kimondván,

Átkot szórtam rá!

Bár ne tettem volna,

Gyarló lelkem,…

Virágember

Sütő András 80 éves lenne



A megáldott Tündérkertben

láttad meg a világot,…

Sütő András emlékére születésnapján

Nincs ellentmondás, sem képzavar a címben. Tanú vagyok, szubjektív, de hiteles is ebben a minőségemben. Tehát tanúvallomást teszek.*…

Februári évfordulók, 2013

1. Hegyi Mózes (Agyagfalva, 1908. febr. 1. – Dés, 1943. nov. 11.): református pap, költő, helytörténész. A nagyenyedi Bethlen Kollégium tanítóképzőjében tanult. Tanító. 1934-ben…

                                       Immanencia

                                       Bokrosodnak

                                       a pillanat

                                       apró

                                       rügyei-

                                       megválaszolatalan

                                       kérdések

                                       a…

Ha elvisz az ár
Írta: Attila-benczi

Ha elvisz az ár
Más karja téged zár
Ne gyűlölj, ne szeress, ne sírj.
Néha, gondolj rám.
Mint a Hold a Napra,
Mint a Víz a Tűzre.
Még lélegzem,
Emléked megőrzöm.
Magányos éjszakán
Rád gondolok.

Gyötrő kínnal kísért
Írta: Attila-benczi

Gyötrő kínnal kísért
A tiltott gyümölcs,
Ellen állni nehéz,
Hisz oly édes.
Mint egy csupor méz.
Tudom, nem szabad,
De ha nem teszem,
Szívem megszakad.
Bírám én leszek,
Büntetést, fejemre
Én hozom.
Kínlódjak egyedül
Ameddig bírom,
Ha a gyümölcsödet
Nem kóstolhatom!

Lélekvándorlás

Írta: Attila-benczi

Kicsit zárt világ ez. Itt élek.

Bármerre nézek. Jéghegyek.

Lelkem, testemből kilépett.

Eldobta jelen életem. Lenézett.

Újjászületésemre várok? Lesz megoldás?

Vagy újabb hibák halmaza. Elmúlás.

Várok. Testem nem mozdul

Nincs bennem félelem. Az IDŐ lelassul.

Lebegek égi mezők közepén.

Itt ragadtam, lepkeként „ablakom” szélén.

Villámlás töri meg a semmit

Testem megmozdul, újra itt.

Vége…

Már ünnepeinket, lélekemelő napjainkat sem hagyják méltósággal megülni! Legyen az szoborállítás vagy egy emléktábla visszahelyezése, a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlése vagy Az ember tragédiájának balett-premiere, egy tolakodóan zajos kisebbség, egy „törpe minoritás” mindenbe belerondít. A frusztrált ügyvéd, a téves önértékelésben szenvedő művész vagy a hahás szabadcsapat csinnadrattás produkcióját aztán felkapja a ballib média, kreált vagy vélt sérelmeit azonnal világgá kürtöli, csámcsog…

Hitünk

Írta: Attila-benczi

„Maradj az ösvényen, Nem a te dolgod.”

Mondogatja minden ember tudat alatt.

Vajon miért van így? Hol az ösvény,

Melyen maradni kell?

Az ösvények kuszaságában elvesztünk.

Cipőnk talpát elhagytuk, mint ahogy hitünk.

Az ajkunk cserepes, lábunkon vérző sebek.

„Maradj az ösvényen, Nem a te dolgod”

Zakatol e mondat szüntelen. Tovább megyünk.

Vérvörös foltként izzik a Nap a szürke felhők mögül

Sivataggá vált…

Álompár

Írta: Attila-benczi

Ajtajában márvány padocska

Rajta pecsétes, gyűrött ruhácska.

Az alkonyat piros egén

Táncot járnak a holdsugarak

Az egyik vidáman elé libben

Kérdi szerényen: Megvárjalak?

Pihetollú angyalka, mint ha tűzről pattanna,

Márvány padról ruháját felkapja

Dühösen, kerítésén átdobja

Varázspálcáját megsuhintja

Ékszín kék ruhába bújik újra.

Holdsugárnak fülébe súgja:

Vágysz-e még csókjaimra?

Átöleli…

A hatvanas években gyakran dúdolta atyánkfia a Gül baba című operett híres betétdalát, ott túl a rácson egy más világ van, meg hogy ott túl a rácson van a mennyország. Persze, ez akkoriban nála a vasfüggönyön túli világot jelentette, melyről csupán hallomásból tudott, meg ha „külföldet” hallgatott a család, s halkan megbeszélték a friss híreket - így csipegetett magának tiltott morzsákat arról a titokzatos, Lajtán túli világról. Idős, még a régi…

Mama majdnem annyi idős mint a Kultúrpalotánk. Mama 99 éves. És mama nem egy locsogó fajta. Ezért minden szavát lesem, mikor emlékezik, és erről beszélni is hajlandó. Mert ha nem akar, akkor kérhetjük, ő biza azt mondja: nem emlékszem, fiam, rég volt. A minap kértem: meséljen. A válasz: miről, te leányka? Mondom bármiről! Nem emlékszem én semmire, mondta, és ezzel lezárta a témát. Hiába noszogattam, csak aktuális dolgokról beszélt.

A tegnap találkoztunk, együtt ebédeltünk a…