Kárásztelki Miklós egy szilágysági faluból származott ugyan, de a tanítóképzőt elvégezvén a Székelyföld peremére kapott kihelyezést. Nem félt az ismeretlentől. Arra gondolt, ami másnak kárára lett volna, ő abból kovácsol előnyt. Itt megvalósíthatja álmait, talán nem üldözi annyira a sok hitvány törvény, ide nem ér el a hatalom keze. Tanítja majd a gyerkőcöket minden szépre, jóra. Idővel talán a falu is befogadja. És itt a lelkiismerete is megnyugszik.

Az új tanító valamikor papnak…

Rejtély hogyan, de megtörténik. Elég egy arc, egy mozdulat, egy szín, egy illat és Te ott találod magad, a múltnak egy olyan elfeledettnek hitt zugában, melyre évtizedek óta nem is gondoltál. Rejtély, hogy agyunk tudatalattijában mikor és milyen folyamat indul be valami, néha egészen prózai dolog hatására.

Krumpli-saláta készül vacsorára. A héjában főtt krumplit hámozod, kapkodva, mert nem vártad meg, hogy teljesen…

Megérintettél, s én követni kezdtelek Téged, de a Te utad másfelé vitt, mint ahová menni akartam.

A Te utad hosszú volt és olyan keskeny, hogy nem fért volna el egymás mellett két autó.

Amikor azt mondtad, hogy gyalog megyünk, nem hittem a fülemnek, hiszen az éles kövek tönkre tennék a cipőmet.

Ezért tértem le az utadról, túl sokat kérsz tőlem. Azt akarod, hogy adjam neked az időmet, amikor nekem is kevés,

azt kéred tőlem, hogy áldozzak fel Érted minden…

Tenyereden tartasz, belesimulok,

mint fészekből kihullt gyenge madár.

Felnézek rád, dörömböl a szívem,

nem tudom még, mi vár reám.

Nem mozdulok, hagyom hogy megérints.

Engedem, döntsél a sorsom felett,

miközben a szívem mélyén érzem,

vigyázol rám és nagyon szeretsz.

Aztán felemelsz és gyengéd szóval biztatsz,

hogy tudok repülni s én elhiszem neked.

Megismertelek és nem tudnék már élni

soha-soha többé…

Hát nagy az Isten állatkertje, ez kétségtelen. Sokan elférünk a Nap alatt. Olvasom az egyik bulvártermék szenzációként tálalt irományában,[1] hogy egy angol pszichológus-író összeállította azon foglalkozások listáját, amelyek vonzzák a pszichopatákat. Ez az angol úriember nem kevesebbet állít könyvében, mint hogy vannak olyan foglalkozások-állások-tisztségek-hivatások, ahol jól megbújhat a pszichopata karakter a felelősségteljes beosztás…

Akkor Te is ’68-ban voltál tizennyolc. Utóbb derült csak ki, hogy ez az év volt legújabb kori történelmünk egyik kulcsesztendeje. De erről akkor még semmit sem tudtál, mint ahogyan - velem együtt - sokezer társad sem.

Már dolgoztál vagy éppen érettségire készültél, s ha világlátni vágytál, legfeljebb a szocialista országok némelyikébe juthattál el – a Lajtán túl álmaid birodalmába tartozott. Szüleid, ha tájékozódni akartak a nagyvilág dolgairól, évek óta „külföldet” hallgattak…

Két friss hír: álneves olvasók nehezményezik, miért kell a vásárhelyi tanács döntése szerint pénzt költeni az ortodox templomok freskóinak felújítására; a volt szövetségi elnök „nagyhangon” kijelenti, hogy nekünk rossz, ha Európában nemzetállamok lesznek. Ezért kell inkább Bukaresthez dörgölőzni, mert mi is adófizetők vagyunk.

A harmadik hír pedig ráadásnak: az európai bíróság kötelezi Romániát, tekintse házasoknak az amerikai-román meleg házaspárt. Ellenkező esetben tetemes bírságot…

      Súlyos felhők gyülekeztek az égen, tüzes villámok cikáztak a sötétben, majd iszonyatos mennydörgés rázta meg a világot. A naptárak 1920 június 4-et írtak.

Az édesanya homlokán egyre sűrűsödtek a ráncok, fájdalom marcangolta egész testét, úgy zokogott.

Magyarország siratta elveszített fiait, akiket elszakítottak tőle.

—Erdély, legnagyobb fiam, mivé leszek nélküled? Vajdaság, Kárpátalja, Felvidék, vajon látlak-e még az életben? Legkisebb fiam, Felsőőrvidék…