(varjúsereg)

Varjúsereg kering az üldözöttek

földjén. Szikrázó képem lezuhant

a falról. Alábukom a nap árnyékával.

Gyűrűznek köreim. Rigófüttyös 

hajnalokra várva gyűjtögetem sárba

tiport szentképeinket.





(groteszk álom)

Mint groteszk álom,

ajtómagasságban szárnyalnak a

képek. Tehetetlenül fekszem  a csupasz

aszfalton, mint magányos tányér:

laposan, mélyen. Megered az eső,

várok…

Emlékeztek még Andorásra a „Halljátok hegyek!”-ből? Mikor legutóbb találkoztunk vele éppen a városba készült szakmát tanulni. Azóta eltelt jó pár év, s kemény, mokány fiatalember lett belőle. Most ott látjuk a templom lépcsőjén üldögélni egy toprongyos alak társaságában. Régi ismerősünk őkelme is. Nem más, mint Gerő. Lerongyolódott kopott alak, de nem csak a…

Lehet ez az ősz

új utat nyit ki végre magyaroknak

Nostradamus-Próféciák szerint:

nemzetünk most magára találhat.

És te kételkedő hol állsz akkor,

ha ezt az utat védeni is kell

élettel, igaz hű magyar szívvel

honátféltő, hazaszeretettel.

Lesz e még elég bátorság benned

hogy ki állj igazadért, hitedért,

s ne higgy a hazug szónak, csalónak,

ki újból ígér neked álmokat.

Ha rászánod magad, s mégis eljössz

várnak soraikba…

(a hír)

A hír igaz: későn érkeztem, elnyíltak már az

ibolyák. Tavasz van, és pormentes a hajnal.

A katedrális építése elkezdődött. Lépegetek a

Rákóczi-lépcsőn, fennebb-fennebb, a végtelen

felé. Tenyeremet az ég felé emelem. Hajtanak a

színek, a fény, az égi szépség, gyűrűznek köreim.

A megrekedt pillanatok elrabolták hallgatásom.

Számat az igazság vérfoltjai feszítik.  Kóbor kutyák

tüzelnek. A Lépcsök közepén körülbástyáz egy…

Láttam reggel a hajnalt,

s láttam, hogy szép lassan kelt fel a nap.

A madarak csábos dalra fakadtak,

s fény lassan törte át a sötétet:

s Isten keze terelt.



A napmeleg az emberszeretete,

szeretetét adja a gazdagnak,

de adja azt árvának, s koldusnak.

Remeg a lét időtlen időkben:

s ember szenvedésére áldást kér.  



Ma különösen szép volt a hajnal,

indián nyár csókolt fényajakkal.

Képzeletben otthon ébredtem,

s szerelemtől lett…

(kötnek…)

Kötnek az emlékek.

Béklyóban tart a múlt.

Nem a sebeket nyaldosó,

nosztalgikus érzéssel, hanem

a múltból, a történelemből

megtanult, elsajátított

igazsággal: előrelépni

és megteremteni a nagy

Harmóniát.





(képeim)

Képeim megfestésénél egyetlen szándék

vezérel, hogy betölthessék szerepüket:

a minden idők igazságának képi  formába

öntését a vonalak, a színek, a formák

segítségével. Felfedezni a mindennapi…

Élő lelkiismeret,

annak kell itt lennünk,

hazánkat, s nemzetünket,

szolgálja hát életünk.



Ki kezébe tollat kap,

az Istennek tartozik,

s mit leír, az fennmarad,

rajta egy nép osztozik.



Ezért hát ember vigyázz,

a szónak hatalma van,

és ha nemzetért ki állsz,

tud a magyar veled van.



A haza, a múlt, s minden,

belőlünk nő, kifakad,

s mint szírt fent a hegytetőn,

magasban az égre mutat.



Ha nem tudsz másról…

letisztult álom)

A játszóiszap elnyelte gyermeklábnyomom,

torzóvá lett az emlékezés. Tolvajt kiáltok.

Festem a képet, felhőbe szívódik a kacaj.

Menekülnék, de nincs járgány, csak piros

feszület. Menekülnék, de fennakadok a

háló sűrűjén. Kényszerbérlettel csoszogok

a csiszolt köveken. Magammal viszem a

poros utakat. Magammal hordozom a kattogó

vonatok dübörgését. Magamba rejtem a

letisztult álmokat, utána majd  kígyómérget

oltok az alvadt…

Megyünk  Kovásznára !

Mindíg  szerettem  útazni,  különösen  saját  kocsival, mert  ott állhatok  meg  ahol  éppen  akarok,  csodálni  a  természet szépségeit.  Abból  viszont  van  bõven, csak  észre  kell  venni. Amikor  az  ember   munkával, vagy  családi  problémákkal  tele  fejjel  jár-kel  az  útakon,  persze  hogy  nem  tünnek  fel  ezek  a  szépségek,  máshol  jár  a  gondolatuk. Petõfi  Sádor   versében e  képen  tárja  elénk  a  természet  szépségeit “ Ó …

Reggel szerelmes leszek a napba,

este szerelmes leszek a holdba,

s azután lehet a csillagokba,

túl a szerelmen, Erdély-országba.



Semmi sem lehet nekem oly drága,

lábamnak otthon, ha földed járja,

szent ez a föld hitemnek, lelkemnek,

székelyek, s ez így marad, míg élek.



Mentem messze el a mi földünktől,

menekültem távol szegénységtől,

láttam gazdagnak fényét, s pompáját,

lelküknek eldurvult aljasságát.



Láttam hamis igéket…

(lila hajnal)

Képek lógnak a falon, állhatatlankódnak

a megtévesztett szocreálból,

hazugságból, hamis eszmék fekete

gyászából, lekopott létünk vérfoltos

félelmeiből. Letörlöm orcámról a szégyen

pírját. Fut az élet , nincs megállás. Ébredek a

játékból, és fölszabadítom a formákat. Vár-

lakom ablakán beragyog a fény. Hallgatok

a színekre, hallgatok a formákra, kötnek

a színek, kötnek a formák. Fogynak a szavak,

nő a gondolat…

Napsütötte hazám álma,

igaz-e élő reménye,

mi ad hitet, s lelket emberbe,

magányos ősznek idejébe.



A nemzetálma, hogy várja,

legyen végre szabadsága,

rabláncait törné, szétzúzná,

s érte már életét is adná.



Az ősz lombja fedi arcát

zsarnokoknak bűnét, s vágyát,

foszlik szemükről álarclepel,

látni már a gyilkosnak arcát.



Rosszak a szavak, hazugok,

vezettetek, s elbuktatok,

Új ígéretek most legyőztek,

szabadságot, s…

csengő szavak)

Gyermekkorom szép emléke, édesanyám

virágoskertje, a virágok még virágoztak.

Virággal szebb az élet. De jött a szél, söpört

az út menti köveken, hadak masíroztak, jelképek

úsztak a vízen. Vergődtem a szélben: egyszer

fent lebegtem, máskor lent hevertem. Lábnyom

voltam sárban, fűszál az iszapban. Magasra

emelem sorskeresztemet, megtörik a messzeségbe

ívelő vonal, s a gyökerek is beszélni kezdenek.

Mementóként…

Z. úr átlag kétnaponta járt el az öreg bérház előtt, ahonnan mindannyiszor istállószag csapta meg. Ló szag, az a finom, édes, pikáns illat, ami a vidéki élet velejárója, és a városi emberben mindig megidézi a nyaralás gondtalanságát.

Z. úr szemét szinte ellepte a könny, amint eszébe jutott az eldugott kis völgy, a barátságos vendégházzal, ahol reggelente az ezerráncú fogadósné friss tejjel várta, meg az öreg fogadós, ahogy gyengéd, ám mégis határozott mozdulatokkal csutakolta a lovait…

Lehet egyszer nem lesz más megoldás,

Küküllő-folyó sodrásába dűlök,

s csobogva vinne víz a messzeségbe.



Elszámolni veled bolond élet,

galád módon most majd veled vérzek,

s megkövült szívem lehúz a mélybe.



Sötét a folyóalja, takarja,

sok székely csontja rothad alatta,

nevüket a víz rég elmoshatta.



Egyszer végül én is csak emlék leszek,

korhadt-fa ölében terpeszkedek,

Balázs-falva búcsúzik, s integet.



Sötét álmom lesz…

1,

Valahol, a Kárpátok karéján belül, az égig nyúló hegyek lábánál örömre virradt a kora tavaszi nap. Az azúr égen szelíd felhők úsztak át a kis falu felett. Andorás kilépett a fényre a ház árnyékából és nagyot rikoltott. Bele a szélbe.

- Fiam született! Halljátok hegyek? Fiam!

A csűrből villával a kezében előjött az…

                                                     Meteorok szemében béke

                                                                                                M-nek.

                                                    A tetőn ahonnan völgybe

                                                   szédülnek a fák…

(új élet)

Nem kunyhóban, nem is palotában: „oltáros

sátorban „ születtem.

Valóságnak hittem minden álomképet,

és ma, az álomkép árnyékában

cipelem a szembesülő múltat.

Novemberi szürkeségben

láttam meg a napvilágot.

Sírással kezdődött.

A kar átölelt, magához szorított.

Eleredt az eső, aludtak a fák,

álmát aludta  a mező.

Új élet született – örök gyötrelemre.





(vörös végzet)

Valamikor réges-régen,

nagyapáim…

Szocreál csivitelés Bukarestben

Kolozsvárott emlékesten idézték a 85 éve született Bajor Andor emlékét a Minerva-házban. Írásait a szerző azoknak szánta, akik megtisztelik azzal, hogy elolvassák. Az író özvegye, Bajor Ella és Köllő Katalin szerkesztő beszélgetésében elhangzott, hogy az 1950-es évek elején Bajor Andor friss diplomásként különféle tantárgyakat oktatott az egyetemen. – Ő maga filozófia-pszichológia szakra iratkozott be, de akkor már várható volt, hogy olyan…

Nekem a boldogság nem pompa, s pénz,

mint ahogy nem vágyom palotára,

sem tízszobás nyaralóra, hajóra,

bármily csábít az, ki gondtalan él.

Nekem elég a te becses szavad,

mely mindig támasz, s biztosat ígér,

melyet nem kísért gazdagság, hívén

hogy a pompa, s fény az örök, s arat.

Tegnap jártam az erdőben koszán,

s a magányos ház árva udvarán,

csodák-csodája orgona nyílott,

s az én szívem…