Boldogult legénykoromban a templom tornyából búcsúztattuk az óévet. Egyik szilveszterkor a kántorunk idő előtt lebetegedvén nekem jutott a tisztesség, hogy a hangot megadjam és a kórus énekét irányítsam. Ekkor olyasmi mocorgott bennem, hogy talán a papi hivatást kellene választanom. A sors másként rendelkezett, de az a két ének ma is itt cseng a fülemben: Óh, mily rövid ez az élet, / Ragad minket az idő: / Íme, ismét már oda lett /  Éltünkből egy esztendő! / Tekintsünk még utoljára  /…

Ültünk csalódottan a Kábelben a Lazics asztalánál. Hallgatuk a semmit, mint siketek a szférák zenéjét.

Megint ellopták a világvégét.

Váratlanul tolta elé magát egy bozontos atyafi.

– Befogadnak? – kérdezte, és odahuppant.

– Hát persze – bólintott Elekes, a Feriforma, és rágyújtott a századik cigarettájára.

– Ide ülök – mondta a bozontos –, mert maguk műveltnek látszanak. – Hát hallgassák meg, hogy’ jártam az éjszaka. Gyanítottam, hogy az országos, sőt…

Jézusváró lélekkel, szilveszteri derűvel néznénk előre, ha volnának még irányok. Mi van? Ajándéklázas üzleti kavargás, fennhéjázó kivagyiság, bulimiás szilveszteri szívatás. Európát nem kell elrabolni, önként dubajoz, ha rákacsintanak. Nekünk a kérés nagy szégyen. Európa védőiből Brüsszel pályázatíró koldusaivá váltunk. Keserűen nyeljük az átkosból átszekusított „sokoldalú” megaláztatást; állampolgári másodrendűségünk varasodó sebét a kettős állampolgárság írjával…