Hétágra sütött a nap. Az apró udvart beragyogta, aranyba öltöztette az öreg almafát. A sovány kis tyúkok tikogva szédelegtek árnyékot keresve. A gazda az udvar közepén. Korát meghazudtolva jött-ment, hatalmas fatörzset háncsolt. A combvastagságú fa egykedvűen tűrte, hogy az öreg hosszú csíkokban fejtse le róla a kéreg-ruhát. Társa már szépen megpucolva feküdt pár méterre tőle.

Hinta lesz ebből, igazi hinta. Hát hogy fog annak örülni a kicsi Gergő! Első unoka, egyetlen,…

Csak ült az ócska kanapén. Megkopott, a szögletes virágminta kisárgult. A díszpárna hímzése is felfejtődött egy darabon.  A törtfehér kelme alatta sárgássá öregedett. Mint minden a házban.

Hátradőlt, a támla fájdalmasan nyikordult. Nézte a girbegurba falakat, a csillárt, amely elhullajtott már néhány díszbogyót. A függönyt az ablakon, a pöttyöket helyenként lyukak váltották fel, néha a mintával egyezőn, máshol bántón szimmetriamentesen. Az réz ablakkilincs sem csillog már,…

Csak ült a Duna partján. A bágyadt tavaszi nap próbálgatta erejét, néha megcsillant a lassú víztömeg millió taréján. Ő meg csak ült, révedezve nézte. Pislogni is elfelejtett. A ráncok közepén ülő szemeiben néha visszatükrözött a víz. Nézte, nézte a vizet.

Ugye, milyen csodálatos pillanat? Az ember kicsit szégyenkezik, mintha benyitott volna valakinek a hálószobájába, az intimitásába, belepillantott a lelkébe úgy, hogy engedélyt sem kapott rá. Mégis magával ragadja a csoda, a…

Van úgy, hogy az ember halad, csak halad a kis szürke útján. Minden nap, semmi nem zökkenti ki a szürkeségből. Csak halad. Fakulnak a színek, halkulnak a hangok, erősödnek az érzések, hogy valami nincs rendben. Valami hiányzik. Sok baj, megoldásra váró probléma, nehézség, ki törődik a színekkel? Ki veszi észre, hogy a benzinkút oszlopa nem sárga? Hogy eltűnt a piros csík róla, az egész valami meghatározhatatlan, észrevétlen masszává zsugorodott?

Aztán hirtelen kisüt a nap. Az…

- Manci! – harsant a hang az apró házban. Az ajtó tárva-nyitva, apró kis legyek lejtették boldog táncukat a beszűrődő napfényben. Meleg volt, pokoli meleg. A nap nem fukarkodott.

- Manci, Mancííííí – kiabált türelmetlenül az öreg, rozoga létra tetejéről.

- Jövök már, Pistám, jövök.

Apró, hajlotthátú kis öregasszony toporgott a létra alá.

- Itt vagyok – mondta nyugodtan.

- Add már ide azt a szöget, olyan nehezen mászok fel meg le – dohogott az öreg a létra…

Harmatos reggel. Friss levegő, a nap még álmosan bujkál. Az Öreg felkel. Frissen, ahogyan azt hosszú évtizedek óta teszi. Nem olyan fürgén, mint egykor, kopnak a zsanérok, roppannak már az ízületek, de a lendület töretlen. Ül egy kicsit az ágy szélén. A konyhából szöszmötölés hangja, óvatosan koppan az öreg, csorba bögre. Az Öreg elmosolyodik. Megszokott hangok, évtizedek óta.

Feláll az ágyról, mely megkönnyebbülten nyikordul egy vékonyat. Odalép a kopott, kék lavórhoz,…

Végre szabad hétvége. Tavasz, világmegváltás, újjászületés, friss illatok. Az ember sarkig nyitja az ablakokat, mielőbb kiűzendő a komor, hideg tél, áradjon be a fény, a tisztaság, az új élet illata. Én is ezt tettem.

Takarítás. Rengeteg kacat, mütyürök, lomok, mindenféle oda nem illő kis tárgyacska. Pakolászás közben a kezembe akadtak a régi családi fotók. Szépia-mosolyok, régen élt emberek. Családtagok. Egyik régi képen Dédanyám, bölcs, révedező mosoly az arcán. Ölében ijedt arcú…

Csak állt az apró kis test a nagy épület mellett. Régi bérház. A máladozó vakolat szomorúan csüngött apró, göndör kis lapokba hajolva. Ő meg csak állt. Tanácstalanul. Kérges, köszvénygyűrte kis kezét nézegette. Nem mert felnézni sem, annyira restellte helyzetét. Micsoda élet - gondolta. Csak nézegette a kezét mélán. Azt a kezet, melybe buta kis csergőt fogott egykor, azt a kezet, amely kusza kis vonalakban próbálta leírni az irkába: Erzsike. A kezet, amelyre egykor István húzta a gyűrűt. A…

Amikor kimész éjjel a csillagok alá, érzed-e, milyen apró vagy? Amikor leülsz a nedves fűbe, érzed-e, milyen gyenge vagy? Amikor szétfújja a szél a hajad, érzed-e, milyen kiszolgáltatott vagy? Ha hallod a tűz roppanását, érzed-e, hogy halandó vagy? A tűz, ahogy rakod a fát szép máglyába, lobban a láng…dédanyád mozdulata a kemencénél, harcos ősöd mozdulata jelzésnél. Benned van. Bennem van. Apró ember, mit remélsz?

Lehet-e levetni a megunt gúnyát? Soha. Ránk szabták, nekünk…

Küszöbön volt az ünnep. Készülődés testben - lélekben még nem lehetett érezni az ünnep hevét. Én legalábbis még nem éreztem. Takarítás. Szakaszosan és módszeresen. Pakolgatás közben a kezembe akadt egy ezer éve nem látott doboz. Régi dolgok. Kacatok? Nem, azokat az ember nem őrzi.



Furcsa késztetés: nyiss ki! Kinyitom. Fotók. Szépia arcok, púderszagú ruhák. Szobor-arcok, méltóságteljes testtartás. Életek, családok. Az én családom. Gyors törökülés a szoba…

Ködös este, szürke hétköznap. Munkának vége, irány az otthon. Az édes otthon. A villamoson a nap végéhez méltó hangulat: álmos emberek, ködös pillantások. Már majdnem belesüppedtem a puha, szürke légkörbe, amikor éles hang ébreszt a valóságra:

- Julikám, üljünk le, ott van egy kettes szék.

Hátrapillantok. Idős hölgy, vidám kis zöld kabátban. Szatyrát lóbálva teper át a villamos végéből az elejére. Közeledik, izgatottan csettint, majd lecsap a zsákmányra: beáll…

Megdöbbentő hírt olvastam: egy áruházban több nyugdíjas is kutyakonzervet vásárolt magának. Értsd: saját fogyasztásra. Kutyájuk ugyanis nincs.

Bevallom, elsőre majdnem elsírtam magam. De hirtelen elindult a tarkómból az a kis zsibbadás, melyet talán még székely dédapámtól kaptam titkos örökségül a génjeimen át, s amely mindig megelőzi a „bicska kinyílását”. Rájöttem, nem sírni kell, hanem törni-zúzni, ököllel asztalokat ütni, hogy meghasadjanak s a lábukon többé meg ne…

Élünk, szaladunk, rohanunk. Néha nem is törődünk egymással, csak megyünk, hajtjuk, terelgetjük erőltetett menetben a hétköznapokat. Aztán van az évben néhány alkalom, amikor a szürke hétköznapokon rés nyílik, megtelik fénnyel, szeretettel. Ünnep. Karácsony. Ilyenkor mindenki fokozottan figyel a családjára, igyekszik meleg hangulatot teremteni a dobozban, melyet otthonnak hívunk.

Vannak esetek, amikor az ember észreveszi, nem tudja nem észrevenni, hogy az ünnep mindenkinek…

Völgyi Mária és Barabás Gergely. Így hívták a dédnagyszüleimet.

Le kell írnom, mert ez a bolond, rohanó világ hatalmas ellensége annak, amit úgy hívunk: család, felmenők, gyökerek. Egyre inkább úgy tűnik, gyökértelen gazokat akarnak nevelni generációkon át azért, hogy az első kósza szellő felkaphassa és tovalibbenthesse őket.

Ám sokan közülünk erős, szívós gyökerekkel rendelkeznek. Mi ismerjük és tudjuk az anyaföldet, ha kell, ezer gyökérrel szívjuk magunkba…

Csodálatos világot élünk. Finom kis sztárocskák igen szerény mentális képességekkel megáldva, a diplomások vagy születetten értelmesebbek közül is csak a meghökkentő dolgokat művelők kerülhetnek előtérbe.

Ékes példája ennek a szomorú tény, hogy kiskamasz gyerekek sztárpszichiáter előadását kellett meghallgassák. Iskolai program, kötelező megjelenés. A meglepetés természetesen nem marad el.

A sztár úr kilép a színpadra és kiszúrja a "renitenseket". Persze nem…

Rájuk emlékezünk. Akik elmentek. Szépen, csendben. Ki egyedül, ki kezet markolva, de elmentek.

Egész évben velünk vannak. Eljönnek hozzánk, ahányszor csak eszünkbe jutnak. Minden kósza gondolat a rohanásban egy találkozó. Minden jajszóba sűrűsödő kínban ott van a találkozás. Csak szólunk és jönnek. Aztán egy évben egyszer visszaadjuk a látogatást. Mi megyünk Hozzájuk. És abba az egy napba, annak is pár órájába próbáljuk belesűríteni az egész éves hálát,…

Multi. Jövés-menés, szekerek, türelmetlen, fáradt emberek. Ők a vásárlók. Türelmetlen, fáradt, köpenybe burkolózott emberek- ők az alkalmazottak. Az összkép teljes.



A semmi közepén nagy szekér. Az alján alig lézeng valami. Öregember tolja. Felesége körülötte sürgölődik.



- Papa, lisztet is kell vennünk. Sütök holnap kalácsot. Ahogy szereted, mazsolával. Jajj, mazsolát is vegyünk. Papaaaa, hát gyere máár, nem látod, hogy itt nincs mazsola?



Papa megy. Tolja a…

Az ablak párás, kilátni sem lehet. Néhányan formátlan foltot törölnek az ablakon, hogy kilássanak a szürke reggelbe.

Tinilány, álmodozó szemű. Elgondolkodik. Majd hirtelen kinyújtja vékony ujját, és felmázolja az ablak párájába: Zsolti. Üveges szemekkel bámulja a feliratot. Az írás alakot…