Hallgat az ősz csendben, mozdulatlan,

aranykönnyei lehull az avarban,

a napsugár végsőt itt a nyárnak,

viszi melegét déli világnak.

Merre a szem ellát, bíborpalást

fátylat sző az őszi ködös párlat,

színei bomlanak gyümölcsfáknak,

természet ledér-orgiájának.

Míg a szél is kuksol halk vackában

levél sem rezzen ágak szavában,

nem süvít, nem jajgat magányában,

terpeszkedik boldogan a tájban.

Senki nem veszi kedvét a mának,

égből érkező…

Majd egy évet vártam arra a pillanatra, hogy elinduljak az „én” utamra. Szeretek utazni! Mindig van az-az érzés, ami más, mint azelőtti utazási élmény. A legelső változás, amit észleltem magamba az, hogy utazóként csak magamra vagyok ítélve, a nézésre és érzékelésekre. Senki más nem érezheti és érzékelheti azt, ami bennem zajlanak. Kiszabadultam abból a mindennapi környezeti „mókuskerékből” ami megszokott, de állandóság jó érzéseivel élem mindennapjaimat. Paradoxnak tűnik, de csodálatos az…

Kéken ragyog az ég

fényes fentebb a nap

lelkem sütkérezik

ölelő karodban.

Csodásak a felhők

egeknek házában,

ringanak az Isten

szerető ajkában.



Bölcső, s mint akarat

víg őszi alkonyat

szelőknek lágy-szárnyán

érkező pillanat.

Röpke-éltű tavasz

csal ki virágokat

s mire jő a holnap

a csókok ráfagynak.



Fehér, kék, zöld-bíbor

e késői csokor

vigad lelkem benne

tavasznak kedvese.

Barackszínű kelyhek…

Hétágra sütött a nap. Az apró udvart beragyogta, aranyba öltöztette az öreg almafát. A sovány kis tyúkok tikogva szédelegtek árnyékot keresve. A gazda az udvar közepén. Korát meghazudtolva jött-ment, hatalmas fatörzset háncsolt. A combvastagságú fa egykedvűen tűrte, hogy az öreg hosszú csíkokban fejtse le róla a kéreg-ruhát. Társa már szépen megpucolva feküdt pár méterre tőle.

Hinta lesz ebből, igazi hinta. Hát hogy fog annak örülni a kicsi Gergő! Első unoka, egyetlen,…

Csak ült az ócska kanapén. Megkopott, a szögletes virágminta kisárgult. A díszpárna hímzése is felfejtődött egy darabon.  A törtfehér kelme alatta sárgássá öregedett. Mint minden a házban.

Hátradőlt, a támla fájdalmasan nyikordult. Nézte a girbegurba falakat, a csillárt, amely elhullajtott már néhány díszbogyót. A függönyt az ablakon, a pöttyöket helyenként lyukak váltották fel, néha a mintával egyezőn, máshol bántón szimmetriamentesen. Az réz ablakkilincs sem csillog már,…

Ködöl a hegyormon a szürke homály,

pataknak nyargalását lefedi már,

sárgul, barnul az erdő és vidék,

ősz veszi birtokba a nyár ölét.



Hervadtak a rétek, kopaszodtak fák,

eljátszotta a nyár boldog mosolyát,

elmúlás belém kövült engedetlen,

s arcom tépdesi, múlik szenvedélyem.



Hittem az élet reményt hoz, szenvedélyt,

szerelmet örömöt, s megannyi reményt,

képzeletem festett bíbor képeket,

a szeretet élt benne, lelkem, s a…

Közalkalmazottként közszolgája voltam és vagyok a mai napig a hivatásom gyakorlásában. Ez a hivatás arról szól, hogy az utólag szerzett mozgásukban korlátozott fogyatékkal élő emberekkel dolgozom. Munkálkodunk együtt az érintettel azért, hogy ha már ilyen állapotba került, akkor legalább komfortosabb életvitellel élje további életét. Ennek a szakmának van egy csodálatos varázzsá, és pedig a napi emberi szenvedések sikerélményé válásának megteremtése és megélése. De mindezek mellett…

Vannak emberek, akiket megszeretsz,

s gondolataikkal beléd költöznek.

Érzed örömüket, s mint fájdalmukat,

könnyeik könnyeiddel összefolynak.



E kapcsolat megmagyarázhatatlan,

vélem egy az isteni akarattal.

Úgy jön, s tűnik semmibe, mint szivárvány,

eső, s nap-ölelő találkozásán.



Az ér, a patak a folyó, a tenger,

a cserje, a fa, s az erdő sűrűje,

a síkság, a domb, a hegynek teteje,

a születés, az élet, s annak vége.



Így…

Hortobágyon darumadarak gyűlnek,

hosszú útról megpihenni érkeznek,

s vannak párok, akik fészket keresnek,

mások fáradtságtól csak megpihennek.



A Hortobágyi láp a kedvenc helyük,

Európai gyülekező földjük,

s ha enyhe a tél úgy mind itt maradnak,

míg ha hideg, úgy délre tovább szállnak.



Októberben északon szárnyra kelnek,

s gyakran egyvégtében ide repülnek,

az égen sokaságuk ék alakban,

repülnek mind hazánkba…

                                                        Vándor voltam

                                                        Vándor voltam,

                                                        s menekültem.

                                                        Önmagamtól,

                                                        mástól

                                                       …

Sírnék, de elapadtak könnyeim,

feszülők beljebb, mint húron az íj.

Karmolom arcom, s nézem csak egyre,

hogy torzul el az élettükörbe.

Gonosz lenne ez a lélektükör?



Nem értem ti miért nem értitek?

Az igaz-szóban mit nem szerettek?

Minek kell még történni veletek

itthon, hogy végre észhez térjetek.

Ez lenne sorsa a mi népünknek?



Naponta szólnak hazug dallamok,

szégyentelenül hazudnak, nagyot.

S ti még mindig hisztek a…

Sorstalanságunk reményt vesztett útjáról

lelkifurdalásban a múltunkról írok.

A történelem viharában kallódok,

s keresem a Ti valóságos arcotok.

Havas hegycsúcsokra, ködös világokra,

forradalom fájdalmairól szónoklók,

gondolataim mint foszló koldusrongyok

betekernek, szorításuktól fuldoklok.

Vetek papírra konok ákombákomot,

s szelleme feketén ül a trónotokon,

védőangyalok zengnek széltrombitákon,

dalokat éneklek, megveszett világon,

s…

A Beszélő ecset utóirata.

Isten éltesse a 75 éves Ráduly Jánost.

Ezzel a rajzzal csatlakozom a Bölöni Domokos  Üzenet Ráduly Jánosnak, Kibédre írásához

 (Vár sétány)

A Vár sétányon hullnak a levelek:

sárgák, vörösek. Csokorba kötöm, és

a saját árnyékomba helyezem. A képzelet

hullámhosszán a lángoló szarvas méltóságával

állok a szirtre, és ürítem poharam az örök

virulásra. Reménykedem.



(árnyék és napsütés)

Árnyékban és napsütésben. A Vársétány

görbe fái alatt cinkos emlék nyomot

takar. Lidércszellők mozgatják az egymásba

kapcsolódó ágakat. A kobaltkék…

Az a csend, az a zúgás, s mint moraj,

mi lélekvesztőn hiányzik lelkemből,

az visz újra oda messze vissza,

a szívemben élő fenyves erdőkhöz.



S nincs világnak ily gyönyörűsége

mely teveled versenyre kelhetne,

olyan vagy te, mint Isten tenyere,

szerelmes tavaszban megszépülve.



Hegyek, fenyvesek, rétek békéje,

szivárványszínekben koszorúznak,

folyók, tavak, patakok csobognak,

lelkét adják a székely vadonnak.



Csak ott, csak…

Emlékek!

Ilyenkor késő ősz táján mindig el fog a melankólia és eszembe jutnak a gyerekkori emlékek azokról a hetekről napokról amelyeket Cséjén töltöttünk el bátyámmal édesanyám nagynéniénél aki férjével nagyszüleink helyet nagyszüleink voltak.

Biztosan emlékeznek még Csérére a szinte napra pontosan egy éve közzétett írásomból amelyben a Cséjét körülvevő erdők kivágott fáihoz írtam egy mementót.

Ez a mostani írásom nem egy bizonyos történetet mesél el hanem az ott megélt…

Ráduly János, a tekintélyes munkásságú folklorista, néprajz- és rovásírás-kutató, költő és műfordító olyan termékenységről tesz bizonyságot, mint aki legalább száz éve gyűjt és publikál. Ne akadjon hát fenn senki azon, hogy az 1989 előtt nem túl sűrűn publikáló szerző az utóbbi két évtizedben oly hévvel vetette rá magát a könyvírásra és -megjelentetésre, mint szűkebb pátriánk irodalmában szinte senki más. Amikor áprilisban irodalmi körünkben köszönthettük őt Marosvásárhelyen, egyszerre három…

Olyan a temető ma, mint a méhkas

az akácfavirágzásnak idején,

Emberek mennek a holtak kertjébe

gyászukat látványosan kifejezvén.

Kezükben virágok, s hatalmas szatyrok,

benne tárgyak, rivalizáló torzók.

Itt is eljátsszák az eszement versenyt,

ki többet, drágábbat, ki giccsesebbet.

Némely síron kocsideréknyi virág

adva a szeretettnek álszent súlyát.

Gyertyák, némely síron giccsesen több száz

gazdaggal versenyző rivalizálás.

Gyermekkoromban…