Térülök-fordulok a konyhában, s bár gondolataim a napi teendőim, terveim, lehetőségeim latolgatásán járnak, sokszor ott ragad…

1961-et írunk. Szinte hallom Edit óvó néni enyhén dorgáló hangját, amint a számunkra olyan érdekesen, mókásan csengő, énlakai akcentusával, egy fotós segítségével néhány másodperc mozdulatlanságra próbálja inteni a kis csapatot. Izeg-mozog, tolakszik mindenki. Emlékszem, én sem oda állhattam, végül, ahová szerettem volna. Vaksin fürkészem a történéseket,…

Egyetlen szó.

Az én szavam, a Te szavad, az ő szava ... Csupán néhány betű, mégis világokat nyithat meg előttünk, érzelmeket fakaszthat. Nem kerül sem pénzbe, sem fáradtságba. Csupán egy kis odafigyelés. A másikra, aki talán, bevallatlanul, de ugyanúgy szomjazza.…

-Tudok egy titkot. Elmondjam neked? Te vagy az én legjobb barátnőm - suttogta Adél titokzatosan Zsófi fülébe. 

Zsófi szeme felcsillant.

- Hát persze! Nagyon szeretem a titkokat. És azt is tudom, hogy a titkokat könyvekben rejtették el okos emberek. De az én apukám és anyukám is nagyon okos, minden este megkeres nekem egy titkot ezekben a könyvekben. És még azt is láttam lámpaoltás után, hogy ezek a könyvek ott a polcon másmilyenek, mint a…

       Csak jön-megy. Magabiztosan, otthonosan, némán. Merészen, néha számonkérően szembenéz velem a fürdő- vagy előszobatükörből.…

Novemberi „nyárutó” kényeztet a gyógyfürdő szabadtéri medencéjében. Szikrázó napsütésben pompáznak a park csodálatos, őszi lombjai. Hagyom magam mozdulatlanul, csak úgy lebegni. Érezzem azt, hogy a természet része vagyok ebben a szokatlan, késő őszi áldásban, a nap éltető erejében. Csak pilláim között figyelem a környezetemet. Párok, félrehúzódó magányosak, rövid idő alatt…

„Ferrenc vagyok” – mondta nyelvén pörgetve az „r” betűt.

Kevés szavú, csendes ember volt. Ott fenn a hegyen, tanyája csendes magányában talán jobban ismerte a természet…

 A színes papírplakátok már napokkal korábban felkerültek a kultúrotthonból időnként mozi teremmé előléptetett helyiség ajtajára. Közel laktunk, nem volt nehéz, sem feltűnő megszökni…

Egy abbahagyott mondat virtuális pontjai tovalebegtek …

Megálltunk. A látvány valami furcsa, kicsit hátborzongató, kicsit misztikus érzést lopott a lelkünkbe. Az esti szürkületben, tisztán kivehető körvonalakkal ott állt a falba épített faragott kő.

Uram Atyám!

Évmilliós titkokat, kövületeket rejtő terméskő darabok között ott állt beépítve a faragott,…

„Azt a leborult szivarvégit! Ezt jól kifundálta!” – mondta Édesapám a „hírement” esemény után.

Mert aztán Kálmán tényleg kifundálta. Azt sokan nem felejtették el, talán egy életen át, de még a következő generációk is emlegették.

Kálmán amolyan szűkszavú, a maga módján különc ember volt. Nem szívesen hagyta magát terelni a „közös akol” felé. Sok mindenről másképp vélekedett, mint a nagytöbbség, de sosem hangoskodva, inkább a maga…

Neked bevallom. Őszintén. Töredelmesen.

Lázadó ifjú koromban, amikor annyira fontos volt a trapéz nadrág szárának bősége, a varrónőtől hazahozott szoknya hossza, a szemhéjtus vonalának íve, a „Szabad Európa” rádió hullámainak vadászata, az éjszakai luxemburgi rádió zenés műsora misztikus éteri hangokkal keverve, a házibulik szinte heti gyakorisága – bizony sokszor méltatlankodtam sorsom ellen. Miért ide, miért éppen ide születtem, a Kárpátok gyűrűjének közepébe?

Akkor még nem…

Igen egy piros pulóver is lehet sorsfordító. Bár maga a kifejezés - sorsfordító -, óhatatlanul valami nagyot, különlegeset sejtet maga mögött. De a tárgyaknak néha hatalmuk van, íratlan szabályok szerint működő hatalmuk.

És mi, előbb vagy utóbb, engedelmeskedünk.…

Mert nincs folytatás …

És ha nincs, mekkora lelki erő kell meghúzni azt a bizonyos képzeletbeli vonalat?

Napok óta kerülgetem ezt az antikváriumot.

Bánffy…

Gyolcs. Kimondom újra és újra. Mert jólesik. Mert íze van. Illata van. Mert idejét sem tudom, mikor mondtam ki utoljára.

Egy hétköznapi hír kapcsán hangzott el az „aratás” szó. Máskor is megtörténhetett ez, bizonyára számtalanszor. Most mégis más volt. Ez az egyetlen szó, mintegy varázsütésre, felnyitotta a múlt emlékeinek kincses…

Ahogy Ő mesélte  …

Eleinte csak a vasárnapi istentiszteleteken leste a szeme sarkából. Az asszonyok fejkendős feje között kukucskált a legények padsorai felé. Elpirult, szíve csak úgy kalapált, amikor rájött, ez kölcsönös. A…

Hétköznapi boldogság

Te csak rajzolj, kincsem!

Már amikor megvettem tudtam, nem csak miattad, egy kicsit magunkért is veszem azt a kisvödörnyi krétát. Örültél és rögtön birtokba vetted a járda felületeket. A szürke beton színes ruhát öltött kis kezeid nyomán.

Te elmész, mert haza kell menned, de az udvaron még sokáig halljuk csicsergő nevetésed, ismételjük, amiket mondtál, - nyiladozó elméd „gyöngyszemei” -, aztán hosszan bámuljuk a járdán hagyott színes…

Hogy mikor nyílik ki az a másik világ, ami a kerítésen túl van, azt utólag nehéz megmondani.

          És ha ilyen végeláthatatlanul hosszú az utca, ott                          távolban a dombtetőn égbenyúló templomtoronnyal,                  …

Fénybe zárt emlék

Valami, újra és újra visszatérő belső kényszer érezteti veled azt a sürgető vágyat, hogy nyújtsd ki…

Házasságunk első évét egy dióhéjnyi garzonlakásba „menekítettük”, a szülők nem kis csodálkozására. Itt minden pici volt, talán a folyosót leszámítva, mely hosszában végigfutott az egész tömbön, ajtó-ajtó mellett mindkét oldalon, csupa garzon. Zömében egyedülállók lakták, de akadt néhány „hites” pár is. Utolsó előtti ajtó a folyosó végén, ez volt a mienk. Leleményességgel, jól megfontolt…

Parasztgúnyás áldásosztó

Perben állok az idővel. Örökös perben. Könyörtelenül elveszi jogos jussát. Tudom, a vesztes fél csak én lehetek, de amíg lehet, ha csak apró dolgokban is, de megalkuszunk. Egy-két ráncért, némi kopásért itt-ott, néha kínzó ízületi fájdalomért cserébe hadd nyerjek jogerős távoltartási végzést az Idő csatlósával, a Feledéssel szemben.

Az emlékeimért.

Sokszor indultam későn otthonról iskolába. Túlkésőn, ahhoz, hogy…