Maroknyi ünnepet kért csak,

az egyszerű dolgok ínsége kínozta.



Életbiztosítást nem kötött,

és nem várta a garabonciást.



De néha - zimankós időben -

gyakorolta a világteremtést,

s bontogatta a göngyölt utakat.



Aztán, nem tudni mikor,

a félelmetes szabadság

őt is elvitte,

álmában.



Kalandor lett, mondják,

kengurut látott és jéghegyeket.

Mosolygott rá a…

Elgyötört csípeje lassúdan reng

a perzselő napsütésben,

villával a vállán szénarétre,

az ura után megy

mogyorótestű,

alacsony, dundi nagyanyám!

Keskeny medencéje szerelembölcső,

tizenegy kiscsipást ringatott életbe:

egyet Istennek, egyet a hazának, egyet a ...,

és a torokgyíknak is hármat.



És mindig megy,

már ismert, s még ismeretlen utakon,

megy az ura után a fűrendet szétverni ,

megkeresni fiait a fronton,…

Megtartó hegyedre menekülnék, Uram,

s hagynám magam mögött a bűnök Sodomáját,

helyét a kivénhedett utálatosságnak,

csak még egy napot adj késedelmeskedni e földön,

hol számomra kiméretett a büntetés,

s a vezeklés irgalmától sem szabadulhatok!



................................................................



Pecsétet tettél a szívemre, terhes esztendők vak hitét,

s országlásod jövetelét váró türelmem,

akár a viselős asszonynak…

Kopjafaerdők a

Szent Mihály-hegyen.

Nőnek, nőnek,

életképnek

égre vetülnek.



És hullnak a vitézek -,

Galícia gidres-gödrös határának túlélői,

a vörös pokolban mégis megfojtottak,

kelevéz-igán meghurcoltak,

az erkölcs-csatában mégis győztesek.



Apám sosem gyónt,

egyenesen az Úrral intézte

vértől piruló lelke bocsánatát,

s esténként el-elidőzött

az esztelen rémképen:

vöröszászló-nyél

fúrta át…

vihar vitt

mennydörgött belül és

ázott ünnepek vártak

a fényre

jégkristályok csillanásával

emlék parolázott

sóvár felhők arcán olvadt

a szorongás

kaput nyitott az ismerős térvilág

zenéje

sámándob és harang

"hiányok térképén"

csontra fagy a jel

csapdákat épít a megszokás

és

sikkad a káprázat

csak a csupasz szilvafák

s egy koldus…

Angyalillatú álmok üzennek,
messzi magasból muzsikálnak,
Koppanása koromrögöknek:
lét-érdes visszhang és holló-ének.

Köd fénye ráhull,
hamuvá árvul
csillagcsodája
a teremtésnek -
harangszó hallik,
kopjafa hajlik,
mementóként -
az enyészetnek.

(Fekete István , 1896 -1985

 Fekete Istvánné Bandi Terézia, 1922 - 2007 )

   ANYÁM HIMNUSZA

Zsolozsmás hangjának békéjét
megirigyelték az angyalok,
szemöldökének hold-ívére
mind ráborultak a csillagok.

Gerince elvásott görbéjét
Tejúton simítja a magány,
beteg lábának lágy nyomait
égre rajzolja a szivárvány.

Kezének kicserzett árkában
égi manna morzsája éled,
megholt álmai bugyraiból
hull ránk áldása életének.

  J Á T É K O S D I

Elbújt előlem.

Bújócskát játszik velem a

gyermekkorom.

Házunk bütüjéből kiles,

tudja, valahol a közelben téblábolok:

felszedni lehullt zsindelydarabjait a

feledésnek -

megfürödni az

emlékek

gémeskútvizében.



Üzent utánam

a gólyafészek :

beázott a házfal,

szürke felhő foltosodik

jobbágykék színére,

szegről leesett

az öreg képráma -

apám…

  a  sz ü l ő f ö l d n e k

ha elmondanám

hogy zizeg hogy illatoz

e mézesmadzag mellyel

idegenbe

kötöttem magam

megvetőn

elfordulnál

hallgatva lelked iránytűjére

ha megmutatnám

hogyan kapargatom

a lúgmarta sebek varát

vélt képzelgéseim

fekélyes…

  OTTHON

Sziporka, szűzi csillogás,

gyermekkorom fehér varázsa,

ezüst hegytető, domboldal,

gyermekzsivaj, repülő szánka.

Kutyánk, a Maszat, itt csahol,

csűrben alszik apám kaszája,

anyám köténye ébren vár

december-illatú kalácsra.

Korsóban forr a répasör,

tűzgyújtóra pattog…