„Ki tudja merre …”

 

Melyik az én utam?

Jó úton járok?

Nincsenek útjelzők.

Odatalálok?

A keresztútnál,

ha rosszul választok,

nincs visszaút, kerülő,

azt végig kell járnom.

Két biztos pont:

- az életem kezdete,

- majd egykor távozásom,

mit más rögzít majd le.

Adat leszek csupán,

egy szám a végtelenben,

s a mérleg nyelve…

Folytatás

 

Kopp-kopp, szép jó napot, ugye jó helyen járok? Bocsánat, ez buta kérdés volt, hiszen megbámultam a díszes cégtáblát, ezért tértem be. „Vágyak boltja”! Ez csodálatos! És éjjel-nappal nyitva tartás! Egy kis türelmét kérem, míg összeszedem magam és a gondolataimat. Még a látvány és a felfedezés hatása alatt vagyok. Elnézést, de nem készültem otthoni listával. Mentségemül szolgáljon, nem tudtam, hogy ilyen létezik. De sebaj, amire én vágyom, az egy rövid kis lista, egyik kezem elég…

Folytatás

A mesebeli királylányok, hercegnők sohasem laktak kendervárban. De én igen …

 

Már a kezdet izgalmas volt. Kiszekerezni a felnőttekkel a kenderföldre, magasabbról látni a világot, nem a poros úton bandukolva. Kendert nyüvés nem kis feladat, de a vékonyabb szálak nekem is nyújtottak némi sikerélményt. Aztán néhány napi szárítás után- irány a Kisküküllő. Az öblös partszakasz medrébe vert cölöpök közé rögzítette áztatni nagyapám a kender kötegeket. Nekik nem valószínű, de…

Folytatás

 

Vannak kérdések, melyek talán örökre megválaszolatlanok maradnak. Akik ezt megtehetnék, már rég eggyé váltak a természet őselemeivel. Hiába ad a világháló számtalan feltételezett magyarázatot, az, ami az én Kisküküllő menti kis falumban, Küküllődombón volt egykoron szokás, arról az unitárius templom mögötti hegyoldalban porladó őseim tudnának mesélni.…

Folytatás

Mindig nagyon vártam nagyanyám indulásra felszólító érces hangját: „Vedd a kosarat és indulj! Tata vár! Ne ácsorogj, kihűl az étel! Aztán nézz a lábad elé! Ne légy tácsó!”

Hát az nem, de álmodozó, az igen.

Déli harangszó előtt egy, másfél órával elindított. Tata már hajnalban elment és mama tudta, a legközelebbi határrész is sok időbe telik nekem. Minden ilyen ebéd kivitel kész kaland volt, újabb és újabb felfedezésekkel. Az ismert ösvények mentén megannyi vadvirág,…

Folytatás

 

Álmaimban néha visszajárok.

Könnyen enged a kilincs.

Az udvaron anyámat látom,

alakja van, de hangja…

Folytatás

Ahogy én emlékezem …

 

Ott állt a homályos éléskamra egyik sarkában. Aszalt gyümölcsök, befőttek, savanyúságok, besütött hússal teli zsírosbödönök jellegzetes vegyes illatában. A cakkos kézimunkával szegélyezett polcok, mint szigorú, aláhúzott sorok, meghatározták a kamra rendjét.

De a sarok az övé volt, csak az övé.

Ez járt…

Folytatás

Amikor a fák az égig nőttek

 

Én tudom - egykor a fák az égig nőttek. Én láttam. Ott a patak partján. Mélyen hátraszegett fejem búbján csak úgy himbált a nagy masni, ahogy az elsuhanó fellegeket kémleltem. Hogyhogy nem akadnak bele az égig érő fák ágaiba?…

Folytatás

 

 

 

Beszél a csend …

 

Beszél a csend,

ott bent,

ha hallgatod,

Elkísér múltbéli,

lelki utadon.

Dallamok, illatok, ízek, nevek,…

Folytatás

Hatvan felé …



Öregszünk. Távollátó, olvasó, munka szemüveg lapul a táskában. A szemorvosi szakvéleményt már betéve tudjuk. Egyre rosszabb a látásunk, bosszankodunk, hunyorgunk, néha tényleg túl rövidnek bizonyul a karunk.

De cserében, mintegy kárpótlásul a múló élettől, kapunk egy másik fajta, egy belső látást, melynek semmi köze a dioptriákhoz.

Ez egy… Folytatás