Őrizném a fészket sasként a hegyekben,

lennék pásztora éjnek, fent, fellegekben

napnak árnyéka is lennék, szeretetben.



Keresem létemben születésem titkát,

múló életemnek zegzugos fájdalmát,

keresem a választ, az igazak szavát.



Varázsigéket mormolok magányomban,

kékre festem az eget rút napjainkban,

tüzeket gyújtok rabságunk poklaiban.



Szembenézek az álmatag alkonyattal,

a hazug arcú vágyódó csillagokkal,

a rossz-arcú kínnal,…

Az emberek ártatlan arccal hazudnak,

s visznek az erdőbe bele.

Csodaszámban találmányokat gyártanak,

s a szép természet pusztul el kezeik alatt.

Kinevetnek, és kigúnyolnak,

minket, földünket, s kik embereket védik.

Falakat emelnek, nagy vermeket ásnak,

s csak lassan minket mind beletaszigálnak.

Városok nőnek, terek, hidak, és utcák,

erdők tűnnek el, okultan, de kiirtják,

vizek múlnak, emberszennyel elpusztulnak,

s rám, kinek ez fáj, most megvetőn…

Szempilládon könnycsepp,

ragyogva én vagyok.

Csillagfénnyel benne,

örömmel ragyogok.

Rád vigyázok éjben,

fénylő napsütésben.

A csók is én vagyok,

soha el nem múlok.

Álmodban én vagyok,

az őrző angyalod.

Ölelni is vagyok,

szívedben dobbanok.

Az életed vagyok,

bírom minden titkod.

Tolvajkulcs is vagyok,

benned mindent nyitok.

Pacsirta is vagyok,

csak Neked dalolok.

A nap is én vagyok,

melengetni tudok.

Kertben…

Tompuló fénnyel, gyengülve szalad,

felhők sem takarják, de hűl a lelke,

levelek rezdültek, s a fák fáznak.



Támadt szél fentről, a hegyek felől,

ágak hajlanak,  törnek, reccsennek,

virágok múlnak, sírnak temetők.



A madarak csendben elnémulnak,

zenéjük egyre távolabb, halkabb,

gyászolni készül a szelíd , s a vad.



A nyár, sóhajt a cinege madár,

megsemmisülni készül a csendben,

madárkórus, tücsökzene nyomán.



A nap fent az…

Jegenyefa hányszor kértelek szépen,

hogy ne törj oly kevélyen fel az égre,

mert te is csak egy fa vagy, szál, s törékeny

s jő a szél neked is hajlonganod kell.

Büszke derekad bírja majd a nyomást?

Vagy úgy roppansz el, mint az égő parázs,

s mi szép volt a magasban, alázuhan,

s kik lent voltak, mondják imádságukat.

15.09 2012

Egyszer csak lehull majd minden levél,

mely hordta a nyár szerelmes képét,

s mi állunk tétlen, sápadt réveteg.



Majd a hegyet hólepel takarja,

elmúlásé lesz a fák szép avarja,

csak a pataknak dübörög hangja.



Tél fagyosan lopja majd időnket,

álmaink, szerelmünk benne veszhet,

enyhülést a fagy, nekünk nem enged.



Vesznek sorjában szép reményeink,

a nyár, s benne építő hiteink ,

s boldogságunkat  madarak viszik.



Enyhülést a…

Ha elfárad lábam, s kérni fogok tőletek,

ha összetörve, megalázva visszatérek,

Ti ott messze fent a hegyekben, megismertek?



Ha lázadozásaim kudarcba fulladnak,

ha méltatlanul a semmibe vesznek szavak,

lesz még ott, ki nekem igazán barát marad?



Ha lelkem vérzik, benne gyűlt sebek duzzadnak,

ha hitem-vesztem, s benne bűnöm lesz hatalmas,

Vajon templomaink otthon még befogadnak?



Ha véres küzdelmekben én vesztesként végzek,

ha mi volt szép…

Mind elmentek a madarak, a gólyák,

a fecskék, a varjak, s az ősz mi maradt.

Álmaink repülnek el, messze tovább,

magányos lelkünk kiált, s múlnak szavak.

Csapongó vágyaink mind szélnek mentek,

s ment vele a nyár, szerelem, s a virág.

Elmentél te is, ki éltél lelkemben,

hagytál itt lombhullást, fájó bénulást.

Szél járja a völgyet, sírnak a hegyek,

csak a halál, mi jár most köztetek.

E gyászban félve, s megrendülve állok,

szívem úgy gyötör, s…

Mikor a sárgulás homálya

elhatalmasodik bokron, fán

hívlak kedves  az elmúlásba

napos ősznek suta alkonyán.



Van hol sírnak fák múlt avarján

s a szél kavar, sikít, nevet

virágok meggyötört mosollyal

könnye vesztve búcsút intenek.



A nyári képek elmosódnak

harmatot szárítja fel a nap

emlékeink görcsbe tobzódnak

vérrel vesztik el álmainkat.



Hol van délibáb, vagy kék égbolt

szerelmek, vágyak, mi úgy izzott

higgyük…

Szellő szárnyán suhan a fény,

szerelmes hosszú őszt ígér.

Olyan az égen ma a nap,

mit csak indiánszív akart.

Tompul éltető melege,

lélek melegszik még vele.

Boldogsággal szívem tele,

későnyárral szeretkezve.



Rezdületlen erdő lombja,

égnek könnyét mind felszívja.

S míg a madarak hallgatnak,

fészkek kölyköktől hangosak.

Csoda ez most itt a tájon,

hol nem rég a halál táncolt.

Minden békés, vágyakozó,

angyallelkével…

Írjatok még

Állok s mind csodállak,

írtok fényes napnak,

írtok bágyadt holdnak,

írtok patakoknak,

írtok erdeinknek,

írtok mezőinknek,

Írtok Jóistennek,

s már vagytok, ki kéritek.



Írtok nemzetünkről,

írtok hőseinkről,

írtok fiainkról,

írtok anyáinkról,

írtok a virágról,

írtok a vágyakról,

a szomorúságról,

mint boldogságról.



Írtok itt mindenről,

szívről, szerelemről,

szeplőtelen szűzről,…

Ködfátyolt fon a nap,

tompulnak sugarak,

színe vált a mező,

sárgul a hegytető.

Haldoklik szerető.

Szellő sem a régi,

rideg csókját méri,

száguld fent szenvtelen,

lecsap embertelen.

Fáj úgy, lélektelen.

Virágok elhullnak,

álmok éjbe halnak,

vágyak kapaszkodnak,

vakon fohászkodnak.

Szerelmek halkulnak.

Színe vált a világ,

festi…

Gyötör a vágy, hogy kimondjam,

hogy mily nagyon fáj a lelkem,

hogy hit, s remény hal ki bennem,

s bánatom messze betemet.

Kiáltanák magas égre,

lent embernek, fent Istennek,

alvók s vakok ébredjetek,

meghalt hittünk, veszejtenek.



Úgy fáj, hogy le sem írhatom,

tétlenül nézitek gondom,

nem látjátok, itt halok meg,

 lelkemben sír most a nemzet.

Menekülök magam elől,

elveim lassan mind bedől,

nincs ki hittel mögém állna,

ki…

Mily jó is volt remélni hazámnak dicsőségét,

hinni benne, hogy megőrzi majd örökre fényét,

népünk, békét, hazát szerető keblére zárja,

hogy egy fia sem veszhet el, bujdosva, világban.

Ó ti pogány zabolátlan árja fajdkakasok,

kik vagytok ti gőgös magyar anyaszomorítók ,

kik torz eszmék mentén akartok rendet csinálni,

mely eszméket, történelem kész volt elítélni.



Isten, haza, család, béke, szeretet, és otthon,

nem tűrhet meg gyűlöletet magunk…

Versek, értelem nélkül,

Igék, istentelenül,

Hitek, haza nélkül,

Lélek, értelem nélkül,

Egész létéletünkben mindig tanulunk,

s hisszük, hogy mi tévedhetetlenek vagyunk.

Vajon van annyi tudás emberben jelen,

hogy állíthassa, hogy ő kész már mindenre?

Hogy tudja a választ az  összes kételyre?

A tudás halmaza a világmindenség,

határait ember nem érte el még,

bár sokan próbálták, küszködtek, nyergelték.

A tudást legtöbben itt jóra használják,

s vannak kik ez előnyt, gonoszságra váltják,

vakságukban az eszközt tőré formálják.

A tudás…

Behunyom szemem veletek álmodok,

otthon most dalolnak a madarak.

Réteken halomba dőlnek virágok,

legelész békésen kecskenyáj rajta.

Otthon messze lehet, pacsirta szól.

Harmóniában társaival élnek,

benne béke, a  csend mi zenélget.

Vele világon semmi fel nem érhet.

Oly sokszor álmodom veled éjjel,

de jő a reggel, s mint fátyolköd vész el.

Tudom, hogy ezernyi ajak zenél,

de lelkemben halkul, bánat…

Öreg mamuska ősz már,

reszkető lábakkal jár,

tipeg-topog a házban,

reggelit készít a konyhában.



Olykor megcsuklik keze,

szeme felnéz Istenre.

Bágyadtan süt a nap, lanyhul a melege,

még támasztom hátam, árad a szívembe.

De már az erdőn libben a szél ereje,

erőt vesz a hervadás őszülő jele.

Az elmúlás lassan mi belopakodik,

őszelő hamvával deresre porzódik.

Reszket a falevél, reszket alvóavar,

estére kelve madár sem,  harang zavar.

Az őszelőszél játszik itt, felkap, elejt,

hangja mint síri zene, rázkódva nevet.

Távolban szivárványként még…