Míg ujjaid ölelték apró szárnyát,
Azt hitted nem történhet baj, ha nézed!
Fény felé tartott saját vergődésed
Láttad kezedben, s fogva tartott vágyát!
És dobtad volna vissza az egekbe,
Engedted volna útjára, csak szálljon!
A fák közé, vagy messze héthatáron,
Hol elrejtőzhet börtönét feledve.
Úgy akartad, mint soha eddig semmit,
Nem gazdagságot, tárgyakat, csak ennyit,
Repüljön újra álmodón, mint régen!
Színes mezőkön,…
Folytatás
Írta Gámentzy Eduárd December 9, 2010, 10:56am —
10 megjegyzés
Valami furcsa ember-állat,
Istenek eldobott játéka.
Névtelen, szinte észrevétlen,
Csillagok földre hullt árnyéka.
Hajlít vasakat, gördít követ,
Bámul vad viharok szemébe.
Teszi a dolgát, nem zavarja
Kimondhatatlan semmisége.
Parazsat markol puszta kézzel,
Ismerik olajkutak, bányák.
Erdők és mezők, országutak
Tisztelik roppant hallgatását.
Hatalmas szekerét a világ,
Hátára köti, s meghajolva
Belefeszül, - az…
Folytatás
Írta Gámentzy Eduárd November 30, 2010, 11:38am —
5 megjegyzés
Lovaim mindig visszatérnek,
Nem tűrnek kötőféket, ostort!
Keserű füveket legelnek,
Tenyérből cukrot egy se kóstolt!
- Visszatérnek, mert ők neveltek.
Nem rabnak, - gyengének! Szabadnak!
S ha arcom kezembe temetem,
Tudom sokáig úgyse hagynak!
Eljönnek értem, testvérükért,
Hogy összerezzen az éjszaka,
Ha meghallja a nagy dobogást,
Amikor indulunk haza!
Felhők foszlott hátán taposva,
( Parazsat viszünk eleségül,…
Folytatás
Írta Gámentzy Eduárd November 19, 2010, 5:03pm —
4 megjegyzés
Állóvizek, bús pocsolyák
Hevernek lustán, álmosan.
Sehol egy apró rezdülés,
- Mozdulni kéne bárhogyan!
Talán a szelet hívom el!
Cibálja, tépje szerteszét,
E csendben poshadó világ
Közönyös, unott életét.
Zavarja meg, zúgjon a víz!
Legyen hullámzó, haragos!
Kit nem tart vissza gát, se part,
Ki hegyek hátára tapos!
Gördüljenek sziklák, kövek!
Iszapba fulladt éveink,
Csillogó kavicsok között
Kapjanak…
Folytatás
Írta Gámentzy Eduárd November 12, 2010, 6:00am —
5 megjegyzés
Valamit mondanék halkan,
Belesúgnám Isten fülébe!
Úgy, hogy más senki ne hallja,
És ő is csak épphogy megértse.
Mondanám szelíden, lágyan,
Ahogy a búzamezők dőlnek.
Ahogy a kalász suttogja
Háláját, az éltető földnek.
Hát én is úgy…lehajtott fejjel,
Mint sötét fenyvesek virága,
- Vágyom a fényre, a szóra!
S akkor, már nem éltem hiába.
Írta Gámentzy Eduárd Október 29, 2010, 12:35am —
9 megjegyzés
Ha szólnál, hogyha mondanád!
Én rád hajolnék mint a nád
A tó vízére csendesen.
Hagynám, hogy ringatózz velem.
Ha nem beszélsz, mert nem lehet,
Csak küldjél bármilyen jelet!
Elég egy apró mozdulat,
S én találok hozzád utat!
- Mert megszerezlek bárhogyan!
A porba rajzolom magam,
Amerre jársz, amerre lépsz.
- Ha nem akarsz is hozzám érsz!
Írta Gámentzy Eduárd Október 21, 2010, 12:07pm —
10 megjegyzés
Ha öreg leszek, én is így ülök majd
Itt, a kastélykertben veletek.
Egykedvűen, valamire várva...
Mint folyópartba nehezült kövek,
Dacolva metsző szelekkel, viharral.
Mint egy szent, ki sose vétkezett,
Ülök én is összekulcsolt kézzel,
S a jelenből, a múltba révedek.
De pillantásom időtlen-időkig
Visszanéz, jegyez minden nyomot!
Ráncaimon összegyűlnek este,
Letűnt korok, a bús évszázadok.
Kezem ügyében a bot, mindig ott…
Folytatás
Írta Gámentzy Eduárd Október 18, 2010, 2:13pm —
4 megjegyzés
Magamba szívom a várost,
Összegyűjtöm, hogy itt legyen
Bennem, ne legyek egyedül!
Legyen a menedékhelyem!
( Önző vagyok, mondták sokan.)
Viszem az Andrássy utat,
Barátokat,… a villamost,
A Nyugatit, a Lánchidat.
Téged is viszlek, s a kutyát,
A házat és az éveket.
Könnyeket, mosolyt, nevetést.
Mint mások a fényképeket.
Aztán majd ott a Kennedyn,
Ahol a Shepparddal összeér,
Előveszem egy délután,
Mikor…
Folytatás
Írta Gámentzy Eduárd Október 14, 2010, 11:16pm —
5 megjegyzés
Tetovált mosolyod mögé bújsz,
S hogy ne ismerjen senki rád,
Kifested magad az álmaiddal.
Lelked mélyén üres szobád
Magányát hordozod riadtan.
Ahogy a fák az alkonyatban,
Tűnnél el láthatatlanul.
Nem hiszel nekem, de rád találok!
Kimondva, kimondatlanul,
Szavaim érthetővé válnak,
Lesznek mondatok, verssorok.
- Suttogok neked,... s ha hallanád
Nyiss ajtót!... - Én kopogtatok.
Írta Gámentzy Eduárd Október 14, 2010, 6:28am —
4 megjegyzés
Ne mozdulj kedvesem, ha fáj!
Feküdj nyugodtan, itt vagyok!
Karom erős, megóvlak tudod!
Ha jönnének érted csúf angyalok.
Mi az nekem? - hiszen ismersz! -
Északon döntöttem a fát
és térdre hullott előttem minden,
Az erdő és a nagyvilág!
Őrzöm az ajtót, aludj kedvesem!
Az infúzió halkan dobol.
- Emlékszel? - Ismerjük ezt a táncot! -
Egyszer jártuk már valahol!
- Ne bánkódj! - A hajad újra kinő! -
Így is szép vagy! -…
Folytatás
Írta Gámentzy Eduárd Október 7, 2010, 2:44am —
9 megjegyzés
Olajfoltok a betonon,
Rozsdás fémekre hullt levél.
Ezer darabra roppanó
Lépteim. - Láncfűrész a szél.
Melós bakancs orrába rúg,
Egy kődarab, és széthasad.
Hangjára megrezzen az ég,
A vasbetétes alkonyat.
- Favágók jönnek könnyedén,
Rajtuk még nem fogott az ősz.
Kabátjuk alá bújt a nyár,
S egy darabig még elidőz.
Milyen furcsa, hogy épp velem,
Kezdett ki, szórt szemembe port!
S míg dörzsölgettem…
Folytatás
Írta Gámentzy Eduárd Október 5, 2010, 12:42am —
3 megjegyzés
A konyha volt a tengerünk,
- Emlékezz! - Hunyd le a szemed!
Hogy hullámzott a kockakő,
S az asztal lapja kis sziget.
Mi feküdtünk a homokon
És felettünk a lámpafény,
Naplementéről álmodott
A plafon végtelen egén.
S a félig nyitott ablakon
Bejött egy vitorláshajó.
A tűzhely felől fújt a szél,
A mindent-mindent ringató…
- Így nyaraltunk sok éven át
És ragyogott a kis sziget!
Kezünkhöz úsztak esténként
A…
Folytatás
Írta Gámentzy Eduárd Szeptember 29, 2010, 12:41am —
5 megjegyzés
Nézlek, ott ülsz a fák alatt,
Kezedben tű meg cérna.
Előtted szétfoszlott napjaid
Rongyos maradéka.
Nézem,ahogyan férceled
És meggörbül a hátad,
De hiába, újra felhasad!
Gyengék már a szálak.
- Hogyan lesz ebből új kabát?
Hogy ne fázz majd a télen!
Amivel engem is betakarsz
Még ha nem is kérem.
- Kihez rohanjak ezután?
Ha vágynék menedékre!
- Kinek mondjam el bánatom?
Vigaszért cserébe.
A tű,…
Folytatás
Írta Gámentzy Eduárd Szeptember 28, 2010, 3:41pm —
7 megjegyzés
És lesz a Napod, mocskos villanykörte,
S a faltól-falig négylépés-világ,
Ha szemetét arcodba beleköpte,
Nem akar többé emlékezni rád!
Foltozott, sötét takaróját adja!
Hajléktalan magányodra terül,
De nem lehet, - csak megfagyni alatta!
Társak között – és mégis egyedül.
Kályhához ülnél te is melegedni,
Úgy raknád rá az egész életed!
Lyukas cipőt, sárgult fényképeket.
Lobbanjon el, legyen belőle semmi,
Kihűlt parázs, a…
Folytatás
Írta Gámentzy Eduárd Szeptember 27, 2010, 6:37pm —
5 megjegyzés
Két ujját szájába veszi
A szél, és úgy fütyül nekem,
Ahogyan nem tud senki más,
Ezer közül felismerem!
Kigombolt ingemen átsuhan,
Hűvös kezével megsimít,
Lemossa rólam a világ
Rám tapadt függőségeit.
És megyek-megyek a nagy hegyen,
Óriásra nőtt fák alatt,
Tudom a mókus hol lapul,
Hol rejtőzhetnek madarak.
Hiszen én is itthon vagyok!
- Látod?! Minden hozzám hajol!
Hiszen én is itthon vagyok!
- Csak…
Folytatás
Írta Gámentzy Eduárd Szeptember 27, 2010, 12:11am —
5 megjegyzés
Vonatok jönnek lázas ég alatt.
Hajnal van, furcsa, fáradt és beteg.
Sovány keze a láthatárba túr,
Karján vöröslő átvágott erek.
Vagontetőkön vándormadarak
Pihegnek, rongyos tollaik között.
Mögöttük régen elmúlt már a nyár,
Előlük minden messze költözött.
Párát lehelnek mocskos ablakok,
Tűnődve néz a készenléti fény.
A büfékocsi lágyan imbolyog,
Asztalra dől a hallgatag remény.
Poharában még néhány csepp…
Folytatás
Írta Gámentzy Eduárd Szeptember 26, 2010, 3:41pm —
1 megjegyzés
Mint sűrű éjben lopakodó árnyék,
Oly észrevétlen volt és nesztelen.
Lehetett volna véletlen ajándék,
Lehetett volna, bár ezt nem hiszem.
Hozzám simult, s úgy nőtt bennem a szándék.
Sorokba zárni, maradjon nekem!
Szívembe rejtett, csillogó kis játék,
Hogy süssön át, kopottas ingemen.
De nem találtam ceruzát, se tollat.
Távozó lépte, köveket csikorgat,
Emlékezetből írom, ily’ sután.
Könnyű nyomát, a föld rég…
Folytatás
Írta Gámentzy Eduárd Szeptember 25, 2010, 12:30am —
4 megjegyzés