Szerelmem,életem - a Mariánum!

...az én kolozsvári Mariánumom. Izlelgetem ezeket a szavakat.Morzsolgatom magamban.Arra gondolok,hogy vajon a mostani,régi kolozsváriak még emlékeznek  a Mariánumra?! Egy fogalom volt valamikor.Egy olyan híres épület,intézmény,amely nagyon sok hajdani emberkében nyomot hagyott éveken,évtizedeken át.Feledhetetlent!

      Bennem is ez motoszkált midőn leírtam,megfogalmaztam a fenti szavakat.

      Vajon hányan vagyunk még így?

Bevallom férfiasan,nagyon örvendenék,ha velem együtt sokan volnánk azok közül akik még emlékeznek "A Mariánumra"!A kolozsvári volt Bolyai Tudományegyetem Horea úti épületére,amely tulajdonképen most is áll,létezik.De már más az értelme,más az aurája.Ma a Babes-Bolyai Egyetem egyik épülete,az Erdélyben maradt magyarság egyik kis,de jelentős szellemi szigete./ A kezdetekre,az épület és az intézmény történetéről majd később szólok./

    Most,midőn a régi időkre emlékezem,a hajdanvolt ottaniakra,az ott megfordult emberekre,történésekre,régi önmagamra,nem szeretnék epigonnak tűnni ,de előjött egy szép és szívet melengető kijelentés,gondolat,a Sütő Andrásé,miszerint Édesanyja megpendítette,felvetette író fiának,hogy könnyebb lesz az álma,ha saját sorsukról ír!Lásd "Anyám könnyű álmot ígér" című könyvében.

     Talán majd az én álmom is könnyebb lesz,habár ezt senki nem ígérte meg nekem,ha megpróbálom felvillantani az én kolozsvári Mariánumomat,az ottan Bolyai Egyetem emléklét.

     Miért is ne?Miért vallom,hogy bizony nekem,szerény személyemnek a szerelme,az élete volt nagyon sokáig ez az egy szóban megfogalmazható valamiféle Mariánum! Sokáig úgy éreztem,legalábbis gyerekként,hogy boldogság van,nyugalom,a biztonság egy szeglete.Öröm volt ott lakni,ott élni abban a környezetben!

     Igen,az volt 5-6 éves koromtól közel negyed századon át.Konkrétan:1949-től 1973-ig.Meghatározó időszaka volt későbbi életemnek,sorsomnak,ahol csodálatos és tiszteletreméltó emberekkel ismerkedhettem meg.Valójában itt nőttem fel,innét kezdtem óvodába járni,majd a közeli elemi iskolába,aztán szakiskolába,első munkahelyre,majd ismét tanulásra az esti középiskolába.Itt ismerkedtem a betűvetés tudományával,-micsoda fellengzősen hangzik...,itt lettem  gyerekből serdülő,álmodozó kamasz,miközben 8 évesen elvesztettem Édesapámat,más fordulatot véve életem sorskereke...Majd ifjonti legényke lettem,a lányokra,a világra bámuló,a világot megváltani akaró akaratos,elszánt,makacs ifjú,tele tervekkel,vágyakkal.

     És mi minden volt ezekben az években.

     Beköltözéskor, az ottani szolgálati lakásba: rácsodálkozás az ottani apácákra/akkor még az övék volt az épület egy része/,a fehér-fekete köntösükbe rejtett arcokra,kedvességükre,rejtelmes lassú,kimért lépteikre ,amíg hagyták Őket,amíg meg nem szüntették államilag az apáca rendet...

      Gyönyörű,szépséges és mozgalmas gyermekkor volt egy csodálatos épületben a pincétől a padlásig,a varázslatos,virágos,ősfás hatalmas kertig,az enyhén lejtős dombig,ahol télen szánkázni lehetett,a tágas udvari tenisz- és jégpályáig.Itt zajlottak köztünk az udvarbeli és szomszéd gyermeki kakaskodások,verekedések,az első pofonok,versengések,nagy focicsaták,az első puszik és csókok,bimbózó szerelmek és korai csalódások.Maradandó barátságok alakultak,esküvő meg temetés körül zajlott ottani életünk.Aztán újabb személyes tragédia,Édesanyám elvesztése a felnőttkor küszöbén,amikor rájön az ember,hogy helyt kell állni egyedül önmagáért.Majd küzdelem önmagam keresése,dacos nekirugaszkodás az egyetemi felvételiknek.Közben Édesapám halála után,aki gondnoka volt az akkori Bolyai Egyetem ottani épületének,többszöri,kényszerű költözés az épületen belül,legalább három alkalommal,a szolgálati lakások több stációját,kényelmetlenségét és újdonságát végigjárva.

       Beköltözés szinte mesébe illő,aztán a kiköltözés majdnem drámai,de erről majd később,miután az Egyetem akkor vezetése megszüntetni szándékozott az ottani szolgálati lakásokat.Hosszas hercehurca után végül is szomorú elválás az épülettől!

       A Mariánumi lét bevégeztetett!

       De nem lett vége egyből,a sors útjai kifürkészhetetlenek.Mondhatnám mily fatális véletlen!Kiköltözésem után,évekkel később a sors úgy akarta,hogy még ugyancsak ebben a patinás épületben leljem meg,jöjjek össze későbbi feleségemmel...,aki akkor harmadéves magyar-német szakos diáklány volt,s jómagam már szintén egyetemista a kolozsvári egyetem filozófia szakán,levelező tagozaton...

      Úgy tűnhet,hogy a Mariánumban varázslat történt,a boldogság szele lengi körül...Bizonyára így van.Sokunknak öröm volt ott lenni,ott élni,tanulni,tapasztalni és visszatekinteni.Sok ezren lehetünk akiknek másmilyen vagy hasonló érzései,emlékei lehetnek a Mariánumról,a Mariánumban történtekről.

    Hol vannak már a régi apácák?Mi lett velük?Talán közeli és távoli rokonaik tudnának mesélni.Hol van és mire emlékezik az a hajdani rengeteg diák és professzorok serege,akik szintén éveket töltöttek ebben a környezetben? És vajon hol vannak a régi ottlakottak? Sokan vagyunk,rengetegen akik  szétrajzottak valamelyik városba,Erdélybe,a nagyvilágba ...

       Az már egy másik történet lehet!

                                           ---- Folytatása következik-----.