Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Az Isten háta mögött?
Mindmáig e táj szülötte írt legszebben és legszívbemarkolóbban a keleti végekről. Móricz tollából való a címbéli citátum is, minek lényege, az elmúlt közel száz esztendőben, sajnos alig változott. Pedig micsoda értékek, mily’ gyönyörűséges felfedezni valók vannak errefelé: Árpád-kori templomok, csónakfejfás temetők, zsindelytetős haranglábak, kazettás mennyezetű istenházák (melyek évezredes asztrálmítoszi örökségünk hordozói), ritkaság számba menő természeti értékek! A Báthoryak egyik fészke, a Nagyságos Fejedelem kedves vidéke ez, s Bethlen Gábor idejében, biztonságos helyen, itt őrizték a Szent Koronát is. Az első világháborút követő „forradalmi” időkben meg kizárólag a környéken harcoló Székely Hadosztálynak köszönhetjük, hogy nem öntött el bennünket a román áradat. Esze Tamás kurucainak földjén Kölcsey, Petőfi, Móricz és Szabó Lőrinc emlékeire lel az utazó, Kodály is szívesen gyűjtött errefelé, a szatmári verbunk nélkül meg egyenesen elképzelhetetlen népitánc-kultúránk. A nyugati végekért már megmozdultak jó páran, Göcsej és az Őrség végre tényleg visszakerül az ország térképére, de Szatmárról és Beregről inkább csak vészhelyzetben hall a magyar, ha árvíz vagy ciánszennyezés fenyeget, aztán - miután megúszta a bajt – újra néma csend.
A’90-es évek végén Görögországban járva elvetődtem a Meteorákhoz is. Világjáró honfitársaim egyik ámulatból a másikba ájultak, látván e kolostorok csodáit, a makrokozmosz lenyomatát egy-egy kis bazilika mikrokozmoszában, a lencseszerű ablakszemek precíz tájolását, hogy az mindig csak az adott szent ünnepén világíthassa meg annak ikonját. Hazafelé a buszon aztán nem győzték sorolni a sok frissen szerzett élményt, ami „csúcs, és ide mindenkinek el kell jönni, mert ezt látni kell”. Mikor erre halkan megjegyeztem, hogy ezt mifelénk minden kis falusi templom tudja, sőt ennél még többet is, úgy néztek rám, mint valami eszelősre. Aztán csendesedtek csak el, majd szálltak magukba, miután kézbe véve a mikrofont, kedvcsináló kiselőadásban mutattam be a csengersimai és a csarodai református templom meg a tákosi „mezítlábas Notre Dame” működését, s a látottaknál is különlegesebb kultúrtörténeti érdekességeit. (Utána még éveken keresztül kaptam a visszajelzéseket, hogy mennyire igazam volt!)
Világlátni vágyók, tanárok, kultúraszerető atyámfiai! Gyertek el elébb Szatmárba, Beregbe, s hozzátok ide gyermekeiteket, tanítványaitokat meg barátaitokat is, mert e táj, mely mindmáig mostoha sorsra ítéltetett, a legigazibb kishaza. Ha becsületes, szorgos, vendégszerető emberrel akartok találkozni, itt megtaláljátok. Templomainkban a Tebenned bíztunk eleitől fogva (de sokszor énekeltük Czine Miska bátyánkkal Csekében vagy Gyarmaton éjféltájt, befejezésül, mikor már a bor is elfogyott) Kölcsey magyarjainak ajakán itt mindmáig hitelesen szól! Hív Csenger, Csengersima, Gyügye, Nagy- és Kisszekeres, Tákos, Csaroda, Vámosatya (mindegyiket hosszú volna felsorolni!) gyönyörűséges templomaival, Ferenc tekintetes sírja Csekében, Móricz gyermekkorának színterei Csécsén és Túristvándiban, Petőfi fája Nagyar alatt. Vár a Tisza, a Túr (amiből több is van!), a Szamos és a Szenke partja, hol a nóta még mindig ugyanaz… Itt a legigazibb kedvelt hungaricumunk, a szilvapálinka (kóstolhatod Panyolától Penyigéig, Szamosszegtől Tarpáig, Barabásig), de ne hagyd ki az éjfekete lekvárt sem a „nemtudom” szilvából, s ebédre itt olyan kötött-tésztalevest meg tengerikásás töltöttkáposztát kapsz, hogy ahhoz tíz ujjad is kevés… A nagydobosi tökfesztiváltól a csekei cinkefesztiválon át (nem madárkáról van szó, hanem ételféleségről!) a lápi disznótorosig számos nagyrendezvény várja az idelátogatót! Megcsodálhatod ritkaságszámba menő ipari műemlékeinket, a túristvándi vízimalmot, a tarpai szárazmalmot vagy az ecsedi „villanygyárat”. Nyaranta igazi felüdülést nyújt a tivadari, az ugornyai tiszai strand meg a Túr „bukója”, de vihetsz haza – a jóféle pálinka meg lekvár mellett – igazi beregi keresztszemest is, a tákosi asszonyok kezemunkáját. S ha teheted, zarándokolj el január 22-én Csekébe, a Magyar Kultúra Napjának országos nyitórendezvényére, mert a Himnuszt elénekelni annak születése helyén, hazai és külországi magyarokkal, életed egyik legszebb élménye lesz.
Ha nem mindjárt „spanyolba”, „görögbe” vagy „olaszba” vezet utad, hanem e vidéket látogatod meg elébb, nem bánod meg! Erősödne hited, magyarságod, no meg gyarapodnál testben, lélekben is. Akkor tán Zsiga bátyánk, odafönt, örömmel húzná át papirosán a címbéli szavakat, s helyébe ezt írhatná: Az Isten tenyerén.
(Megjelent a Magyar Hírlap 2011. december 15-i számában)
Szólj hozzá !
-
Hozzászólt Rokonál Ágnes Február 3, 2012, 8:53pm
-
... és akkor a szatmári talpalávaló még nem is jött szóba :)
-
Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Január 18, 2012, 2:09pm
-
Ideje volna felfedezni és megbecsülni, ami a miénk! Sajnos sokan úgy gondolják, hogy csak külföldön lehet igazi élményekhez jutni. Meg hát dicsekedni vele, merre jártam...
Ismerek olyan fiatal családot, akik a karácsonyt (éppen a karácsonyt!) a Kanári-szigeteken töltötték. Ugye, milyen irigylésre méltóan hangzik? Azt azonban csak kevés beavatottnak mesélték el, milyen volt éjjel kettőkor két kisgyerekkel várakozni a fapados repülőjáratra, és értelmes program híján hogy unatkozták végig az ott töltött egy hetet...
Néhány éve a tévében egymást érték a vidék-ismertető és kedvcsináló műsorok. Nagy szükség volna rá most is!
-
Hozzászólt Bálint Mária Január 17, 2012, 8:00pm
-
Végre kezdik felfedezni a puliszkát!. Itt a sok eladhatatlan kukorica, meg a sok éhező ember. A kukorica liszt/kásából pedig kiadósabb főzni,mint a rizsből. Még egésszéges is. Ha rajtam állna, mindenhol lenne "puliszkabár".
-
Hozzászólt Magos Zoltánné Január 17, 2012, 7:22pm
-
Sanyi!Örülök neki,hogy sokunkkal együtt szívügyednek tekinted szűkebb pátriánk megismertetését.Igen,minden alkalmat meg kell ragadni,hogy mások számára is ismertté tegyük ezt a vidéket.Valóban rengeteg értéket rejt ez a vidék,amit meg kellene ismerni mindenkinek.Fehér Klára is azt kérdezte:hát Magyarba mikor megyünk?Én is szívesen megyek külföldre,de a szívem csücske mégis a mi vidékünk.Mindig felháborít,amikor hallom a lesajnáló megjegyzéseket.Az általad felsorolt/nem is teljes/ lista is azt bizonyítja ,egy cseppel sem adott kevesebb nagy embert ez a környék,mint a többi.
-
Hozzászólt Boros Magdolna Január 17, 2012, 6:41pm
-
A rendezvényen határon túli csapatok is részt szoktak venni, pl. Kalotaszeg, Szilágypér, Kászon, Nagykároly s.t.b.
-
Hozzászólt Nagy Magdolna Január 17, 2012, 6:01pm
-
Az ideiről is küldjetek képet, aki ott lesz fotózzon is a sok finomság, érdekesség láttán.
-
-
Egy kis étvágygerjesztő!
-
-
-
-
Guiness - rekord született puliszkából Szatmárcsekén, 2009 február 21-én, a XI.alkalommal megrendezett Nemzetközi Cinkefőző Fesztivál és Népi Ételek Bemutatóján. A puliszka 191,60 méter hosszú volt és méterenként különféle ízesítéssel pompázott.
-
-
Azt én is remélem. Nem tudom,hogy én eljutok-e oda. A mi kishazánkban minden messze van. Sokszor jutott már eszembe, hogy Amerikában könnyebb ezer kilométert megtenni, mint nálunk kétszázat. Ha elindul is az ember, sose tudja, hogy nem talpon kell-e megtennie az utat. (Csak halkan teszem hozzá, hogy odahaza abban a nagy összevisszaágban (?), túlzsúfoltságban mindig voltak számozott buszjegyek. Itt hiába javasolgatom, azt mondják, hogy a helyzet áttekinthetetlen, kivitelezhetetlen. Tessék odaállni a peronon előre! Miközben nem tudni, hogy "valójában" a busz honnan indul. Érdemes jobban körülnézni, különben a busz eloson valami más helyről. Amikor végre jó csapatban állsz (sor nincs), valahogy mindig te vagy az utolsó, aki felszállhatsz. Előbb a diákok, aztán az ingázók gyömöszkölődnek fel, a többi akkor utazhat, ha még van állóhely. Ezt most szélesebben ki lehetne bontani, de nem eszem.
Sándor, valóban egyformák az élményeink! Bodokon történt, hogy a tantestület különféle összejövetelek alkalmával egyszercsak átváltott a templomi énekekre. Mindig Székely János kezdte, az ő apja még kántor tanító volt, ő pedig magyartanár. Ma is szívesen gondolok a sok humoros történetre, amit tőle ízes magyarsággal hallottam.
- ‹ Előző
- 1
- 2
- Következő >
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz