Erdélyi magyarok a világban

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

És közben halkan énekelt

Ide hova, még egy gyereket, nézett rá a férfi véreres szemekkel. Fáradtan dőlt hátra, a mozdulatra kis hamueső hullt a tányérjába, melynek alján piros lé árválkodott. Az asszony indulatosan koppantotta a mosogatóba a poharat. A szoba irányából vékony sírás hallatszott. Na, most felkeltetted a gyereket is, sóhajtotta rezignáltan a férfi. Benézek Jóskával a Pirosba, tolta helyére a széket és kiment. Az asszony tudta, ez mit jelent. Zárásig ott ülnének és konyakoznának, ha nem vennék el az áramot. Ha megjön, ingerült lesz és éhes, kelhet fel hozzá a sötétben és melegítheti a maradékot.

Megtámasztotta homlokát a hideg üvegen, és nézett utána. Három hete tudta. Akkor történhetett, mikor karácsonyeste utána ment a konyhába. Soha nem csinált ilyet azelőtt, de aznap megveszett, egész délután ivott a kollégáival és úgy rontott rá, mint egy dúvad. Durva volt, cigaretta és szesz szag dőlt belőle, míg a konyhaasztalnak lökte. Összeszorította a szemét, csak az asztal sarkának ütemes döfését érzékelte. Fájt, de erőtlen ellenkezése csak szította a másik gerjedelmét, aztán megpofozta. Később ott találta a fotelben. Félreborult fejjel aludt, kis nyálbuborék csillogott a szája sarkán, ujjai közt kialudt cigaretta. Nem sírt, csak csodálkozott. Hova lett a fiú, aki miatt eljött otthonról, vállalva az albérletet, a korán jött, beteges kisgyerek nyűgjét. Csss, csitítgatta pelenkázás közben a kicsit, apa nem haragszik, szorította melléhez és elnyugodva nézte, mint szopik. Kicsi ökleit az anyja mellének támasztotta, vékonyszálú szőke haja kis csúcsos koponyájára tapadt. Szerette, és közben halkan énekelt.

Egy hét is eltelt, mire megszerezte az asszony címét. Börtön járt érte, tudta jól, de valahogy meg kellett szabadulnia tőle. Egyik reggel, miután az ember dolgozni indult, a kicsit a szomszédasszonyra bízva, magához vette az albérletre félretett pénzt. Nem járt a villamos, úgy döntött gyalog indul neki. Valahol a külvárosban bolyongott és egy suhanc igazította útba. Tétován megnyomta a csengőt, de az nem szólt, kicsit várt, majd gyámoltalanul kopogtatott. Fáradt arcú nő nyitott ajtót, behúzta, aztán kinézett a folyosóra. A konyhában meleg volt és káposzta szag. Elhozta a pénzt, kérdezte a nő, és leültette. Gyors mozdulatokkal letörölte a viaszosvászon abroszt, majd egy kopott, de tiszta lepedővel terítette le. Elzárta a gázt az étel és egy szögletes fém doboz alatt. Sterilizáltam, mondta halkan. Szülésznő voltam, de most villamost vezetek, mosolygott bágyadtan rá, míg összegombolta magán a fehér köpenyt.

A konyhaasztalon feküdt. Kitárt combjai közét olvasólámpa fénye világította meg. Csend volt, csak a fém hideg koccanása hallatszott és az ő zihálása. Eleinte a plafon repedéseit nézte, aztán ahogy a kín elöntötte, behunyt szemmel dúdolt. Egy örökkévalóság volt. Úgy érezte, időtlen idők óta fekszik itt ezen az asztalon, görcsbe rándult testén az idegen asszony kezével. Kábán nézegetett mikor felültette. Fél óráig feküdt még felpockolt lábbal, hallgatta az utasításait aztán elindult. Az ajtóban szőke copfos kislánnyal találkozott, az nagyot köszönt neki, majd anyja behúzta az ajtón.

A villamosmegállóig jutott. Erőtlenül rogyott le egy padra és nézte, vére lüktetésére mint hullámzik a világ. Ki hívott hozzá mentőt nem tudta meg sosem. Esteledett, mire eszmélt.

Egyedül feküdt egy korteremben, kinn már sötétedett. Nehézkésen próbált felkelni, de rögtön visszaszédült. Sok vért vesztett. Nyílt az ajtó, egy férfi lépett be idősebb orvossal az oldalán. Rögtön tudta, ez mit jelent. Valamikor hajnaltájt, mikor már szinte eszméletét vesztette a láztól és a fájdalomtól, elmondta a címét. Két hétig volt kórházban és éjjelente sokat álmodott a copfos kislánnyal.

Éjszakánként kövér milicista ült a szobája ajtaja előtt és gyógyulása után egyenesen a tárgyalásra vitték. A férfinak csak éppen inteni tudott, az csak ült ott borotválatlan, meggyötört arccal és elsírta magát. A gyerek, akarta kérdezni, de nem lehetett.

Hat évet kapott, az ügyvédje megmondta előre, ne is számítson kevesebbre. Szembesítéskor nem tudott az asszony szemébe nézni, csak félretaposott fekete cipőjét nézte konokul. Nyolc évre ítélték tiltott műtét elvégzéséért. Aztán eltelt fél év úgy, hogy egyszer sem látogatták, levelet sem kapott. A börtön mosodájába osztották munkára és néha a gőzből kisgyermeksírását vélte hallani. Ilyenkor félrehajtott fejjel hallgatózott és melléhez kapott. Megszoptatom, magyarázta a felügyelőnőnek. Máskor a szennyest szállító mosodai kocsit tolva énekelt halkan altatót és finoman ringatta.

Két nappal a forradalom után szabadult. Minden fehér volt, hideg és tündökletes. Vadidegen emberek borultak a nyakába, kezét szorongatták és ígértek csodás jövőt. Idétlenül botladozott az utcán és csodálkozva nézte a frissen festett ajtón az idegen névtáblát. Igazán nem szóltak, kérdezte hitetlenkedve a szomszéd, kávéját kavargatva. Pedig az újság is megírta. Vagy rövidzárlat, vagy cigaretta okozta a tüzet. Igen, a kisgyerek is. Felismerhetetlenné. Tragédia, igen.

Két vagy három hétig próbálkozott, keményen. Aztán feladta. Szerzett egy babakocsit, benne haját vesztett babát ringatott rossz töröközőbe bugyolálva. Így járta az utcákat és hallgatózott. Ha gyermeksírást hallott, a mellét bontotta és néha közben halkan énekelt.

Megtekintések: 190

Tetszik

11 tagnak tetszett

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Szilágyi Perjési Katalin Március 22, 2012, 4:22pm: Igen,kedves János,valóban több szereplős a történet,a lehetőségekkel és a megoldásokkal együtt.Szerencsére az egész fiktív,de vannak.valós elemei,sajnos...
Köszönöm mindenkinek,aki olvasott.

Hozzászólt Dr. Csuták János Március 21, 2012, 6:04pm: Az írás - hasonlóan a többi SzPK íráshoz - szenzációs, nem is tudok hozzászólni. Az elemzéseket (is) olvasva viszont elgondolkodtam: milyen lett volna ennek a két embernek a talán szerelemmel induló kapcsolata, ha nem nyomorogtak volna? Nem biztos, hogy egy mérsékelt jólét is ide vezetett volna. Ha lett volna hova még egy, netán több gyereket...! Mindenkiben vannak rossz hajlamok, tulajdonságok. A nyomor (és szerintem a nagyon túlzott jólét is) ezeknek a rossz tulajdonságoknak az igen felfokozott megjelenését, mondhatni eluralkodását váltják ki. De mi lett volna, ha... teszem fel újra a kérdést. Akkor Katalinnak ki kellet volna talánia ezt a történetet, pedig ezt szerintem az élet íratta Vele, amit Ő nagyon-nagyon ismer... Persze ezzel nem akarom felmenteni a férfit. Annál inkább sem, mert ugyan ő volt a durva, a kocsmázó, a részeg, stb., de ebben a történetben mégis csak ketten (ha nem hárman) vannak, akik döntéseket hoztak.

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Március 20, 2012, 7:54am: Ettől kezdve tényleg a pszichológusokra kell bízni a rejtély kibogozását, nyilván meg is van rá a válasz. Mi csak találgatunk, spekulálunk.
Vajon a szerelem nem egy sajátos függőségi állapot? Másképp fest egészséges lelkületű vagy beteg emberek között.

Hozzászólt Halász Gizka Március 19, 2012, 8:55pm: Szendém, leírtad a kívülálló, az elemző igazságát. Azt az igazságot, amit sok ember lát, de nem a szerelmes. Igaz az a mondás, hogy a szerelem vak. Sosem tisztánlátó, elemző... pedig sokkal jobb, kiszámítottabb, összeillőbb kapcsolatok születnének, ha nem lenne a forró és vak szerelem. A szerelem elmúlásával ottmaradnak a hideg tények, melyeken leginkább radikálisan a válással lehet változtatni. Minden egyes párkapcsolat - szerelemmel vagy nélküle - regényeket töltene meg és több pszichológust kötne le évekre.

Miről írna az író, kit elemezne a pszichológus, milyen titkokat súgnának egymásnak a barátnők, ha mindent előre látnánk és bölcsességünk elkerülné a csapdákat. Magasabb énünk (tudatalattink) tisztában van a kockázatokkal, mégis engedi, hogy akár halálos tévedésbe essünk... talán épp azért, hogy tanuljunk, tapasztaljunk, fejlődjünk :)

Hozzászólt Szilágyi Perjési Katalin Március 19, 2012, 8:55pm: Éppen erről olvastam nemrég, vannak áldozat típusok, akik függnek az őket bántalmazó, megalázó férfitól, ez szó szerint függőség. Sajnos ez nem mentesíti a férfit. Köszönöm, hogy olvastatok!

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Március 19, 2012, 8:54pm: Nem kedélyborzolás ez, mert nagyon sok igazság van benne. Lehet folytatni az elmélkedést.
Naponta hallunk, olvasunk olyan híreket, hogy anyák érthetetlen módon tűrik az erőszakot, ami nem csak ellenük, hanem a gyerekeik ellen is irányul.
Első gondolatunk tényleg az, hogy "minek ment hozzá egy ilyen emberszabású lényhez"?
A válasz nem egyszerű. Talán mert valamikor szerette és nem akarta észrevenni a hibáit, hinni akart az ígérgetéseinek - hogy az ő kedvéért majd megváltozik... Talán nem volt aki figyelmeztesse, hogy ez nem így működik, vagy dacból nem fogadta meg a tanácsot... Talán éppen egy hasonló családból menekült - egy vadállat karjaiba.... Aki erőszakos légkörben nő fel, gyakran ugyanilyen társat választ magának, tudattalanul az otthoni minta vonzza, mintha szánt szándékkal szenvedni akarna... Aztán ott van még az elme sötétsége... Az okok sora végtelen...

Persze hogy sajnáljuk őket, mert áldozatok, de tényleg az a következő gondolatunk, hogy miért nem tesznek valamit? Legalább a gyerekek érdekében? Hiszen még ebben a helyzetben is sokféle lehetőség volna...
Nyilván szégyellik a helyzetüket, igyekeznek minden áron titkolni, torz értékítélettel ezt érzik most a legfontosabbnak... Az is probléma lehet, hogy hova menjen a gyerekekkel, az erőszakos élettárs (szándékosan nem apa!) esetleges terrorja elől. Bizony, nehéz lehet kivergődni egy ilyen kapcsolatból annak, aki meggondolatlanul belelépett, még akkor is, ha mindent megtesz ennek érdekében!
Én sem mentegetni akarom ezt a problémát, csak egy kicsit elgondolkoztam rajta. Az ítélkezés távol álljon tőlem. A megoldást nem tudom. A gyerekek sorsa miatt azonban mindenképpen több ez mint magánügy.
A társadalom mentális romlását mutatják a szaporodó esetek.

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Március 19, 2012, 1:54pm: A legnyomasztóbb ebben a történetben az asszony többszörös kiszolgáltatottsága: a férjének, a törvényeknek, a sorsnak.
Mi már sejtjük olvasás közben, akárhogyan is dönt, végzete megmásíthatatlan, mint egy görög tragédiában, egyedül csak a gyötrelmekben válogathat a hozzá vezető úton...

Hozzászólt Nagy Magdolna Március 18, 2012, 6:39pm: Gizka, pont ez az érzésem volt nekem is, mármint a Sándor írására valamiféle válsz, üzenet, reakció, mit tudom mi... Kata, írásodban azok az idők borzalmai tornyosulnak, nagyon valóságosan, őszintén...

Hozzászólt Halász Gizka Március 18, 2012, 6:29pm: Mintha, a minapi Ozsváth írására, a Nyelvelés-re válaszolnál novelláddal. Áldás vagy teher?

A teher megszűnik, mégis akkorára növekszik, hogy már az elme is összeroppan súlya alatt.

Nagyon szép írás!

Hozzászólt Kenesei Aurélia Március 18, 2012, 4:10pm: "Ide hova még egy gyereket"? ...s eldől egy család sorsa.Különösen a meg nem született gyermeké és az anyáé...mint számtalanszor az életben.Ha belegondolunk,minden ami ebben a történetben történik "asszony sors"....még a kocsma is,az áram nélküliség,a pénztelenség,a rövidzárlat s még az "asztal sarkának" dörömbölése is.A szomorú,hogy ezt mind tudjuk és minden asszony tudta is a kezdetektől fogva.Nem hibáztatom de a Jóisten valamit furcsán fejezett be velünk vagy furcsán is kezdte...muszáj volt neki éppen Ádám bordáját használni?...vajon nem jártunk volna jobban ha kitalál egy önálló saját bordát??..aztán még ha nem is lennénk ilyen "tökéletesek"...de talán jobb lenne...vagy ki tudja????...Kata!...írd meg!...mond meg Te???vajon hogy lenne vagy hogy jobb...na...hiszen Te vagy az író!