A város fényei könnyen jutottak be a szobába - a függöny nem állta útját -, s a fény, mielőtt a szememen egy utolsó táncával felcsillanhatott volna, még egy pohár vízen is át kellett verekedje magát... - így történt - én láttam, hogy mint jelentek meg a pohár belsejében a buborékok... egyre több és több, és szabályosan helyezkedtek el egymástól, hiszen az életben minden szabályosan történik.

Kétségek, gondolatok, és kérdések nyomták a lelkem, a szívem...tudom is én... reggelre értettem meg, hogy a szerelem nem más, mint egy pohár víz buborékokkal... "adott"...van, jön, lesz...s rajtunk áll, hogy mit kezdünk vele. Kiönthetjük, s élhetjük "szingli" életünket úgy, hogy közben egy ládikába zárjuk a szívünket, s titkon, és csak ritkán álmodozunk a szerelemről... VAGY befogadjuk, magunkévá tesszük minden részét – letisztulatlanul - buborékostól, s hagyjuk, hogy dolgozzon bennünk, hogy termőtalajjá váljunk általa. Idővel...úgy is letisztul, a gondok a kérdések és a bizonytalanság - mint a pohár vízben a buborékok - örökre eltűnnek.

Én megittam azt a vizet, jót tett izzó testemnek, s most telistele vagyok buborékokkal...minden pillanatra jut egy, minden gondolatra kettő, minden mozdulatra három...az ember nehezen határozza el magát valami mellett, de ha határoz, azt őszintén teszi. Igyál te is... de várd meg a reggelt azzal a pohár vízzel, s nézd meg, mint képződnek a buborékok, s érezd milyen csodás a természet! Minden egyensúlyban van!

Ma eltörtem egy tányért...megszámolható darabra tört...tegnap néhány régen látott barátommal voltam...holnap nem tudom mi lesz. Választ is kaptam ma egy kérdésemre... Arra, hogy van-e értelme oly sok kérdésre keresnem a választ magamban ...

Íme: "Semmi nem változtatja meg jobban az életünket, mint az önmagunknak feltett kérdések."