Bujdosik, elnyeri a szultán bizalmát

Így esett át Gábor a tűzkeresztségen,

Miközben osztozott egy nagy vereségen

Gyulafehérvárnál, Székely Mózes mellett,

'602-ben volt, még Basta György ellen.

Két Bethlen-vitéz is otthagyta életét,

Kiűzni a zsiványt, az volt akkor a tét!

Megszenvedte a nép "Basta szekereit",

Mindent felégető, rabló embereit.

E rabló hadvezér -kassai kapitány-,

Kifosztotta Erdélyt, rabolt, mint egy zsivány!

Elvette a pórnép utolsó állatát,

Csak, hogy végbevigye gyilkos szolgálatát.

Parasztnak nem maradt igavonó ökre,

Úgy érezte, ezzel tönkrement örökre.

Szekér elé ökröt - azt már nem tehették,

Helyette a rúdhoz magukat kötötték.

Ezekre mondták, hogy "Basta szekerei",

Habsburg politika gyilkos fegyverei!

A Gábor életét a Jóisten védte,

Talán őrzőangyalt is leküldött érte.

Lényeg, hogy ép testtel hagyja el a csatát,

Míg száz felé látja futni a csapatát!

Maga Székely Mózes is futni kényszerül,

Bujdosik, s a török udvarába kerül.

Ez a Székely Mózes, Báthori embere,

Még István királyé, s nem sok telik bele,

Mihály vajdának is hű szövetségese,

Havaselvi harcok úgymond "mindenese".

Törökverő, később Bastára fog fegyvert,

Szultán felkarolja az ily, bátor embert!

Mert aki a Habsburg zsoldosokat vágja,

Könnyen teljesülhet annak minden vágya.

Fejedelmi címet kapott a portánál,

De életét veszti csakhamar Brassónál.

Így, nem iktathatják be fejedelemnek,

Megmarad harcosa sok szép győzelemnek!

Írtam, Gábor kitűnt Gyulafehérvárott,

Ez volt csak a siker, mire hősünk vágyott.

Erdély földjét védte, szúrt, vágott kardjával,

Vérrel festett ösvényt apród barátjával.

Mert Mikó Feri is ott volt a csatában,

S osztozott a Gábor győztes mámorában!

De Brassó után, már reményt veszt a sereg,

Van, ki elmenekül, van, aki kesereg.

Egy bujdosó csapat, az élén Bethlennel,

Belgrád felé indul, úgy  hatszáz emberrel.

Az volt a szándéka ennek a tábornak

És az élén álló, hős Bethlen Gábornak,

Hogy követet indít innen a szultánnak,

Az akkori Erdély jó védő atyjának,

Fejedelmet tenni kérni engedélyét,

S tündérkertté tenni magyarok Erdélyét!

Gábor szemében a szultán nagy, s hatalmas,

Az erdélyiekkel mindig is irgalmas.

Védi e kis hazát, a császárral szemben,

Eddig, minden tiszta, eddig, minden rendben.

De szereti ő is az "édes kalácsot",

Pontosan behajtja az évi harácsot.

Báthory Gábor is pénzeli Felségét,

Csak, hogy megtarthassa fejedelemségét!

Közben, egyre inkább gyengül a gazdaság,

Nincsen pénz, megcsappant jól a katonaság.

Szultán athnaméját, azt kell megszerezni,

Új fejedelmet kell gyorsan kinevezni!

Megadja a szultán pecsétes levelét,

Mivel, megértette a kérés velejét.

Gyengíteni kell, a német törekvését,

Ki, Erdélyre feni oly régen a kését.

Döntsenek a Rendek, szabad értelemmel,

A szultán megvárja nagy-nagy türelemmel.

Ideje elég van, nincs háborús éve,

Egyéb gondjai is félre vannak téve.

Báthory Gábor már elvesztette kegyét,

Mikor megtámadta az ő Havaselvét.

Bethlen Gábor éppen jókor kopogtatott,

Megnyerte a szultánt, nyugodtan alhatott.