Van úgy, hogy az ember halad, csak halad a kis szürke útján. Minden nap, semmi nem zökkenti ki a szürkeségből. Csak halad. Fakulnak a színek, halkulnak a hangok, erősödnek az érzések, hogy valami nincs rendben. Valami hiányzik. Sok baj, megoldásra váró probléma, nehézség, ki törődik a színekkel? Ki veszi észre, hogy a benzinkút oszlopa nem sárga? Hogy eltűnt a piros csík róla, az egész valami meghatározhatatlan, észrevétlen masszává zsugorodott?

Aztán hirtelen kisüt a nap. Az ember teleszívja a tüdejét a friss, illatos levegővel és rájön, igen, valami ilyesmi érzés hiányzott. Hogy a kucorgó kis ember kinyújtózzon a napfényben, ott mélyen, belül, az a kis ember, akinek az életterét mi magunk egyre szűkebbre szabtuk. És jön a levegő. Rossz dolgok ki, lehetőségek be. Így szépen, rendre.

Séta az Andrássy felé. Ráérős, céltalan, léleksimogató. Budapest, te gyönyörű, te átok! Emberek jönnek-mennek, az utca élettel teli. Sorsok, bánatok, örömök, gyönyörű kavalkád. Személytelen, színtelen és mégis. Aztán az élet úgy hozza, hogy odadob valami teljességgel valószínűtlen, oda nem illő darabot. Valami meghökkentőt, hihetetlent. Bohóc sétál velem szemben. Csak úgy, egy igazi bohóc. Piros-fehér ábrák az arcán, a mosoly élettelen. Festett mosoly. Miként a fel és alá sétáló cédák lábán csüngő szakadt neccharisnya, a mosoly csak alkatrész. Élettelen, örömtelen tartozék. Felkaptam a fejem. Ott, abban a pillanatban éreztem meg, hogy mi hiányzik. Az élet, az őszinte érzések, a valódi történések. Önkéntelenül ránéztem a bohócra. Egy pillanatra megállt az idő. A szemében kerestem valamiféle villanást, valamit, ami ellensúlyozza a színes semmit. Elhalt a zsongás, nem koppantak szapora női cipősarkak. Nem zörgött a villamos, csak megállt az élet. Én kerestem a bohóc szemét, ő látta az enyémet. És akkor megtörtént a csoda. A festett mosoly igazivá lett. Gyönyörű, tavaszi mosoly. Mosoly a bátor bohóc arcán. Cél, értelem az értelmetlenben. Tavasz a tél után.

Így van ez. Hogy amikor valamit keresünk, megtaláljuk. Néha a magunk életében, néha a bohóc arcán. De van, létezik, él és lüktet. Ez a szép az életben. Hogy semmi de semmi értelem nélkül nem történik. Hogy véletlenek nincsenek, a csoda ott hever az utcán. Csak meg kell látni.