Maniu Gyuláról  alias  Iuliu Maniuról – egy érettségi találkozó kapcsán

Érettségi találkozók „szezonja” lévén az ember, ha már a sokadikat üli, hajlamos elmerengni régmúlt idők történésein. De e találkozók ünnepi pillanataiban nemcsak a személyesen átél élmények idéződnek fel, hanem olykor előtolulnak mások érettségi találkozóival kapcsolatos történetek is.

Mostanában gyakran járok „hepehupás vén Szilágyban”, Ady nyomában meg a gyönyörű kazettás mennyezetű templomok (Lompért, Kraszna, Somlyó) „ürügyén”. Régi egyházi fóliánsokat és évkönyveket lapozgatva igencsak meglepő forrásokra bukkanhat az érdeklődő! Legutóbbi ilyen élményem is egy 50 éves érettségi találkozóval kapcsolatos. Bár a Zilahi Református Kollégium 1890-ben maturált diákjainak találkozójára nem tudott elmenni az osztály egyetlen román nemzetiségű tanulója, a kitűnő érettségi vizsgát tett Maniu Gyula, de gyönyörű magyar nyelvű táviratban köszöntötte egykori alma materét:

„Végtelenül sajnálom, hogy itteni sürgős elfoglaltságom miatt érettségi vizsgám ötven éves évfordulója alkalmából nem tehetem személyes tiszteletemet. Nem mulaszthatom el azonban az alkalmat, melyet e jubiláris nap nyújt, hogy az érdemdús tanintézet és annak elhunyt és jelenlegi tanári kara iránt érzett legmelegebb tiszteletemet és hálámat kifejezésre ne juttassam. Az intézet falai között oly hosszú idő után szüntelenül ápolt becsületérzés, a gondolat és a véleményszabadság és mindnyájunk saját fajszeretetének magasztos eszményei kitörölhetetlenül lelkembe vésődtek, melyek világító fáklyaként lebegtek lelki szemeim előtt. Hálás érzelmeimben oltárt emeltem összes volt tanáraim és kiválóan Berényi János volt igazgatóm és Kincs Gyula osztálytanárom emlékének, kiknek irántam való jóindulatát és nevelő példaadását örökké méltányolni fogom. Kérem igazgató úr, fogadja és tolmácsolja érdemdús tanintézetének, összes tanárainak s különösen egyetlen életben lévő, mindnyájunk által annyira szeretett Kerekes Ernő volt tanárunknak, legmelegebb tiszteletemet és igaz hálám kifejezését. Szolgálatra kész volt tanítványa: Maniu Gyula”

Nem hiszem, hogy ennél szebb szavakkal köszönthette valaha is egy vén diák az ősi scholát s kedves tanárait – magyarul!

Hogy miért nem ment el dr. Iuliu Maniu az ötvenéves érettségi találkozóra? „Itteni sürgős elfoglaltságom miatt” – írja. Mi lehetett az a sürgős elfoglaltság? Vagy talán már sejtette, hogy közeleg egy újabb bécsi döntés (augusztus 20-a), s sürgős teendői akadtak a román diplomáciának – nem tudni?!

Egy másik érdekes, Maniuval kapcsolatos adatra Szilágysomlyó református eklézsiájának történtében kutakodva lelhet a kíváncsiskodó. 1912-ben Somlyón tartotta a Kálvin Szövetség közgyűlését, melynek előkészítő bizottságát Maniu Gyula királyi körjegyző vezette. Ugyanaz a Maniu lehetett (vagy csupán névazonosság?), aki a zilahi érettségi után Kolozsvárott, Budapesten majd Bécsben tanult jogot, aki 1906-1910-ig, mint Alsó-Fehér vármegye alvinci kerületének képviselője tevékenykedett a budapesti parlamentben, s aki 1913-ban aktív résztvevője volt Tisza István erdélyi románokkal folytatott tárgyalásainak? Ugyanaz a Maniu, aki 1918 novemberében, a Jászi Oszkár vezette kétnapos aradi tanácskozáson kinyilvánította az erdélyi románok teljes elszakadási szándékát Magyarországtól, s aki Trianon után három ízben is Románia miniszterelnöke volt?

A Magyar Királyságban és a Román Királyságban is sziklaszilárdan Erdély-párti Maniut 1945 után a román kommunista vezetők hazaárulással vádolták meg, 1947 nyarán – a Nemzeti Parasztpárt többi vezetőjével együtt - életfogytiglani kényszermunkára ítélték, előbb a galati-i majd a máramarosszigeti börtönbe vitték, hol is hatévnyi szenvedés után, 80 éves korában, 1953. február 5-én meghalt. Testét jeltelen sírba dobták a szegények temetőjében.

A történelmi Magyarországon, 1873-ban Szilágybadacsonyban született férfiú – emiatt nevezték sokan Badacsonyi Szfinxnek – életpályája ilyen csúfos véget ért. 

Neki két hazát is adott végzete, de mindkettőt elveszítette.

(Megjelent a Polgár Portálon, 2013. június 18-án)