Volt egy kicsi hamisság abban a  sziklába. Mintha csak úgy lógna ki a hegyoldalból magába vigyorogva várva azt, vajon kire hulljon alá midőn épp alatta halad el. Segített volt ebbe a szörnyű tervében az Idő is, olykor alattomosan mosta ki alóla a földet és a kisebb köveket, igyekezve, talán,  pont az ő segítségével fogják ezt a számukra vicces csínyt elkövetni. 

A patak az út alant futott tervükön kacarászva előre, megmutatva az irányt mindazon lelkeknek kik messzi földről óhajtották ezen helyeken járva keresni a hazafelé vezető utat.

            Mózes, az öreg nagyot pihenve, elégedett arccal ült egy kövön az út mellett és azon gondolkodott, talán mégsem szülőfaluja a világ közepe. Gondolataiban vegyesen játszott az elképzelés és csodálkozás egymással, … előidézett, meg-meg jelenített újdonságokat, majd ezeket mindig a friss szél s a patak csorgadozása eltörölték elméjéből s majdan vágyakozva gondolt arra, hamarosan milyen jót fog egyet az eresz alatti fonott székében szunyadni. S a valóság pediglen, mely nem hagyá a csodákat s az újdonságokat az elméjében megmaradni nem volt más mint az a tény, hogy egy cifra világba volt tizennégy napig s most, mióta a vonatból leszállott újból otthon érezte magát. Talán, ha a csíki pályaudvaron csak egy nagy barnamedve várja, akkor is leszállott volna a szerelvényről mert annyira hiányzott ez a nagy magoss, rettenetes világ.

            Ült a kövön és azt kezdé megfigyelni, a patak mentén ha jól előnézett a távolba, már a szomszéd falu tornyát is meglátta mintha, s ezen talán a kicsi keresztet is. De ezt a keresztet csak úgy, hogy a lelkivel mert az bizony olyan kicsi volt mint egy rövid „Istenálggya” ! Nemhogy a vonat is járt volna abba a faluba ! A már nagy cifraság lenne errefelé. Ejj. Eszébe jutott a cifraság. Hogy az ő úgy szerette.Újból vigyorgott magába egyet. Dehiszen itt senki nem látja...

            Lefejté tarisznyáját válláról, s elővette azt a nagy barna csomagot mit lánya Gizike oly nagy lélekkel s még nagyobb sóhajtásokkal csomagolt volt össze számára a hosszú útra. Volt benne minden finomság, a kolbászt azt valahogy nem szerette, a kalauznak oda is adta három cigarettáért. Megnézte újból a cifraságot, kicsit gondolkodott mellé aztán mégsem merte. A szép barna vekniből szép karajt szelt magának s abból a híres pástétomból jót kent rá. Jóízűen ette.Hallgatta a patak csörgését és egyre nagyobb étvággyal volt el. Az igaz, hogy Gizike szinte a lelkit is belecsomagolta a tarisznyába, hadd kerüljön belőle egy kis darab haza is az édesanyjához, de most talán ezen a szép hegyi úton már rég kiszállott onnan. Szerencsés jány. Okos férjeurát talált magának. Akkora házba laknak Kolozsvárott, talán a Felszeg mindenestül beleférne. Ha egy szusszanásnyira is de az egyszer biztos. Akkora folyosó volt az emeleten, felért volna egy kisebb utcának is. Mikor első nap kinézett az ablakon, mintha a Toronyból nézett volna ki. És mennyi ember az úton. Hogy ezek mit dolgoznak egész nap, nem tudja de mind úriforma volt mindenik, épp, mint a veje ura. Ott látta meg az ilyen cifraságot először így. Nagy divat vót.

             Újból elévette, s majd elvitte az ördög, annyira nem bírt neki ellenállani. Na de aztán az Isten ráparancsolt kicsit a lelkére mert hirtelen nagyot dörgött az ég valahol. Felnézett a lelógó sziklára és látta, hogy föléje mintha felhők kerültek volna. Eddig a nagy hegytől nem látta. Szaporán szelt még egy kerek karajjal ebből a gumihéjj szerű kenyérből, majd elhúzta a száját s szaporán csomagolni kezdett. Azért a cifraságot nem volt mégsem lelke betenni a tarisznyába.

-   De hiszen senki nem tudja meg, kitudja mikor találkoznak majdan. Egy két év el kell teljen míg Gizike férjével hazamerészkedik. Elindult lefele az úton. A szila  alatt elhaladva felszabadult, érezte mintha egy fenyegető nagy veszély alól menekült volna el. Nézegette a kezébe maradt ereklyét és csak halad és haladt, nem gondolva semmire.Úgy számította egy jó óra alatt hazaérkezik. Lennebb, szamócát talált oldalban, úgy érezte jól esett most neki annyi minden egyéb után. Igaz annak a francia bornak finom volt az illatja de most ez valahogy jobban esett neki.Újból elővette a cifraságot s arra gondolt, most még van lehetősége azt megenni. És újból vigyorgott magába gondolatán. A friss forrásvíz visszazökkentette lelkét hazájába.Már nem kívánta úgy. Jó lesz az az asszonynak is.Cifra meglepetés.Örüljön azis. Úgysem evett még ilyet.

            Vigyorogott egyet, majd kiesett a fogsorja. Az igaz, most az övé ez itt a tarisznyába, de hát ő nem tudta megállani, s cifraságból az asszonyét mit Gizike pakolt, megette már a vonaton. Az olyan kívánatos volt, a nagy piros fényes papírjában. Majd jó lesz az asszonynak az amit Gizike neki pakolt.Ez ugyan nem annyira fájin, de ugyanaz van benne. Mogyorós amerikai csokoládé. Ejj, az olyan cifra ! És finom. De majd hazaér s elveri étvágyát egy kicsi itthoni csörögével.

Írta Szente Cs. János, Sepsiszentgyőrgy 2o11