"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Atyánkfia városkája, szülő-és lakóhelye, még emberléptékű, mindenki ismerőse, számon tartják egymás örömét-bánatát. Felmenői, rokonai iparosok, számukra úgy kerek a világ, ha rend van benne, mindennek megadják hát a módját.
Most éppen dísztáviratot küld a szemközti házba, hová csak nemrég költöztek. Szépen alakul a szomszédság, de annyira még nem szoros, hogy lakodalomba hívnák. Merthogy odaát lagzira készülnek, férjhez megy a nagylány. A városházára és a templomi esküvőre elmegy, jókívánságait meg dísztáviratban küldi majd el. (Az estebéd egyik fénypontja a táviratbontás, a vőfélyi dramaturgia mindenkori szerves része!) Mikor felveszi a telefont, látja, hogy már szállingózni kezd a rokonság meg az iskolatársak. A táviratot derűs fordulatokkal, szójátékokkal fűszerezve jóelőre megfogalmazta, alkalomhoz illő rézkarcot is választott, s most diktál. Miután visszaolvassák a szöveget, a biztonság kedvéért még megkérdezi, hogy este, a szokott időben kézbesítik-e. Nem kérem, majd hétfőn délelőtt, jön a válasz, csak munkaidőben tudjuk kivinni. Súlyzózik atyánkfia kezében a kagyló, végül rezignáltan belészól: akkor tárgytalan, törölje, legyen szíves! Míg az odaát vendégei körül röpdöső párt nézi, arra gondol, hogy nem is oly rég, ha már nem akadt hadra fogható embere, maga a postamester pattant biciklire, s hordta ki (egy szombat este ezért néha három háznál is jóllakatták). Ma meg… ha elromlik a villanyóra, mint legutóbb is, nem hívhatja el a körzeti szerelőt a szomszéd utcából, aki semmi perc alatt kapja le, s teszi fel az újat, mert előbb valamelyik távoli központba kell telefonálni, 3-4 nap múlva aztán küldenek majd valakit, talán éppen őt. Hosszan tűnődik azon is, hogy e falunyira zsugorodott világban, hol azonnal megtudjuk, ha egy zulu törzsfőnök fiát felpofozták az oxfordi diákkocsmában, miért kell ilyen rideg érzéketlenséggel, tudatosan szétrombolni a még élő kapcsolatokat, helyi szokásokat.
Odaát éppen rázendít a banda, mikor atyánkfia nagy elhatározásra jut: antikolt betűkből szedi ki a szöveget, csinosan bekeretezi, este majd valamelyik szomszéd gyerek átviszi, mert díszes távirat dukál az ifjú párnak, ahogyan mindig is! S fütyörészve elindul hátra, a műhelybe.
Szólj hozzá !
Sajnos manapság a postán nem igazán a postai szolgáltatások dominálnak,hanem különféle dolgok árusitása/virágmag, zölsségmagvak,irószerek,biztositási szolgáltatások/.A kispad a mi utcánkban nem igazán divik,de a szomszédok összetartanak. Érdeklődünk egymás felől,pláne ha egy nap nem találkozunk.
Kedves Sándor!
Leginkább az utolsó mondaton gondolkoztam el. Tizenegy éve hagytam ott az iskolát, de akkoriban még szokás volt tanítás kezdetén vigyázzállásban köszönni (én is vigyázzban álltam!) és amikor délben levezettem a gyerekeket, a lépcső alján kórusban köszöntek el. Remélem, ezt a szokást nem söpörte el a sok liberális újítás. A baj az, hogy éppen ezek a szépen megnevelt kis "kedvencek" térnek át a másik oldalra, ha találkozunk - tisztelet a kivételnek - mert azért akad néhány fehér holló.
Hogy mi miért viselkedtünk másképp? Csak arra tudok gondolni, hogy annakidején minket teljesen más társadalmi környezet vett körül, és a szüleink is szigorúan vették a nevelést. Ha valaki udvariatlan volt, azt széles körben elítélték. Nem az volt a követendő példa. Éppen ma beszélgettünk erről egy ismerőssel. Azt mondta, manapság divat bunkónak lenni... Ez az etalon. Észrevétlenül átalakult a közgondolkodás. Csak bele kell nézni a kereskedelmi tévék műsorába, milyen viselkedési mintákat ajánlanak.
Kedves Zsuzsa, bár így cselekedne mindenki! Az is lehet, hogy felénk zárkózottabbak, bezárultabbak lettek a népek - de ez nem volt így régen, mint írtam volt. Ha ma előre köszönök, legfeljebb csak zavart dünnyögés a válasz - a középkorúaktól lefelé. Már arra is gondoltam, hogy közülük nagyon sokan eljártak (a fekete vonat időszaka volt ez!) vagy eljárnak Pestre meg más városokba dolgozni, s hozták/hozzák haza az ottani módit, amit aztán gyermekeik is átvesznek. De mit csinálnak, pontosabban nevelnek-e ilyesmire a mai pedagógusok?
Mi iskola után mindig hangos, csoportos köszönéssel búcsúztunk el tanítóinktól. Megvan e még faluhelyt ez a szokás?
Részben korábbi foglalkozásom, részben egyéb környékbeli tevékenységem miatt - egy kisebb falura való személyes ismerősöm van.
Úgy tapasztalom, hogy ma is megvolna az igény a hagyományos típusú emberi kapcsolatokra - még azokban is, akik látszólag közömbösek, fásultak.
Mi mindig köszönünk az erre járóknak (a kertből ki az utcára) és sokan szívesen megállnak néhány szóra, még tele szatyorral is. A szomszédasszonytól rendszeresen kapok tököt és zöldséget, mert neki túl sok terem. A másiknak mi ajánlottuk fel a levágott füvet, az utcai meggy maradékát, aminek nagyon örült. Ezek apróságok, de mindenkinek jobb kedve lesz tőle. Kiránduláson mindig köszönünk a szembejövő idegen társaságnak. Lehet, hogy csak el kellene kezdeni valakinek?
Persze, mindig is voltak és vannak elzárkózók. Ők tudják... Aztán ott vannak a fiatalok. Sajnos, manapság nem divat köszönni még a régi tanító néninek sem. Lehet, hogy valamit rosszul csináltam...?
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
PayPal segítségével
átutalással
nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB
Az adományozás adómentes.
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com. Működteti:
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz