Porzott a régi karavánút. Az oázis, amely négy fontos út találkozásánál volt, megelevenedett. Megérkeztek a karavánok, árúval megrakodva. Mindenki sietett letáborozni, a kútnál kisebb tömeg alakult ki, a tevehajcsárok miatt. Az oázisban lakó gyerekek, kis csoportba verődve, szaladtak, egyik karavántól a másikig, bámulták a szebbnél szebb portékákat. Volt itt minden, elefántcsont, ébenfa, drágakövek, igazgyöngyök, gyémántok, rubin, smaragd, bazilt, zafír, különböző kenőcsök, fűszerek, s természetesen rengeteg állat. Tigris, oroszlán, kígyó, papagáj. Meg is kezdődtek az éjszakába nyúló alkudozások. A szolgák felverték a sátrakat, tábortüzet gyújtottak, készült a finom vacsora, miközben szép lassan beesteledett. 

A kúttól nem messze, néhány pálmafa árnyékában három teve legelészett békésen. Gazdáik, leheveredve, csendben beszélgettek.

- Gáspár a nevem, - szólt a kecskeszakállas, - Indiában vagyok király. Megtanultam igazságosan, szeretettel uralkodni, a csillagos égbolttól. Minden este kiülök palotám teraszára, nézem azt a sok kis csillagot az égen, képzeletben összekötöm egyiket a másikkal, különböző mértani formák, sőt néha emberi, állati alakzatok jönnek létre. Közben pedig gondolkodom:             - Kik vagyunk mi emberek? - Hogy kerültünk ide? - Honnan jövünk? - Hová tartunk?

- Engem Menyhértnek hívnak,- mondta a középen ülő, szintén kecskeszakállas, de valamivel magasabb, mint Gáspár. – Perzsiában vagyok király. - Kisgyerek korom óta, kutatom az égboltot, beszélgetek a csillagokkal, s sokszor olyan érzésem van, ott valahol a messzeségben élnek rokonaim.

- Én Boldizsár volnék, a szerecsen király Afrikából- szólalt meg a harmadik. - Lenyűgözve nézem az eget, s a vágyam az, hogyan tudnám népemet megtanítani arra, amit tudok.

- Úgy néz ki, hamarosan teljesülhet ez a vágyad, - vetette közbe Gáspár. - Hiszen tudjátok, mind a ketten, láttátok, mert gondolom, ezért vagyunk itt, csillag jelezte, megszületik az, aki visszavezet mindenkit az igazi otthonába az, aki megmutatja az utat a fény felé.

 Mindhárman hallgattak egy darabig, nézték, ahogyan a hold szépen komótosan felkúszik a csillagok mellé.

Boldizsár végül megszólalt: - A csillag azt mutatja, Heródes király birodalmában születik a királyok királya. Nem tudom, nincs jó véleményem róla, hírnökeim arról számoltak be igazságtalan kapzsi király.

- Mégis az lenne a legjobb, ha meglátogatnánk, hátha ő is csatlakozna hozzánk, - szólt közbe Menyhért.

Ebben maradtak, megállapodtak tehát, útjuk következő állomása Heródes király palotája lesz. Még hosszú út állt előttük ezért aludni tértek. Boldizsár őrködött elsőnek, hiszen titkon értékes ajándékokat hoztak magukkal, a királyok királyának szánták.

xxx

Heródes palotáját sűrű köd borította, még félelmetesebbé téve. A csendet csak az örök egyenletes lépései zavarták meg. Sisakjukon meg-megcsillant a holdsugár. A toronyban négyen voltak, lent a kapunál tízen. Egy árnyék suhant végig az udvaron, az egyik őr fel akarta tartóztatni, de idejében felismerte, Artemon volt Heródes személyes csillagásza. Nagy varázsló hírében állt, mindenki félt tőle, és eszelősen tisztelték.

- Vajon hová megy ilyenkor? –tette fel magának a kérdést a katona. – Miben sántikál? Jóban nem az biztos. Megyek szólók a többieknek, legyünk résen.

Artemon látta az őrt, nem igen törődött vele. Izgatott volt és ideges. Életében először félt, sőt rettegett. Ismerte az urát, betegesen féltette a hatalmát, képes volt vérszerinti rokonait is megöletni. Ezek után hogy mondja el neki, mit olvasott ki a csillagok állásából. Mostanában kell szülessen a zsidók királya, a királyok királya. A csillagok sosem hazudnak. A csillagászok tanácsában tizenketten voltak, mindenki félt, ezért rá szavaztak, mivel nem szerették. Tudatában volt, lehet ez lesz a legutolsó éjszakája. Életében először kérte ismeretlen erők segítségét, imádkozott. Hogy kihez vagy mihez ő sem tudta, de érezte szüksége lesz valamire. Leborult a palota kertjének egy eldugott zugában, és sírni kezdett, bánat és bűntudat marcangolta a szívét. Sok ember haláláért volt felelős, bocsánatért esedezett. És e közben rásütött egy fényes csillag, békét és fényt hozva a szívének lelkének. egy fényes csillag, , bocsánatért esedezett. És e közben rásütött egy fényes csillag,   lesz vá.

xxx

Másnap délben futárok jelentették Heródesnek, látogatok érkeznek, messzi országok királyai. Ez hiányzott neki, így is rettenetesen rosszkedvű volt, hiszen elvesztette kedvenc csillagászát Artimont. Reggel a szokásos, szinte már szertartássá vált beszélgetésen, Artimon közölte vele, a csillagok azt jelzik a napokban születik egy gyerek, aki a zsidók királya lesz, sőt a királyok királya. – Mi az, hogy a zsidók királya? –hördült fel, - hiszen az én vagyok, én….- Nincs más zsidók királya rajtam kívül, és nem is lesz soha, amíg én élek! – Királyok királya? - Nem elég a zsidók királya akar lenni, az a senkiházi, de még a királyok királya címre is pályázik!

Ez még jobban fájt neki, hiszen ő is szövögetett világuralmi álmokat. Ránézett kedvenc csillagászára, és rögtön tudta, a gyermek, aki születni fog, pont így hal meg, mint ennek a hírnek a hozója.

- Lefejezni! – Adta ki a parancsot. Arra számított Artemon könyörögni fog az életéért, s akkor megkegyelmez neki, de olyasmit látott a szemében, amit még soha. Békét. Ezért elviharzott, s így a kapott parancsot teljesítettek.

Mikor a hírt kapta a látogatókról, sejtette, köze lehet a csillaghoz. – Biztos ezek is csillagászok, akik rájöttek az üzenetre, közölni akarják velem- gondolta. – Legalább megtudom hol születik s akkor,  jaj neki. Ezek a gondolatok visszaadták az erejét. Gyorsan megfürdött, átöltözött és várt.

Hamarosan bevezették, Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt. Térdet hajtottak Heródes előtt, elmondták, miért jöttek. Heródes figyelmesen hallgatta.

- Érdekes, szóval új király születik. - mondta, de felállt és járkálni kezdett, ne lássák rajta a gyűlöletet. – Szívesen mennék veletek én is, csak sajnos nem tudok, édesanyám beteg haldoklik, mellette kell maradnom. Menjetek, keressétek meg, hódoljatok neki, aztán gyertek vissza hozzám, hadd tudjam meg, hol lakik, hiszen én is viszek neki ajándékot tiszteletem jeléül. Ezzel el is bocsátotta őket. Olyan dührohamot kapott, szétverte az asztalt, mindenki menekült előle, a palotába beköltözött a gyász meg a félelem.

xxx

A három király tovább követte a csillagot, Betlehem városáig. Itt a város szélén egy elhagyott istálló fölött megállapodott, s olyan fényesen ragyogott, mint a Nap. Boldizsár hirtelen megállította a tevéjét, leugrott róla, kikötötte, majd a régi istálló ajtajához sétált, belesett, s hirtelen olyan öröm töltötte el térdre esett. Bent egy kopott jászolban, gyönyörű eleven kisgyerek feküdt, mosolyogva néztegyerek feküdt, mosolyogva nézta, mosolyogva nézta a kecskét a szamarat,   a kecskét, a szamarat, meg a tehenet. Mellette ott állt Mária az édesanyja. Boldizsár sok szép nőt látott már életében, de ilyet még soha. Még a lélegzete is elakadt, de azért integetni kezdett. Gáspár és Menyhért is odamerészkedtek, s ők sem tudtak betelni a látvánnyal.

Örökkévalóságig maradtak volna így, de egy férfi érkezett. Mikor meglátta őket meghökkent.

- Kik vagytok?- kérdezte kicsit félve.

- Tőlünk nem kell félned, - mondta Gáspár. Királyok vagyunk, akiket ez a csillag,- és kezével felfele mutatott, - vezetett idáig. Azért jöttünk hódoljunk a királyok királyának.

József, mert ő volt a férfi felengedett, mosolyogva betessékelte a vendégeket a kis család ideiglenes otthonába. Mária mosolygott az ölébe vette Jézust, aki gügyögve feküdt anyja mellén, de kék szemeit már a vendégek fele fordította. Térdre estek mind a hárman, mire a gyerek kacagni kezdett. Elővették ajándékaikat, tömjént, aranyat és mirhát, letették Mária lába elé. A kis Jézus ebből semmit sem értett, őt a bácsik szakálla érdekelte. De szívesen megfogta volna. Mária szépen visszatette a jászolba betakarta, homlokon csókolta, és elvonult Józseffel, meg a vendégekkel a sarokba. Jézus még egy darabig forgolódott, nézte, amint a kecske eszik, a szarva tetszett neki nagyon. Majd szépen érezte, lezárulnak a szempillái, elaludt békésen.

Nem is csoda, hiszen angyalok, sokasága töltötte meg a barlangot. Gábriel érkezett, már mindenki aludt, hírt hozott és át is adta, majd eltávozott.

Reggel pedig mindenki tudta mi a dolga. Mária vette Jézust, felpakoltak egy szamárra, elindultak Egyiptomba. A három mágus pedig kerülő úton indult haza, saját országukba, ahol még emberségesebb uralkodókká váltak. Lehet, ma ott ragyognak valahol a végtelen égbolton a csillagok között….