Ahogy én emlékezem …

Ott állt a homályos éléskamra egyik sarkában. Aszalt gyümölcsök, befőttek, savanyúságok, besütött hússal teli zsírosbödönök jellegzetes vegyes illatában. A cakkos kézimunkával szegélyezett polcok, mint szigorú, aláhúzott sorok, meghatározták a kamra rendjét.

De a sarok az övé volt, csak az övé.

Ez járt neki.

Óriási utasszállító hajó gyomrában ringatózott át Amerikából, az óceánon, a számomra elképzelhetetlen nagy vízen át, 1912-ben.

A diószínű fa ládán díszes vaspántok feszültek, a zárszerkezet már egymaga egy valóságos remekmű volt. Ha csak tehettem (szaladj, lyánka,hozz két tojást a kamrából!) megsimogattam domború fedelét. Maga volt a megtestesült titokzatosság. Akkori filmes élményeim, melyeket a hetente kétszer jelentkező mozikaraván táplált, csupa filmbéli látottakkal ruházta fel.

Egy tikkasztó nyári napon aztán felnyitottam.

Nagyanyám horkolva aludta délutáni álmát, én izgalomtól remegő kezekkel surrantam a nyikorgó ajtón át a félhomályos kamrába.

Felnyitott fedelét a falnak támasztottam. Mosószappan illat áradt szabályosra hajtogatott asztalterítők, konyharuhák soraiból. …

Ez hétköznapi, megszokott látvány volt. De a láda belseje … reklámújságokkal gondosan  körberagasztva! Itt-ott már foszladozó, de akkor is: amerikai reklámok! A ’60-as évek  erdélyi kisfalujában! Óvatosan kiemeltem a szögletesre simított kupacokat, hogy az alját is láthassam  Még, még, mi van még …? Némelyikről sejtelmem sem volt micsoda, csak bámultam a festett arcok széles mosolyát,a titokzatos angol nyelv rejtelmes szövegét, a rejtélyes képeket. Egy másik világ, más emberek, más élet és annyira messze, hogy az biztos meg sem mérhető.

A csillagfényes nyári éjszakában a látottakat tovább szőttem. Fodros hosszú ruhában, kalapban, napernyővel sétáltam egy sohasem látott óriás hajó fedélzetén, egy sohasem látott  óceán acélkék vízén …Boldog voltam. Vagyonom ott ringott a hajó gyomrában, óriási hajóládákba zárva. Elindultam új életet kezdeni, valahol a titokzatos végtelenben …

A bőrszegélyű, vászon útiokmány tartót ma is őrzöm, nagyanyám egykor püspök lila, csontberakásos, kapcsos imakönyvében, az 1907-ben kiadott vászonkötésű bibliája mellett. 1912 és 2012. Száz év!

B.Karlsberg, Hamburg, Ferdinandstrasse 55.

Hajójegy eladás Amerikába, Canadába (így „C”-vel) és Délamerikába

Pénzváltás,szállítás

Hihetetlenül jó állapotban maradtak a hajó- és poggyászjegyek. Ma is ropogós papír. Nem fakult meg a pecsét színe.

Mámi és Táti az 1914-ben, Amerikában mondták ki a boldogító igent. Ámulattal vegyes értetlenséggel néztem azt az egykori, ottani divat szerinti, fiatal menyasszonyt, aki, a falon sorakozó fényképek tanúsága szerint, itthon már fejkendőt kötött, sötét ruhákban járt.

Kevély tartású, hideg asszony volt. Nem szeretett. Szerintem senkit sem, talán még önmagát sem. Hazahozták a nagy vagyont, házat építettek, földeket vettek. Dolgoztak, kíméletet sem érzelmeket nem ismerve, mások, de önmaguk iránt sem.

Aztán mindent elvitt a kollektivizálás …

Néhány tengeren túli tárgy, melyeket ma is megilletődéssel veszek a kezembe. Mennyi álom, terv, kemény elhatározás és akarat fűződik hozzájuk. Nekem még emlék, a következő generációknak már filléres kacat.

Volt egyszer egy generáció, akit nem tudott ott tartani az amerikai álom. Visszahívta őket a szülőföld. Visszahívta, élni és meghalni.