"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Apai nagyapámat igencsak mókás, agyafúrt embernek ismerték a sáromberkiek. Nagyon szeretett tréfálkozni, viccelődni az öreg, jól szórakozott a hiszékenyek naivságán, mindig valami huncutságon járt az esze. Mellékállásban borotvált és hajat vágott, de nem szerette, ha fodrásznak nevezik. Ő borbély volt, aki sosem látott villanyárammal működő nyírógépet, hajbalzsamot. Kora tavasztól késő őszig az udvar közepén „tollászta” a kuncsaftokat, télen házhoz ment, ha hívták. Három lejért kopaszra nyírt, öt lej volt a gyerekek körében népszerű „csikó frizura”, bajuszigazításért sosem vett pénzt, borotválni meg nem szeretett. A kiegészítő jövedelemből kollektívnyugdíját pótolta, ami alig 10%-a volt egy átlagbérnek abban az időben.
Elsősorban idős emberek jártak nagyapámhoz hajat vágatni, mert olcsóbban megúszták a nyírást, mint a városi fodrászatban. Előfordult, hogy a közelben működő mezőgazdasági szakiskola nevelői tucatjával hozták a „fikáknak” nevezett szabálysértő tanulókat, hogy az öreg megszabadítsa fejdíszüktől őket. Legtöbben cigarettázásért és iskolakerülésért kerültek nagyapám keze alá. A lurkók, néha próbálták megvesztegetni az öreget, hogy ne a nullásgépet használja, de ritkán sikerült. Pénzzel nem lehetett lekenyerezni őt, csak a szokásos munkadíjat fogadta el a tanulóktól, sőt, ha többen fordultak hozzá, kedvezményt is adott. Az ismerős fiúkkal viszont elnéző volt, s nem hagyta teljesen csupaszon a fejüket.
Ha egyszerre több kliens érkezett, én is megjelentem az udvaron, hogy hallhassam a felnőttek beszédét. Az idősek gyakran meséltek világháborús emlékeikről, közös legénykori kalandjaikról. Érdekes történetek voltak ezek, általában mulatságos, gyakran eltúlzott visszaemlékezések. Néha egy kis politika is bevegyült a dologba, de arra mindenki nagyon vigyázott, hogy ne vigye túlzásba a dolgot. Általában a birtokaikat siratták a gazdák, panaszkodtak a közös gazdálkodásra, szidták a kollektívát. Nagyapám így vigasztalta őket: „Ne sajnáljátok a földeket, most több lenne a munka! Nem üldögélhetnétek itt órákat az udvaromon!”
Megtörtént, hogy a kuncsaft, illuminált állapotban, azaz eléggé ittasan érkezett a fazonigazításra. Persze, ez nagyapámnak sok bosszúságot jelentett, mert néha elaludt a vendég a széken, nem tartotta fejét kellőképpen. Lassan az öreg megsokallta a dolgot, keresett egy régi széket, s annak lefűrészelte az egyik lábát. Amikor látta, hogy valaki részegen jelentkezett nyírásra, a háromlábú széket vette elő, s arra ültette a kuncsaftot, aki a nyírás ideje alatt végig arra kellett összpontosítson, hogy egyensúlyát megőrizze. Ezzel megoldotta a problémát, többé senki nem aludt el, amíg ő a munkáját végezte.
Egyszer elemista gyerekek érkeztek a szabadtéri „borbélyműhelybe”, hogy nagyapám húsvéti frizurát vágjon nekik. Kedvtelenül vette elő a felszerelését, unottan látott munkához, mert tapasztalatból tudta, hogy a kényeskedő fiúcsapat tagjai rendszerint gondot okoznak állandó nyafogásukkal. „Domi bá, húz a gép! Domi bá, viszket a nyakam! Domi bá, mikor leszek kész?” – idegesítették az öreget. Nagyapám megpróbálta mesékkel, érdekes történetekkel szórakoztatni őket, de kevés sikerrel. Egy alkalommal várakozás közben a repülésről beszélgettek a fiúk. Nagyapám is felfigyelt a dologra, gondolta megtréfálja a gyerekeket. Megkérdezte, hogy nem akar valaki közülük ejtőernyős lenni. Mindegyik felemelte a kezét. Az öreg ekkor nagy komolysággal előadta, hogy milyen feltételeknek kell eleget tenni, ahhoz, hogy a gyerekeket beírják az ejtőernyős iskolába.
- Először is hét pár fehér alsónadrágot kell megvásárolni. – mondta az öreg, pödörve egyet a bajszán. A próbaugrásokon előfordulhat, hogy az ijedtségtől becsinál valaki. Persze, a tanfolyamot folytatni kell, s ezért van szükség a tartalék gatyákra. – magyarázta. A múlt héten járt nálam az ejtőernyős oktató, a jövő héten visszajön, s akkor beszélek vele az érdeketekben. De addig a padláslépcsőről gyakorolhatjátok a leugrást. – javasolta a fiúknak.
Két nap múlva, a haragtól fülig vörösödve, állított be az egyik anyuka nagyapámékhoz.
- Domi bá, magának elment az esze? A tegnap a gyermek egész nap sírt, hogy vegyek neki hét darab alsógatyát. Ma délután leugrott a padláslétráról és kificamította a bokáját! - Jól van, jól. – védekezett az öreg. Hát a mai gyerekekkel még viccelni sem lehet?
Berekméri Edmond
Szólj hozzá !
Gratulálok Edmond
Gratulálok Edmond!Gyerekkori emlékeim elevenednek meg a történetet olvasva.
Nagytatád humorából örököltél-e valamit?Be kellene indíts egy ejtőernyős tanfolyamot...
Nagyon kedves kis történet.Eszembe jut az én drága édesapám. Miután államosították a malmát,molnár alkalmazottként dolgozott tovább.Hála Istennek,sok barátjával ellentétben,ő ép elmével túlélte a nagy veszteséget,talán a humora és édesanyám bátor hozzáállásának köszönhetően.Emlékszem,sokszor viccelte meg a fiatalokat,gyerekeket,amiken ő maga jókat derült.
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
PayPal segítségével
átutalással
nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB
Az adományozás adómentes.
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com. Működteti:
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz