Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Apai nagyapámat igencsak mókás, agyafúrt embernek ismerték a sáromberkiek. Nagyon szeretett tréfálkozni, viccelődni az öreg, jól szórakozott a hiszékenyek naivságán, mindig valami huncutságon járt az esze. Mellékállásban borotvált és hajat vágott, de nem szerette, ha fodrásznak nevezik. Ő borbély volt, aki sosem látott villanyárammal működő nyírógépet, hajbalzsamot. Kora tavasztól késő őszig az udvar közepén „tollászta” a kuncsaftokat, télen házhoz ment, ha hívták. Három lejért kopaszra nyírt, öt lej volt a gyerekek körében népszerű „csikó frizura”, bajuszigazításért sosem vett pénzt, borotválni meg nem szeretett. A kiegészítő jövedelemből kollektívnyugdíját pótolta, ami alig 10%-a volt egy átlagbérnek abban az időben.

Elsősorban idős emberek jártak nagyapámhoz hajat vágatni, mert olcsóbban megúszták a nyírást, mint a városi fodrászatban. Előfordult, hogy a közelben működő mezőgazdasági szakiskola nevelői tucatjával hozták a „fikáknak” nevezett szabálysértő tanulókat, hogy az öreg megszabadítsa fejdíszüktől őket. Legtöbben cigarettázásért és iskolakerülésért kerültek nagyapám keze alá. A lurkók, néha próbálták megvesztegetni az öreget, hogy ne a nullásgépet használja, de ritkán sikerült. Pénzzel nem lehetett lekenyerezni őt, csak a szokásos munkadíjat fogadta el a tanulóktól, sőt, ha többen fordultak hozzá, kedvezményt is adott. Az ismerős fiúkkal viszont elnéző volt, s nem hagyta teljesen csupaszon a fejüket.

Ha egyszerre több kliens érkezett, én is megjelentem az udvaron, hogy hallhassam a felnőttek beszédét. Az idősek gyakran meséltek világháborús emlékeikről, közös legénykori kalandjaikról. Érdekes történetek voltak ezek, általában mulatságos, gyakran eltúlzott visszaemlékezések. Néha egy kis politika is bevegyült a dologba, de arra mindenki nagyon vigyázott, hogy ne vigye túlzásba a dolgot. Általában a birtokaikat siratták a gazdák, panaszkodtak a közös gazdálkodásra, szidták a kollektívát. Nagyapám így vigasztalta őket: „Ne sajnáljátok a földeket, most több lenne a munka! Nem üldögélhetnétek itt órákat az udvaromon!”

            Megtörtént, hogy a kuncsaft, illuminált állapotban, azaz eléggé ittasan érkezett a fazonigazításra. Persze, ez nagyapámnak sok bosszúságot jelentett, mert néha elaludt a vendég a széken, nem tartotta fejét kellőképpen. Lassan az öreg megsokallta a dolgot, keresett egy régi széket, s annak lefűrészelte az egyik lábát. Amikor látta, hogy valaki részegen jelentkezett nyírásra, a háromlábú széket vette elő, s arra ültette a kuncsaftot, aki a nyírás ideje alatt végig arra kellett összpontosítson, hogy egyensúlyát megőrizze. Ezzel megoldotta a problémát, többé senki nem aludt el, amíg ő a munkáját végezte.

            Egyszer elemista gyerekek érkeztek a szabadtéri „borbélyműhelybe”, hogy nagyapám húsvéti frizurát vágjon nekik. Kedvtelenül vette elő a felszerelését, unottan látott munkához, mert tapasztalatból tudta, hogy a kényeskedő fiúcsapat tagjai rendszerint gondot okoznak állandó nyafogásukkal. „Domi bá, húz a gép! Domi bá, viszket a nyakam! Domi bá, mikor leszek kész?” – idegesítették az öreget. Nagyapám megpróbálta mesékkel, érdekes történetekkel szórakoztatni őket, de kevés sikerrel. Egy alkalommal várakozás közben a repülésről beszélgettek a fiúk. Nagyapám is felfigyelt a dologra, gondolta megtréfálja a gyerekeket. Megkérdezte, hogy nem akar valaki közülük ejtőernyős lenni. Mindegyik felemelte a kezét. Az öreg ekkor nagy komolysággal előadta, hogy milyen feltételeknek kell eleget tenni, ahhoz, hogy a gyerekeket beírják az ejtőernyős iskolába.

    - Először is hét pár fehér alsónadrágot kell megvásárolni. – mondta az öreg, pödörve egyet a bajszán. A próbaugrásokon előfordulhat, hogy az ijedtségtől becsinál valaki. Persze, a tanfolyamot folytatni kell, s ezért van szükség a tartalék gatyákra. – magyarázta. A múlt héten járt nálam az ejtőernyős oktató, a jövő héten visszajön, s akkor beszélek vele az érdeketekben. De addig a padláslépcsőről gyakorolhatjátok a leugrást. – javasolta a fiúknak.

            Két nap múlva, a haragtól fülig vörösödve, állított be az egyik anyuka nagyapámékhoz.                                  

- Domi bá, magának elment az esze? A tegnap a gyermek egész nap sírt, hogy vegyek neki hét darab alsógatyát. Ma délután leugrott a padláslétráról és kificamította a bokáját!                                                                                       - Jól van, jól. – védekezett az öreg. Hát a mai gyerekekkel még viccelni sem lehet?

 

Berekméri Edmond

Megtekintések: 152

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt zachari ilona Február 2, 2011, 9:46pm
nagyon kedves szorakoztato tortenet. Gratulalok
Hozzászólt Berekméri Edmond Február 2, 2011, 9:34pm
Köszönöm a figyelmet, a kedves hozzászólásokat.
Hozzászólt Ősz P.Zoltán Február 2, 2011, 5:25pm

 

 

Gratulálok Edmond

 

 

 

 

 Gratulálok Edmond!Gyerekkori emlékeim elevenednek meg a történetet olvasva.

 Nagytatád humorából örököltél-e valamit?Be kellene indíts egy ejtőernyős tanfolyamot...

 

 

 

Hozzászólt Gálffy Mária Február 2, 2011, 3:11pm

 

 

 

Nagyon kedves kis történet.Eszembe jut az én drága édesapám. Miután államosították a malmát,molnár alkalmazottként dolgozott tovább.Hála Istennek,sok barátjával ellentétben,ő ép elmével túlélte a nagy veszteséget,talán a humora és édesanyám bátor hozzáállásának köszönhetően.Emlékszem,sokszor viccelte meg a fiatalokat,gyerekeket,amiken ő maga jókat derült.

Hozzászólt Fábián László Árpád Február 2, 2011, 2:45pm
Abban az ídöben nem hajtott a "tatár", volt ídö hosszan eltraccsoli a borbély udvarán. Jó dumák hangzottak el ott. Találkozó hely volt az úgy mint a kocsma.
Hozzászólt Kertesz Maria Február 2, 2011, 2:31pm
Negyon kedves tortenet,orvendek ha ilyeneket olvashatod,a mindennapok szurkesegebol egy kicsit felraz.Koszonom
Hozzászólt Kovács Lászlóné Február 2, 2011, 2:10pm
Nagyon jó kis történet volt... Köszönöm!
Hozzászólt Mátis Csaba Február 2, 2011, 2:04pm
Nosztalgiázva olvastam a történetet. Magam is emlékszem az udvar közepén működött és házaló borbély bácsikra.
Hozzászólt Józsa Miklós Február 2, 2011, 11:56am
Gratulálok! Nagyon mulatságos történet. Ilyenek voltak a régi öregek. Volt humorérzékük. Bezzeg, a mai öregek...!
Hozzászólt Berekméri Edmond Január 28, 2011, 7:32pm
Köszönjük, Enikő! A szerző személyes ismerősöm, a történeti leírás rövidített változatát már ismertem, de szívesen olvastam végig a teljes anyagot.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek