Apai nagyapámat igencsak mókás, agyafúrt embernek ismerték a sáromberkiek. Nagyon szeretett tréfálkozni, viccelődni az öreg, jól szórakozott a hiszékenyek naivságán, mindig valami huncutságon járt az esze. Mellékállásban borotvált és hajat vágott, de nem szerette, ha fodrásznak nevezik. Ő borbély volt, aki sosem látott villanyárammal működő nyírógépet, hajbalzsamot. Kora tavasztól késő őszig az udvar közepén „tollászta” a kuncsaftokat, télen házhoz ment, ha hívták. Három lejért kopaszra nyírt, öt lej volt a gyerekek körében népszerű „csikó frizura”, bajuszigazításért sosem vett pénzt, borotválni meg nem szeretett. A kiegészítő jövedelemből kollektívnyugdíját pótolta, ami alig 10%-a volt egy átlagbérnek abban az időben.

Elsősorban idős emberek jártak nagyapámhoz hajat vágatni, mert olcsóbban megúszták a nyírást, mint a városi fodrászatban. Előfordult, hogy a közelben működő mezőgazdasági szakiskola nevelői tucatjával hozták a „fikáknak” nevezett szabálysértő tanulókat, hogy az öreg megszabadítsa fejdíszüktől őket. Legtöbben cigarettázásért és iskolakerülésért kerültek nagyapám keze alá. A lurkók, néha próbálták megvesztegetni az öreget, hogy ne a nullásgépet használja, de ritkán sikerült. Pénzzel nem lehetett lekenyerezni őt, csak a szokásos munkadíjat fogadta el a tanulóktól, sőt, ha többen fordultak hozzá, kedvezményt is adott. Az ismerős fiúkkal viszont elnéző volt, s nem hagyta teljesen csupaszon a fejüket.

Ha egyszerre több kliens érkezett, én is megjelentem az udvaron, hogy hallhassam a felnőttek beszédét. Az idősek gyakran meséltek világháborús emlékeikről, közös legénykori kalandjaikról. Érdekes történetek voltak ezek, általában mulatságos, gyakran eltúlzott visszaemlékezések. Néha egy kis politika is bevegyült a dologba, de arra mindenki nagyon vigyázott, hogy ne vigye túlzásba a dolgot. Általában a birtokaikat siratták a gazdák, panaszkodtak a közös gazdálkodásra, szidták a kollektívát. Nagyapám így vigasztalta őket: „Ne sajnáljátok a földeket, most több lenne a munka! Nem üldögélhetnétek itt órákat az udvaromon!”

            Megtörtént, hogy a kuncsaft, illuminált állapotban, azaz eléggé ittasan érkezett a fazonigazításra. Persze, ez nagyapámnak sok bosszúságot jelentett, mert néha elaludt a vendég a széken, nem tartotta fejét kellőképpen. Lassan az öreg megsokallta a dolgot, keresett egy régi széket, s annak lefűrészelte az egyik lábát. Amikor látta, hogy valaki részegen jelentkezett nyírásra, a háromlábú széket vette elő, s arra ültette a kuncsaftot, aki a nyírás ideje alatt végig arra kellett összpontosítson, hogy egyensúlyát megőrizze. Ezzel megoldotta a problémát, többé senki nem aludt el, amíg ő a munkáját végezte.

            Egyszer elemista gyerekek érkeztek a szabadtéri „borbélyműhelybe”, hogy nagyapám húsvéti frizurát vágjon nekik. Kedvtelenül vette elő a felszerelését, unottan látott munkához, mert tapasztalatból tudta, hogy a kényeskedő fiúcsapat tagjai rendszerint gondot okoznak állandó nyafogásukkal. „Domi bá, húz a gép! Domi bá, viszket a nyakam! Domi bá, mikor leszek kész?” – idegesítették az öreget. Nagyapám megpróbálta mesékkel, érdekes történetekkel szórakoztatni őket, de kevés sikerrel. Egy alkalommal várakozás közben a repülésről beszélgettek a fiúk. Nagyapám is felfigyelt a dologra, gondolta megtréfálja a gyerekeket. Megkérdezte, hogy nem akar valaki közülük ejtőernyős lenni. Mindegyik felemelte a kezét. Az öreg ekkor nagy komolysággal előadta, hogy milyen feltételeknek kell eleget tenni, ahhoz, hogy a gyerekeket beírják az ejtőernyős iskolába.

    - Először is hét pár fehér alsónadrágot kell megvásárolni. – mondta az öreg, pödörve egyet a bajszán. A próbaugrásokon előfordulhat, hogy az ijedtségtől becsinál valaki. Persze, a tanfolyamot folytatni kell, s ezért van szükség a tartalék gatyákra. – magyarázta. A múlt héten járt nálam az ejtőernyős oktató, a jövő héten visszajön, s akkor beszélek vele az érdeketekben. De addig a padláslépcsőről gyakorolhatjátok a leugrást. – javasolta a fiúknak.

            Két nap múlva, a haragtól fülig vörösödve, állított be az egyik anyuka nagyapámékhoz.                                  

- Domi bá, magának elment az esze? A tegnap a gyermek egész nap sírt, hogy vegyek neki hét darab alsógatyát. Ma délután leugrott a padláslétráról és kificamította a bokáját!                                                                                       - Jól van, jól. – védekezett az öreg. Hát a mai gyerekekkel még viccelni sem lehet?

Berekméri Edmond