Erdélyi magyarok a világban

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

A hegedű

Atyánkfia éppen kilencszer költözött már életében, s minden hurcolkodás kényszerű seregszemlét is jelentett. Mit vigyen magával, mit hagyjon, ajándékozzon el, vagy dobjon ki? Kedves könyvei mellett két tárgy ragaszkodott hozzá mindvégig: legelső fényképezőgépe (Pajtás márkájú) és egy háromnegyedes hegedű. A fotózás fél évszázados szenvedélye, de komolyan vagy negyven éve hegedült utoljára. Nemrég, mikor egy átrendezés közben ismét kézbe vette az öreg instrumentumot, meglepő felfedezést tett. Véletlenül pillantotta meg a hangszer belsejében rejtőzködő cédulácskát, mely szerint a Szegedi Hangszerkészítő és Javító Vállalatnál készült Szegeden, a Hétvezér u. 9. szám alatt 1960. június 6-án, kézírással még a sorozatszámot is feltüntették (1353.), legfelül pedig büszkén díszeleg: Made in Hungary. Több mint fél évszázada társa hát – bár az utóbbi időkben inkább csak csendes társa!

Nyolc éves korában kezdett hegedülni atyánkfia, még feles hangszeren tanult, ami aztán több gyermekkézen fordult meg a későbbiekben. Ennek az újnak még ma is emlékszik a gyári szagára! Szülei szorgalmazták a hegedűt, talán azért, mert az unokatestvérek majd’ mindegyike tangóharmonikázott. Kedvenc hangszere volt ez az ’50-es éveknek, hosszú hadifogságot túlélt férfiak hozták divatba – némely későn hazatért szerencsés összes megtakarított rubelecskéjét fektette egy használt hangszerbe. (Még a ’60-as évek közepén is látott atyánkfia a mátészalkai állomáson kései szabadulókat, sajátos öltözetükről meg 4-5 dobozgitárról lehetett következtetni „státuszukra”.) Mikor atyánkfia hegedülni kezdett, vidéken még nem voltak zeneiskolák. Az első lépéseket egy Pestről kitelepített apácától sajátították el a falusi nebulók, többnyire fiúk, mert a lányokat inkább klimpíroztatták. Margit néni a húrok megnevezésétől (Éva, Ádám, Dani, Gabi) kezdve a helyes csuklótartásig igyekezett mindent játékosan tanítani, nála bohókás-komolyan konyhazenéltek a növendékek, lévén ez a helyiség az oktatás helyszíne, hol állvány helyett szódásüveg szolgált kottatámasztékul a kredencen. Igazi közönségsikert aratott otthon, mikor végre sikerült előcsalogatni az első felismerhető dallamokat (Megfogtam egy szúnyogot, Boci-boci, tarka). Két évre rá oly tűrhetően kezelte a szárazfát – ez apja szavajárása volt –, hogy ünnepekre készülve már kisebb repertoárral állt elő. Különösen a karácsonyt szerette: hegedűvel járt kántálni! Szenteste rendszerint a Mennyből az angyalt, meg a Krisztus urunknak áldott születését cincogta a szomszédok-ismerősök ablaka alatt. Hideg lévén sosem engedték tovább játszani, inkább behívták melegedni, pedig hátra volt még a Pásztorok, pásztorok meg a Csöndes éj is, s mindenütt szépen honorálták szolgálatait - mint egy perselybe, pottyantották hegedűjébe az alumínium forintosokat. Idő telvén vonója hegyén rendszerint már zöld tízes, néha kék húszas díszelgett. Olykor baleset is érte e zeneszerszámot. Jégén csúszkálva egyszer úgy esett hanyatt atyánkfia, hogy messzire repült kezéből a hegedűtok, bévül meg levált a hangszer háta – egy ismerős asztalossal még sikerült megenyveztetni, de az akkor szerzett kisebb karcolások mindmáig megmaradtak. „Magasabb” zenei tanulmányokra már csak ketten mentek tovább, barátjával a helybéli plébánoshoz jártak, az ökumené jegyében, mert hiszen reformátusok lévén éppen akkor konfirmáltak.

A híres debreceni kollégiumba kerülve pár próbán még játszott egy kis kamarazenekarban, aztán elcsábította a sport, később meg a színház. Most, hogy már atyánkfia is nyugdíjas, tűnődve simogatja hűtlenül elhagyott egykori jó pajtását. Kézbe veszi-e még valaki? Talán egy unoka…

Megtekintések: 447

Tetszik

33 tagnak tetszett

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt HUN BODÓ JÁNOS Április 18, 2012, 8:25pm: ! ATYÁMFIA, SÁNDOR !

..., nos ismét csak gratulálni tudok !

Hozzászólt Nagy Magdolna Április 13, 2012, 5:05pm: A jó hegedűt még hangolni sem kell, magától megőrzi azt. Hát így van ezzel Sándor is, minden írása "ráhangolódik" az éppen aktuális hegedűre (témára).

Hozzászólt Kenesei Aurélia Április 13, 2012, 2:51pm: .így kell emlékezni,így kell emlékeztetni.Valahogy megéreztem,hogy nagyon személyes az emlékezés s valahogy olyan,hogy sajnálom,mért is nem nekem jutott eszembe ezt megírni ?...lehetne az enyém is ez az emlék...vagy bármelyikünké???...csak benned fogalmazódott meg...szépen,egyszerűen,olyan ráhangolódottan...tetszik nagyon...kívánom,hogy sok-sok kéz legyen a gazdája a hegedűnek...

Hozzászólt gyuge erzsebet Április 12, 2012, 10:05pm: Adja a Jo Isten ,hogy almod beteljesuljon egy tehetseges zeneszereto unokadban!

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Április 12, 2012, 9:02pm: Első hegedűm negyedes volt és a Szegedi Ládagyár címkéjét viselte a belsejében. Ez nagyjából meg is felelt zenei tehetségemnek és ambíciómnak. A zenetanulással anyukám gyerekkori elérhetetlen vágyait kellett volna realizálnom. A hegedűtanárom minden hamis hangért és egyéb hibáért hisztérikusan ordítozott és ököllel verte az asztalt. Szegény, kitűnő muzsikus volt, ma már sajnálom amiért hozzám hasonló, botfülű nebulókkal kellett vesződnie, de akkor iszonyat volt számomra minden egyes hegedűóra, és feltehetően neki is. Pedig akár meg is szerethettem volna a zenélést... Ne vessenek rám követ, de nem őriztem meg a hegedűimet...
Egyetlen dolog bizonyult hasznosnak későbbi pályámon: a szigorú szolfézs oktatás. Sok alsós kollégám nem tudott mihez kezdeni az énekórával, mert nem tanultak zeneelméletet, kottát sem tudtak olvasni. Ők maguk mondták, hogy inkább osztályfőnöki órát tartottak helyette, vagy más elmaradást pótoltak.
Kodály országában...

Hozzászólt Kozák László Április 12, 2012, 12:00pm: Kedves Ozsváth Sándor, sok emléket ébresztett bennem ez az írás. Ezúttal megemlítném, hogy nagy érdeklödéssel követtem a magyar nyelvvel kapcsolatos elöadásait, és sokat tanultam belölük. Egy és más tudatosodott bennem nem csak a nyelvi-, hanem a zenei összefüggésekkel kapcsolatban is (én ugyanis hegedüléssel keresem "az alumínium forintosokat")...

Hozzászólt Boros Magdolna Április 12, 2012, 11:40am: Engem klimpirozni írattak be a szüleim ( de jó szó!). Sajnos, nem vittem sokra, pedig a zenét mai napig nagyon szeretem. Azt mondják, a tehetség utat tör. Belőlem biztosan ez hiányzott.

Hozzászólt KOCSÁKNÉ HUSZÁR MAGDA Április 12, 2012, 11:19am: Ez a történet bennem is kellemes emlékeket hozott elé.Én negyedikes koromba kezdtem el hegedülni ,de már 3 évesen,mikor Marosvásárhelyen megláttam egy kirakatban a hegedüt,egyből beleszerettem.Sírtam is hazáig(Makfalváig),hogy nekem is kell cini-cini muzsika(akkor még nem tudtam a hangszer nevét).6 éven keresztül nyuztam az iskolában a hegedümet,késöbbiekben néha Karácsonykor,egy eljegyzés alkalmával vagy a gyerekeim keresztelőjén.Ma már sajnos a sérülésem miatt nem tehetem meg és én is azon gondolkodom,hogy valaki egyáltalán fog-e még rajta játszani?!Köszönöm,hogy olvashattam és ezáltal nosztalgiázhattam is:)))

Hozzászólt Verebelyi Tabajdi Marta Április 12, 2012, 11:08am: Ugy latszik az apacak az 50-es, 60-as evekben azonos modszerrel tanitottak a gyerekeket. En "klimpirozni" tanultam az 50-es evek vegen egy Szatmar melletti faluban. A mi apacank, Timothea kedves nover igy tanitotta a vonalon levo hangokat: "Egy asztalosnak 5 fia van: Eli, Gabi, Hanci, Denci, Frici, mindegyik egy deszkan ul". A vonal kozbeni hangok magyarazata pedig igy szolt: "Egy asszonynak 4 lanya van: Franciska, Aci, Cili, Evi akik mind kulonbozo utcaban laknak".

Azota "hol van mar a tavalyi ho?" Jelenleg Ausztraliaban elek, az irasod sugallatara azt is megszamoltam, hogy hanyszor koltoztem eletemben. (Kiderult, hogy 20-szor!!!) A zongora persze nem tudott kovetni, de komolyan gondolkodom egy pianino beszerzesen, jo lenne megtesztelni, mire emlekszem meg.

Koszonom, hogy olvashattam, jo volt nosztalgiazni.

Hozzászólt Csepreghy Zoltán Április 12, 2012, 10:53am: Három szín

A keblünkről letiltották,
Leszaggatták a három színt;
Keblünkről beljebb vándorolt:
Befogadták a szíveink.
Ameddig piros lesz a vér,
Ameddig fehér lesz a hó,
Amíg zöldel a rét füve,
Lesz jel, eszünkbe juttató:
Hogy hitünk hol van, hol hazánk,
Hogy hova, kihez tartozunk,
S kié a föld, hol elsüllyed
A koporsónk, ha meghalunk.
Hogy az életünk sivatag,
Hogy vérbemártott kép a táj,
S a testnek a letépett tag
Utána sír, utána fáj.
Ameddig piros lesz a vér,
Ameddig fehér lesz a hó,
Amíg zöldel a rét füve,
Míg lesz magyar szív, dobbanó:
A keblünkről letilthatják,
Letéphetik a három színt,
Keblünkről beljebb vándorol,
Befogadják a szíveink.
E három szín után fog szívünk
Sikoltva égni, vérzeni,
Ki mindenünnen leszaggatta.
Jöjjön és onnan tépje ki!
Reményik Sándor