A HELY SZELLEME.

                                         Mariánum – Kolozsvár. IX.

               Az emlékezés mély bugyraiba ereszkedve, az elődök, az ősök múltjában kutakodva, elemezgetve azért nem felejtjük és ismételten, gyakran előjön, hogy mi is volt az eredeti gondolatsor. Az indítás, a motiváció?

              Ez bizony Kolozsvár, a szülőváros és egy sohasem felejthető szeglete: a Mariánum! – Ahol felnöttem ahol az első impulzusokat, élményeket kaptam kora gyermekkortól, át a serdülőkoron, egészen a felnőtt korig, iskolákig, szerelmekig, egyetemig.

             A gondolat adott és nagyon mély: „Kérdezni és kérdezve lenni!”. Ez itt a bökkenő!

             Miért éppen Kolozsvár? Miért és hogyan kerültem Kolozsvárra, a Mariánumba? Miért is kell erre emlékeznem? Miért is meghatározó a hely, a város, az épület, a ház, amelyben tulajdonképpen eszméltem, gyerekből ember lettem? Ott ahol kinyílik, kibomlik a lét virága-világa, megszületik egy eszmevilág, majd alakul, növekszik, változik, és egyszer csak úgy érzi, hogy most már kész és tudatos, érzelmekkel teli Emberke lett belőle! Igy most már elindulhat a maga útján. Élheti a maga életét. Igen, valahogy így bölcselkedve, filozofálgatással tekinthetünk vissza, visszafele, persze idő múltával, úgy ahogy most is tesszük.

            Kell tudni, hogy honnan indultunk és hova érkeztünk! Mindezeket sok minden meghatározza, befolyásolja.A hely, az elődök, az ősök. Ezért is a visszatekintés, a kérdések sokasága. De valljuk be, mindez nem megy könnyen! Lehet nem minden épp úgy igaz, ahogy utólag belegondolunk, feltételezünk. Néha tévedhetünk is. Talán néha elfogultak vagyunk. Nem hiába mondják, hogy az emlékezés mindig bearanyozza a múltat! „ Csak a szépre emlékezem!” – így szól a mondás. Ezt is elfogadhatjuk.

           De a valóság nem mindig szép! Néha kegyetlen és nyers. Nem csak rózsaszínű a világ! Sőt! A jó és a rossz is, a helyes és helytelen döntések is a mi életünk részei, bennünk lakoznak. Ettől vagyunk sokrétűek, sokfélék és megismételhetetlenek.

           Mindenki egyéniség akar lenni! Valaki! Legfőképp a maga álmainak akar megfelelni. Elsősorban csakis önmagának! Az életünk egy nagy küzdelem önmagunk igazának, hitének, vágyainak, álmainak, céljainak a megvalósítása érdekében.

           Igy hát Kolozsvár, a Mariánum, mint környezet, mint keret, mint minta és mérce beleívódott életembe, létembe, mindennapjaimba. Az ottani élmények, hatások messzire kihatnak. De biztos vagyok nem csak az enyémbe. Sokan, nagyon sokan vagyunk így. Ha csak a Mariánum, mint hajdani intézmény és az ott később létrejött, alapított Bolyai Egyetem létrejöttétől, indulásaitól számíjuk a múltat, akkor bizony nagyon sok ezren mondhatjuk, vallhatjuk mindezeket: a HELY szelleme, a „GENIUS LOCI” – örök és felejthetetlen! Kinek-kinek néhány ottani egy-két év a meghatározó, másoknak több idő adatott meg, szinte-, vagy egész évtizedek... Hajdani apácáknak, lánynövendékeknek, tanároknak, nevelőknek, professzoroknak, diákoknak, egyetemistáknak, ott dolgozóknak, és valamikori ott lakóknak.

           Tény, mindent feleleveníteni, elmondani, elmesélni nem egy könnyű vállalkozás. Szinte lehetetlen!

           A múltból persze nem lehet kizárni a magánéletünk csetléseit-botlásait sem, mindennapjaink történéseit, szürke hétköznapjait és sok-sok örömeit sem. És nem véletlenül gondolunk elődeinkre, az előttünk jártakra. Talán az ősöktől örökölt génjeinkben jó adag hozadéka található a mostani világlátásunkban, mai szemléletünkben, ahogy másokat, a világot és magunkat látjuk.

           Ez hát az önbizalom alapja: a múlt, az előző generáció, az ősök volta, a cselekedeteik, vállalásaik, mindezeket tartalmazzák.

A gondolataink világa nem elszigetelt. Oda-visszaható! Aztán a mi cselekedeteink, tetteink idővel, talán igen, vagy sem, de átevezhetnek, lecsapódhatnak az útódainkba, gyerekeinkben, fiainkba, lányainkba, unokáinkba. Talán...talán.

           Ez a világ rendje! A tapasztalatok, jók-rosszak, átadódhatnak, feltűnhetnek az utódainkban.

A másik nagy kérdéskomplexum, tanulság, hogy mit tudunk meg, mit tudhattunk meg, mit vehettünk át a saját elődeinktől, saját szüleinktől és mindezeket hogyan adjuk át útódainknak, az utánunk jövőknek. Van, akinek volt, vagy még van lehetősége kérdezni, megtudakolni az ősöktől, a szülőktől a miérteket, a hogyanokat, de sokuknak már nincs kitől kíváncsiskodni, kérdezősködni.

           Belegondolva nagy baj lehet, de remélhetőleg ebben tévedhetek, ha a mai fiatalságból eltűnik ez a kíváncsiság és közömbössé válhatnak a mi irányunkba. Felénk. Ez pedig nagy felelősség mindenkinek!

          Ezért is hiszem és fontosnak, időszerűnek tartom mindenkor: KÉRDEZNI ÉS KÉRDEZVE LENNI !