Ülünk a semmi és a valami közepében.
Nézi az Isten és biztos röhög. De annyira, hogy vissza se jön tőbbé talán...
Gondozatlan kertek. Elhanyagolt termőföldek. Külföldi árú. Itthoni fizetésért.No nem azért mert nem lehetne hanem mert nincsen amiből.
Essszük és vesszúk a tévéből a műanyag kúltúrát, mikőzben eladjuk erdeinket, mert kell a pénz ájfonra hiszen ez a menő, nem a gumicsizma. És óvjon az ég kétkezű munkától, mert azt ciki fotózni frászbukra.
Sírunk mert kívánjuk a dobostortát, lenézzük a mézeskalácsot és vigasztalásul megvesszük az olcsó kutyafejű nápolyit. Még ha eredeti lenne....
Eladjuk borvizeinket, nincsen amiből megéljünk de bűszkén isszuk a cukrozott színes energiát külföldi alumínium konzervekből, miközben sznobul szídjuk az E és a többi ártalmas dolgot. Tenni akarunk minden ellen de abba is hagyjuk mert kezdődik anyátok között már kétezredik epizódja, hiszen így mondjuk. Nincsen elég pénzünk de tévézünk mint a féleszű. Na és persze újból felhörpintünk egy újabb pirosfehér dobozos menő italt. Kemények vagyunk és élünk mint a dongó a tehénszaron.
Jönnek a külföldiek és kiviszik a pénzünket, velünk dolgoztatják meg azt is aprópénzért. A helyi vállalkozóktól majd elszöknek a munkások mert az új jobbat igér. Be is tartja. És jól él ugyanaz a munkás. Mert nem új munkahely teremtődött hanem csak átvonzotta a meglévőt. És újra tönkremennek a helyi vállalkozók.
Kemények vagyunk. Mint márciusban, a novemberben járdáinkra fagyott kutyaszar.
Fujj
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz