Írásom Bárdosi Ildikó népdalénekes eddigi négy lemezéről a PARLANDO című zenepedagógiai folyóirat 2014/1-es számában jelent meg.

A Sóvidék szűkebb-tágabb vonzáskörzetében nem kevés művelője van az irodalomnak, különösen a költészetnek; de ugyanúgy tevékenykednek festők, szobrászok, helytörténészek, tudósok, akik innen indultak, vagy itt is fejtik ki alkotói tevékenységüket. Most olyasvalakit mutatok be, aki a Küküllő-menti táj szülötte, és a népzene magas szintű művelése révén jelentősen gazdagította a helyi és az egyetemes magyar kultúrát. Első szólólemeze 2000-ben jelent meg a Téka együttessel együttműködve, azóta már a negyediknél tart. Műsoraiban elsősorban szülőföldje környékén gyűjtött népdalokat kötötte csokorba és énekelte el a kortársaknak, illetve az utókornak.

Bárdosi Ildikó Dicsőszentmártonban született. Ez a túliparosított, a 20. század utolsó harmadára román többségűvé vált kisváros is tudott útravalót adni neki, aki színészi és énekesi ambíciókkal szeretett volna kibontakozni. Elsősorban a család volt számára az erős inspiráció és a közeli barátok, az emberek. A székelyudvarhelyi Tanítóképzőben végzett, majd egy évig Vámosgálfalván tanított. A rendszerváltás után élt a szabadság lehetőségével, és a Nyíregyházi Főiskolán elvégezte a magyar és ének-zene szakot. Mivel közben családot alapított, Északkelet-Magyarországon maradt, ahol oktatással és a népzene elmélyült művelésével bontakoztatta ki tehetségét.

Ahogyan elmesélte, a szülőföldjén szerzett tapasztalatok a meghatározóak, még akkor is, ha ott, akkor, gyerekként a népdalkultúrával még nem került közvetlen kapcsolatba. Érte ugyan időnként hátrányos megkülönböztetés a román hivatalosságok részéről magyar anyanyelve miatt, azonban mindig tudta, hogy kulturálisan hová tartozik, és később megtanulta azokat a népdalokat, amelyek szűkebb pátriája kincsei, és amelyek gyerekkorától lehettek volna a kedvencei. Maga is hazajárt gyűjteni, és felkutatta a helyi adatközlőket. Más dalokat hangfelvételről tanult meg, és szépen összeszerkesztve, lemezre énekelve átadta nekünk, a székelyföldi és az anyaországi magyarságnak ajándék gyanánt.

Mint már említettem, első szólólemezét 2000-ben a Téka együttessel adta ki. Nagyon erős indítás, hiszen a Téka az egyik legkiemelkedőbb művelője az autentikus magyar népzenének, és kezdettől fogva a táncházmozgalom oszlopos tagja. Bárdosi Ildikó nem csupán elénekelte a dalokat, mint egy kis csalogány, hanem a gyűjtésben, a szerkesztésben is részt vett; a műsor katalizátora volt. Későbbi lemezein pedig hangszerelőként, zenei rendezőként is rajta hagyta kézjegyét.

KÉP: A Ki az eget megkerüli… első borítója.

A Ki az eget megkerüli… (2000) magasan kezd, a Nappal, az éltető tűzzel, ami férfias princípium, de mint a borítón reprodukált rekeszzománc szimbolikájából is kiolvasható, a kettősség, a teljesség is megvan benne. A Nap egy „Kősziklán felfutó…” út, tulajdonképpen egy életfa része, a lombkoronáé, ahol két fej mint két virág hajlik össze: a férfi és a nő. A második lemez, a Ki a hegyen túlhaladtál… (2005) már a Föld jegyében készült – említi meg az összefüggéseket Bárdosi Ildikó már a harmadik lemezének a borítóján. A Földet követi a Kis-Küküllő gyönge vize (2008), ami természetszerűleg a víz központi motívuma által szerkesztetett egybe. 2012-ben a negyedik elem is csatlakozott az előzőekhez. A Levegő isteni, mindent átfogó princípium. Ez utóbbi lemeznek a címe: Megjövendölve volt régen (2012), és az ádventi-karácsonyi-újévi körből tartalmaz népdalokat. Itt már nem csak szűkebb szülőföldje gyűjtéseit adta közre, hanem a Kárpát-medence teljes területéről válogatott legszebb karácsonyi dalokat. Az isteni Levegő-elem ilyen értelemben is átfogó jellegű lett.

A lemezek önállóak, de egy sorozat részei is. Tiszteletreméltó ez a tudatos építkezés, ami már az első kiadvány legapróbb motívumain is tetten érhető. A zenei anyagon túl az a műgond is megfigyelhető, amellyel a lemezek külsejét, csomagolását is megtervezte alkotótársaival. A borítókon Gyöngy Enikő rekeszzománcai láthatók: önálló művészeti alkotások, de beleillenek abba a népművészeti gyökerű stílusba, ami a népdalok világa is egyben. Mindegyik népi, egyben ősi szimbolikával gyönyörködteti a szemet: életfák láthatók, férfi-női ellentétek és kiegészítések (például virágokként, madarakként), a Nap, a Hold, a Boldogasszony és a négy fő elem jelképes megidézései. Mindez megnyugtató szín- és formai harmóniában elrendezve.

KÉP: A Ki az eget megkerüli… hátsó borítója.

A lemezek kartonból készült tartói négy részben kinyithatóak. Rajtuk nyolc oldalon a műsor, fényképek, illetve szavakba öntött útravalók találhatók. Középen minden esetben kis füzetecske, ahol a népdalok szövegei olvashatók a gyűjtés pontos helyének megjelölésével. Tehát a csomagolás is műalkotás, és ez így van rendjén. Nem lehet a korongot egyetlen mozdulattal bevágni a lejátszóba. Az igényes kivitel megköveteli, hogy az ember nyugodtan üljön le, lapozzon bele a kiadványba, és érkezzen meg az általa megrajzolt világba.

A lemezek dalai és hangszeres darabjai dinamikusan és harmonikusan követik egymást. Kesergők, táncok, balladák, szerelmes dalok és friss talpalávalók váltakoznak. A vízmelléki táncrend ismerős a Kis-Küküllő felsőbb szakasza mellett élőknek is. A Vámosgáfalván, Magyarkirályfalván, Szászcsáváson és Magyarsároson Bárdosi Ildikó és elődei által gyűjtött dallamok is. Ezek mind a mi gyökereinkhez tartoznak, és az egyetemes magyar népi kultúra szerves részei.

A Ki a hegyen túlhaladtál… énekelt dalokat tartalmaz, köztük két balladát, népi zenekari kísérettel, vendégszólistákkal. A forrás ugyancsak a Kis-Küküllő-mente, a Hegymegett vidéke. Bárdosi Ildikó ezt a műsorát és a következőket változó összetételű zenei formációkkal hozta létre. Férje, Molnár Miklós húzza a hegedűt, gyakran társul hozzuk Dsupin Pál, Mester László, Pénzes Géza és mások. A Kis-Küküllő gyönge vize talán a legszebb szülőföld-album, hiszen ezen énekli el a legtöbb dalt kisgyerekkora (Szászcsávás) és környéke (Harangláb, Szőkefalva), illetve tanítóskodása helyszíne (Vámosgálfalva) megmentett kincseiből. Ebben a műsorban a hangszeres táncok (Verbunk, Féloláhos, Pontozó) is nagyobb súlyt kapnak, akárcsak az elsőben, de ebben előadja két ballada (a Kádár Kata és a Kőmíves Kelemen) gálfalvi változatát is. A balladaéneklés egészen más előadói habitust kíván, mint a népdalénekesi. Kíséret nélkül, epikus terjedelemben, húsz vagy akár több strófán keresztül nehéz átéltséggel, drámai feszültséget tartani, de Bárdosi Ildikó ebben a legerősebb.

KÉP:_ A Kis-Küküllő gyönge vize első borítója.

Legutóbbi lemeze, a Megjövendölve volt régen a karácsonyi ünnepkört dolgozza fel ádventtől újévig. Itt már kilépett szűkebb pátriája teréből, és a legtöbb dallamot már az alföldi énekes hagyományból: Pereg-Kiskunlacházáról, Volly István, Lajtha László és Bartók Béla 1937-es gyűjtéséből, illetve Nyíradonyból, saját gyűjtése alapján válogatta. Vannak a műsorban felföldi, erdélyi, moldvai és bukovinai dallamok is. Olyan szeretettel adja át ezeket a dalokat, mint akinek az egész Kárpát-medence (és Moldva, Bukovina) a szülőföldje, mint ahogyan az is.

Ebben a műsorban a legfontosabbak a kíséret nélküli dalok, amelyek kijelölik a műsor ívét is az ünnepkör időrendjének megfelelően. Az egyik legszebb dal, ami magyar nyelven elhangzott és ezen a lemezen is, a Csordapásztorok moldvai változata, amelyet Kallós Zoltán gyűjtött Lészpeden 1963-ban. Ezt követik ádventi énekek, karácsonyi dalok, Jézus-altatók, csillagjáráshoz kapcsolódó dallamok, névnapköszöntők, óév- és újévbúcsúztatók, archaikus imádságok. Az énekhez társulnak azok a hangszerek, amelyek a karácsonyi ünnepek és szokások hangulatához illenek: furulya, flóta, duda, citera, tárogató, koboz (históriás jellegű énekeknél), illetve népi vonósok.

Ez a karácsonyi műsor tulajdonképpen szakrális cselekedet. A szépen keresztül teremt kapcsolatot a szenttel. Dsupin Pál találóan idéz egy régi mondást a lemez borítóján, ami szerint „Aki szépen énekel, kétszeresen imádkozik.” Ezért tudják a művészek megőrizni, újra és újra jelenvalóvá tenni a keresztény hit misztériumát. Legfőképp a hálát a Teremtő iránt, aki fia révén sorsközösséget vállat, és új szövetséget kötött az emberrel.

KÉP: A Megjövendölve volt régen első borítója

KÉP: A Megjövendölve volt régen hátsó borítója

Végezetül kiemelném azt, ami a legfontosabb „eszköz” ebben a művészi gyakorlatban: az énekhang. Az énekes számára a teste a hangszere. Egyetlen más hangszer sem képes olyan közvetlen és árnyalt érzelmi-esztétikai közvetítésre, mint az ember saját rezgései. Bárdosi Ildikó előadói stílusa a műfajban megszokottnál is közelebb engedi magához a hallgatót, mert rendkívül természetes stílusban énekel. Nem az ugyancsak szép, kiművelt operaénekesi modorban, és nem a népdalénekesek speciális torokhangján, mert neki ezekre nincs szüksége. Saját hangszínével, magabiztos dallamhajlítási készségével, az átéltség intenzitásával és hitelességével, illetve kifogástalan ízlésével mindent elmond, pontosabban elénekel, ami e világon fontos, és a szép által megragadható.

                    Deák-Sárosi László