„Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” – mondjuk a legszebb jézusi imádsággal, felekezetre való
tekintet nélkül, mi, keresztény emberek. A bibliai történetek óta hosszú lenne
végigkövetni a legfontosabb táplálék, a kenyér történetét. Lényegében az ember
alapvető élelmiszere a kenyér mifelénk, Európában és Ázsia jó részén is, itala
már legalább kettő van, a víz és a bor. Szólásaink, közmondásaink végtelen sora
kötődik a kenyérhez, talán csak a pénz veheti fel a versenyt vele, ám annál
fontosabb, hiszen kenyéren és vízen meg lehet élni, ám hiába a pénzed, ha nem
jutsz kenyérhez. Mi, magyarok a permi időkre vezethetjük vissza a kenyér
szavunk eredetét, egykor kásafélét, darából készült ételféleséget jelölt.

Július a búzaaratás ideje, egyéb gabonaféléket már korábban esetleg csak utána gyűjtenek be. Az idén nem lesz valami gazdag a termés, elmosta az

eső, meg elvitte a víz. A búza a kenyér alapanyaga, termesztését akkor tanulták
meg őseink, amikor vándorlás közben, a honfoglalás előtt összefutottak a török
népekkel, akik értettek a földműveléshez. A búza szó a csuvas, ujgur, kun,
oszmán-török nyelvben hasonló hangzású. Őseink, ahogy megszerették a búzából
készült étkeket, megtanulták termesztését, egész szertartásrend alakult ki az
aratása körül, ami néphagyományainkban még fellelhető. A szót átörökítették
nekünk, s azóta, ezer és néhány száz éve, használjuk.

Az új kenyér ünnepe augusztusban van. A keresztények megszentelik és megszegik, a hívő katolikusok, és van, ahol a protestánsok is, keresztet

vetnek rá, mielőtt belevágnának. Az aratás, az új kenyér ünnepköre igen gazdag.
Én a búzakoszorúkat szerettem gyermekkoromban, amit aztán a templomban
akasztottak fel, mint valami világítótestet. Valóban a jövő, a fény reménye
volt, mert az életet jelképezte. Ha van kenyér, van mit enni, az élet is
biztosított, s akkor a jövő is.

Hosszú sora lenne annak, hogy a kenyér és búza köré szerveződött ünnepeket, szólásokat, ételeket, szokásokat felsorakoztassam. Több könyvre való

anyag, és sokat már feldolgoztak a néphagyományokkal foglalkozó tudósok, de az
irodalomban (csak Móricz meg Szabó Pál, Móra Ferenc nevét említsem vagy a
világirodalomból Steinbeckét), filmekben, képzőművészetben (Van Gogh, Nagy Imre),
népzenében is gyakori téma.

Én a Nyárád menti, de leginkább a szentgericei, kemencében sült, vert hajú kenyérre emlékszem csurgó nyállal a számban, amit még nagyanyám meg nagynéném, sógornőm sütött. Kár, hogy ma már alig akad falun háziasszony,

aki kenyérsütésre adja fejét.