Szem- és fültanúja voltam, egy érdekes beszélgetésnek Közzéteszem, hátha akad néhány ember, akinek tetszeni fog, és tovább is göngyölítik a gondolatok Gordiuszi csomóját.

El voltam fáradva. Éreztem, vasból van a cipő a lábamon. Egész napos fakitermelés után, minden porcikám pihenésre vágyott. De még messze volt az otthonom, viszont tízpercnyi járásra tudtam, nyitva van a falú egyetlen valamirevaló korcsomája.(kocsmája)

- Kedves lábaim! – Bírjátok ki odáig – szóltam rájuk.

- Jó! – De igyekezz, mert egy tappodtat sem megyünk tovább – felelték.

Megszaporítottam hát lépteimet, s bizony nagyon hamar elértem a korcsomáig. Benyitottam, olyan füst csapott meg, majd megfulladtam, semmit sem láttam, fel is ütöttem vagy két komát, a káromkodásokból ítélve. Majd oszladozni kezdett a füst, a ricsajról nem is beszélek, s megláttam a sarokban egy üres asztalt, ami éppen rám várt, kacsintott is nekem egy nagyot. Lábaim, mintha összebeszéltek volna, úgy leültek velem a székre, a fenekem fel is szisszent fájdalmában. Kértem egy deci rumot, meg egy sört, hátradőltem, és szétnéztem. Nem messze tőlem, három koma ült, söröztek, közben pedig beszélgettek. A füleim, mint a radarok, befogták a hangokat. Egy tagbaszakadt férfi beszélt éppen:

- Most jöttem ide át a szomszéd korcsomából, amit tegnap avattak fel. Biztos azért készítették, buktassák be ezt, de nem fog sikerülni. Ilyen a világ, ma rengeteg a konkurencia.

A másik fiatalabb férfi szólalt meg:

- S mi van azzal, ha sok a konkurencia? – Legalább arra ösztönzi az adott területen dogozót, hozza ki magából a legjobbat, legyen kreatív.

- Kreatív? – Hát ez nehéz. Hogy legyen valaki kreatív, ha olyasmit tesz, amit nem szeret? – És a bosszantó az, te valamit kitalálsz, új ötleteid vannak, dolgozol, a másik lekoppintsa, utánozni kezd téged, sőt kézzel-lábbal, pénzel, arra kezd törekedni, hogy tönkretegyen, s akkor érzi jól magát, ha ez sikerült.

- Igen ám, de ilyent csak az a fajta ember tesz, akinek nincsen önértékelése és értékrendje.

- Ha ez igaz, akkor szépen nézünk ki. Nézzél szét a nagyvilágban, csörtető emberrel tele van, ez a világ.

Az asztalnál ülő, eddig némán hallgató, idősebb ember, úgy látszik most látta elérkezettnek az időt, a közbeszólásra, mert megszólalt.

- Konkurencia. El van menve az eszetek. Az objektív, fizikai világban kell, sőt igazán hasznos is. De a szubjektív belső világban, haszontalan, sőt kifejezetten veszélyes és káros. Mert gondoljatok bele, mi lenne, ha az erdőben az egymás mellett élő fák, konkurenciát látnának egymásban, a bükkfa fenyő akarna lenni, a fenyő tölgy, a tölgy csere, és így tovább. Ez a jelenség megfigyelhető az emberek világában, mindenki más akar lenni, mind aki.

Kiabálás szakította, félbe az idős férfi szavait.

- Tűz van! – Tűz van! Ég az új korcsoma! – Gyertek emberek, segítsetek oltani!

Mindenki szinte egyszerre pattant fel, tolongás támadt, nagy volt a segíteni akarás.

Én felhasználtam ezt a pillanatot az odébbállásra, még vagy két kilométert gyalogolnom kell, amíg hazaérek. A hold lesz a kísérőm, s no persze a hallott beszélgetés. Még egy utolsó pillantást vettem a lángoló épületre, s a kétségbeesetten kiáltozó emberekre, majd a fizetséget az asztalon hagyva, belevesztem az éjszakába.