Az új pap komótosan szállott le a szekérről.

Körülötte szürkébe,- néhol színesvegyesen öltözött emberek álldogáltak, főleg asszonyok. Kicsit csend lett és a félénk hallgatásban mindenki arra figyelt vajon észrevette e, ha kicsit jobbra lép akkor beleesik a keskeny sáncba. Keserves pillanatok teltek el, míg a fiatal tiszteletes enyhén balra fordult és arra indult meg, így kikerülve a bajt.

Mindenki feszülten nézett, nézték ahogy ellép a szekértől és mint aki az eget kémleli, hogy vajon ebből a faluból látszik e az Isten az égen, egy határozott mozdulattal beállott a kis faragott kapu alá.

Kicsit recsegtette a torkát majd félénken az emberek felé nézett. Volt ki kalapját, volt ki börkucsmáját szorongatta kezébe. Fejbicegtetések, bátortalan köszöngetések és megalázkodó mosolygások követték egymást, az emberek félénken üdvözölték új papjukat.A tiszteletes mindezekre csak annyiban reagált, hogy enyhén megemelte két kezét, fél szájjal köszöntötte őket és rögtön azután összevont szemöldökökkel kereste a bírót. A bíró épp akkor ért mellé, a cuppanós sárban nagyokat került, féltette újonnan csináltatott csizmáit. Felnézett a tiszteletesre és kissé erőlködve de sikerült közben a kaput kilincsét megnyitnia.

-          Isten hozta a tiszteletesurat’, ímhol mennyünk bé a házba .

A pap, a falubeliek legnagyobb bánatára szó nélkül megfordult és belépett az udvarra, majd a bíróval együtt bementek a házba. Halk duruzsolás és szóváltás keletkezett az utcán, a hívek kissé felszabadulva elkezdték megbeszélni a látottakat. Nem beszéltek hangosan. Még nincs vége a fogadásnak, a bíró azt mondta, ott várjanak míg ő haza nem küldi őket. Az asszonyok azt mondogatták, milyen szigorú és jóképű a tiszteletes, míg a férfiak erre csak morogtak és nem értették miért nem beszélt hozzájuk egy szót sem, miért ment csak úgy be előttük. Horvát azt mondta, ő úgy hallotta ez a pap valahol messze földön tanulta ki az iskolát és azt is hallotta, senki nem tudja hol született. Ő ajánlotta be magát egyedül a faluhoz, pont mikor a szeretett öreg papot eltemették. Csak álltak a sárba és osztották. Egyik asszony észrevette, a ház egyik ablakából az új pap kitekintett, erre ő azonnal elpirosodott és gyorsan  kendőjéhez kapott, elfordult és várta elmondhassa a többieknek. Közben megérkezett a jegyző és szó nélkül bement a paplakba.

Bent a tiszteletes idegesen járt fel s alá. Számoltatott a bíróval. A jegyző olykor megigazgatta bajusszát. Görbítette orrát és olykor a padlót nézte, máskor meg a gerendákat.

-   Lelkenként kérek évi egy tyúkot és hát tojást. Az erdőből ahogy megegyeztünk. Ahány füst annyi kenyér és tenyeres szalonna.

Egyet járt megint, kinézett az ablakon és folytatta.

-    Nekem hozzanak ide egy tucat asszonyt, majd én válogatom ki lesz a szakácsném. Nekem ne tegye a mocskos kezét akárki a húsra sem a kenyérhez. A kenyeret azt akarom, hogy itt süsse az asszony, az életet látni akarom amiből sütni fognak. Annak őrlését én intézem kegyeddel. Nem szeretem a mocskot és majd megnevelem én ezt a paraszt népet. Neféjjen., a németeknél minden olyan tiszta, itt is olyan kell legyen. A gyertyákat Vásárhelyről hozatom, nekem nem kell ez a büdös amit falukon szoktak készíteni. Nem tanulták meg az emberek még, hogy a jó gyertyát hogyan kell önteni. A szoba mindig frissen szellőztetve kell legyen ha én kimegyek a házból mire visszajövök. A harangozó mindig a tornácon várjon meg, a házba nem jöhet be senki csizmástól, egyeztetni lehet a tornácon is. A szőlő, az milyen errefelé ?

A bíró enyhén felnyögött és nagy kínlódással mondott valami olyant, hogy elég jó s ne féljen, ilyen bor nincs messze földön mint ami itt terem. A pap még mindig nem ült le egy székre sem, felülről nézte a két faluvezető embert.

-    Gondoljanak arra,- folytatta, hogy magamtól jelentkeztem és akarom, érezzék azt, hogy jószántából leszek ennek a községnek a papja. De nem bírom el ha nem hagynak fel az emberek parasztos cselekedeteikből. Meg kell reformálni őket. Nem szeretem ha majd beleszólnak a dolgaimba. Azt a kerítést pedig jövőre lebontjuk és kökeritést csináltatunk. Nyáron. Majd ha meleg lesz, ne kelljen a hideg miatt az emberek panaszkodjanak.

-    Méltóságos tiszteletes úr, ha megengedi. Ezek az emberek egész nyáron a földjeiken dolgoznak. Lehetetlenség lesz kalákát szervezni velük mikor annyi a munkájuk.- próbált védekezni a jegyző. Tudja meg, aztán a pénzzel is gyengén áll a falu, a követ valahonnét hozatni kell majd, errefelé nem terem csak amolyan puha, vízkő.

A pap megnézte a jegyzőt és mosolyogva folytatta.

-      A gyermekek után, kik kátéra jönnek, fejenként két véka kukoricát követelek és télen favágást. A fejszét mindenki hozza otthonról, nekem is van de azt nem csorbítja ki kemény paraszti kéz. Ezek az emberek nem tudnak vigyázni semmire. A parasztnak csak a munka kell, de vigyázni nem tud semmire.

Felnézett a gerendákra majd a két emberre kik az asztal mellett ültek. Ezek összenéztek és a jegyző megszólalt.

-    Méltóságos tiszteletes úr, engedelemével elmondanám, hogy nálunk sok a gyermek. Nem lehetne a kukorica adagot egy fertályra engedni ? Sokan vannak, szegény család a legtöbb, nekik ez rengeteg lenne.

Az új pap megemelt szemöldökkel nézett ki az ablakon majd megszólalt.

-     Isten országába nehéz a bejutás jegyző úr. Két véka kukorica fejenkint nem sok ezektől. És akkor beszéljük tovább, mindazt mit leírtam szeretném élő szóval is elmondani, utólag ne legyen fennakadás. Tehát, temetésre a szenvedő család vagy a rokonsága egy héten belül szolgáltatásomért két tyúkot és hat véka krumplit adományoz, és az azt követő héten a család szolgálatos a kertemben vagy az erdőn.

A jegyző felállott és széttárta a karjait.

-   Tiszteletes úr, méltóságod tudtára hozom, hogy ez egy szegény község. Nem lesz ekkora lehetőségük az embereknek.

-   Jegyző úrnak pedig tudnia kell, a lelkészi hivatal jövedelmező foglalkozás és anyukám is ezen célból taníttatott ki engem külföldön. De én hajlandó vagyok a parasztok között dolgozni, viszont igényeim vannak. Érti ?

-   Méltóságos tiszteletes úr. Tudja meg ebbe a községbe soha nem hal meg senki, itt soha nincs temetés !

A tiszteletes furán nézett a jegyzőre. Majd a birőra, A bíró vörös volt és a nyakát behúzta a suba gallérjai közé. Újból a jegyzőre nézett. Az megszólalt újra.

-  Tiszteletes úr. Ezek az emberek olyan szerencsétlenek, hogy soha nem mosdanak. Úgy szedik a kukoricát és zöldséget is, mindig piszkos kézzel.

A tiszteletes pislogott.

-  Hogy gondolja a jegyző úr ? kérdezte.

-  Mondom tiszteletes úr, ebbe a faluba soha egy mocskos paraszt sem hal meg. Itt nem temetnek el egy parasztot sem mert nem halnak meg. Tudja ?

A bíró még vörösebb lett és erősen viszketett az orra. Meg sem mert mozdulni a székén.

Pár perc múlva az új pap kiment a házból, felült a szekérre és a figyelő fogadó bizottság szeme láttára úgy elhajtott, soha többé nem látták. Valaki úgy nevetett, fuldokolva a paplak szobájában, hogy remegett a fala.Az emberek értetlenül álltak a cuppanó sárba majd újra elkezdtek beszélgetni. Hogy vajon mi történt.

Két hónap múlva ugyanitt álltak. Egy pap jött, egy másik új. Gyalog ment végig az ember soron és mindenkivel kezet fogott. Zsebéből cukorkát vett elé és pár gyereknek adta. Azt mondta, mindenki ilyet kap ki  majd kátéra jár. Majd behívta az embereket az udvarra és éjfélig beszélhetett velük. Alig akartak egyenként hazamenni. De megkérte szépen őket, menjenek pihenni. Maradjon kicsi idő Istennel is beszélgetni.