Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
A lélek tükre
Igen, a magyar nagyon pontosan fogalmaz: A szem a lélek tükre! Szinte minden kiolvasható belőle. Már a szeme sem áll jól - mondják a semmirekellőre. Nem verbális eszközeink közül a tekintet az egyetlen, melyre a partner mindig figyel. Jól ismerjük például a meleg, az érdeklődő, a biztató, vagy éppen a neheztelő, a korholó, a hűvös, sőt a sunyi tekintetet. A kommunikációval hivatásszerűen foglalkozók nagyon jól tudják mindezeket, s hogy jelentése van időtartamának, sőt irányának is! A tekintet hitelesít, aláhúz, kiemel vagy éppen ellenkezőleg: hiteltelenít (mást „mond” a szem, mint amiről a száj beszél).
Olcsó megoldás lenne most a politikusok tekintetét elemezgetni, pár megjegyzést érdemelnek csupán: A különböző fórumokon rólunk szóló, vagy a hozzánk látogató (értsd: gyarmati vizitációt tartó) EU-s politikusok szemjelzései például egyenesen kétségbeejtőek - talán még a szemforgatás a legideillőbb minősítés. A hazaiaké sem túlságosan pozitív: nem tartanak szemkontaktust velünk, de egymással sem, elnéznek a partner mellett, nem néznek ránk csak felénk, vagy egyenesen átnéznek rajtunk. Az ilyen régi-új közszereplő nem kíváncsi a partnerre, olykor egyenesen kerüli annak tekintetét, nehogy olvasni tudjon már belőle – tisztelet az igen kevés kivételnek! De ez legyen politikusaink sara.
Engem sokkal jobban érdekel Pista, Józsi bácsi, Marika, a boltos meg az utca emberének lélektükre! A külföldiek gyakran jegyzik meg, hogy nálunk milyen sok a szomorú ember. Magam is látom, s erről leginkább a szemek árulkodnak. Egyre több üres vagy kifejezéstelen tekintetű embert látni az utcán, autóbuszon, villamoson, intézményekben, hivatalokban. Sok a lesütött szemű, üveges tekintetű, céltalanul, már-már bambán bámuló ember, legyen idős vagy fiatal - túlságosan is sok! Ha érdeklődve rájuk nézek, majd mindegyik elkapja a tekintetét. Határainkon túl járva mindezeket csak ottani magyarjainknál tapasztalom, a szerbek, románok, szlovákok vagy ukránok szeme, meg az, ahogyan a világot nézik sokkal derűsebb, bizakodóbb, már-már szocreálosan optimista. Pedig őket is – hogy mást ne mondjak - sokféle adóteher nyomja, vagy EU-s előírás korlátozza!
A tekintet önkéntelen jelzései árulkodnak. Ezért más hát a testileg-lelkileg – olykor évszázadon át – nyomorított, önérzetében sértett vagy egyenesen megalázott nép fiainak tekintete, mint a boldogabb sorsú nemzetek gyermekeié!
(Megjelent a Magyar Hírlap április 2-i számában)
Szólj hozzá !
-
Hozzászólt Bálint Mária Április 5, 2012, 3:11pm
-
Meg a szenzációéhségnek. Az újságok ilyesmiket hoznak, mert ezeket jobban elkapkodjuk. A dolgos, szorgos, eredményes, önzetlen élet "unalmas", ki figyelne oda.
-
Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Április 5, 2012, 2:22pm
-
Mindenkinek vannak kellemetlen és megalázó külföldi élményei - is. Az első reakciónk az, hogy tehetetlen düh fog el, mert igazságtalannak érezzük az előítéletet. Én nem ilyen vagyok, nem ezt érdemeltem!
De vajon kik alakították ki a rólunk alkotott negatív képet? Természetesen lehet mögötte sok rosszindulat is, de úgy gondolom, jórészt mi magunk.
Sajnos az elmúlt évtizedekben-évszázadban több hullámban rajzottak ki honfitársaink szerte a világba.
A sok értékes távozónak máig nagy hiányát érezzük, de bizony voltak és vannak közöttük olyanok is, akik nem öregbítik a hírnevünket a nagyvilágban. Mindenki ismer példákat. Ide lehetne sorolni a kulturálatlan viselkedésű magyar turisták hadát is, akikről itthon házi legendák terjengtek - jókat botránkoztunk vagy éppen nevettünk rajtuk. És ez még mindig nem a vég.
Tegnap olvastam két Sanghajban tanuló magyar diák botrányos és agresszív viselkedéséről (Felebarátok, honfitársak). Idézem a cikkből a lényeget: "A botrány híre hamar elterjedt a kollégisták között, másnap már mindenki erről beszélt. A jelenlévők közül senki sem értette, mindez hogyan fordulhatott elő, ezért ismerősömet, aki ugyan nem volt jelen előző este, leginkább arról faggatták másnap, jellemző-e a magyarokra, hogy ennyire nem bírják az alkoholt." Ennyi. Kínában eddig még nem ismertek minket, de most már tudják kik vagyunk - köszönhetően e két részeg bunkónak, akik a vitapartnerüket pofonokkal győzték meg. Így terjed a jó hírünk a világban. Kíváncsi volnék, vajon mit lépnek az itthoni illetékesek?Lehetne valamit tenni ez ellen? Biztosan, és kell is! Ahogy Bányai Erzsébet doktornő írta: mindenki tehet valamit, elsősorban a maga helyén!
-
-
Én is Nürnbergben, amikor azt mondták a tanulóimra, hogy cigányok, akik odajárnak lopni.
-
Hozzászólt Nagy Magdolna Április 5, 2012, 8:46am
-
És, ha mi vagyunk külföldön, ránk van írva, hogy magyar...? Dublinban jöttek velem szembe ismeretlen emberek és mosolyogtak rám :). Meglepődtem kissé.
-
-
Ezért látható egy-egy emberről rögtön: ő külföldi.
-
-
Van egy olcsó és nagyszerű ötletem: mosolyogjunk rá mindenkire, akivel kapcsolatba kerülünk, kívánjunk neki szép napot (ha mogorva és udvariatlan volt, akkor pláne!), engedjük előre, legyünk előzékenyek és kedvesek, akkor is ha nehezen megy!
A jókedv és a mosoly ugyanolyan ragályos, mint a világfájdalom, csak el kellene kezdeni valakinek!
A mosolygás és a nevetés visszahat a kezdeményezőre is!
-
Hozzászólt Dr. Bányai Erzsébet Április 3, 2012, 11:46pm
-
Igazad van Sándor, szomorú szemű a magyar ember.
És igaza van Magos Zoltánnénak, jó lenne ez ellen tenni valamit...
Ilyenkor mindig a megoldásra gondolok.
Mindenki tehet róla, elsősorban a maga helyén.
-
Hozzászólt gyuge erzsebet Április 3, 2012, 5:35pm
-
Tetszett,egyetertek veled Sandor! Tomoren szepen megirtad!
-
-
Valahol olvastam, hogy sokan szenvednek megmagyarázhatatlan lelki problémáktól, amelyek hátterében a pszichológus régi, esetleg nemzedékekkel ezelőtt megtörtént, személyes és családi szinten feldolgozatlan eseményeket, sérelmeket derít fel. Szorongásainkat, keserűségünket tudattalanul, talán az érzelmek és a viselkedési minták közvetítésével örökítjük tovább az utódoknak.
A jó hír az, hogy ezek a felderített lelki betegségek gyógyíthatók. Kizárólag magánügyeket elemeztek, de biztos vagyok benne, hogy közös nemzeti tudatunk ugyanígy formálható, gyógyítható - elhatározással és nagy-nagy akarattal!
-
Hozzászólt Magos Zoltánné Április 3, 2012, 2:46pm
-
Szerintem,ha naponta azt erősítjük magunkban,hogy mi egy szerencsétlen,szomorú nép vagyunk,ez is lesz a meggyőződésünk.Akinek van oka az örömre,az örüljön! Nem kell mindig világrengető dolognak történni velünk,hogy egyszerre mosolyogni tudjon szemünk és szánk.Lehet,hogy én egy optimista alkat vagyok/sokan ezt mondják/nekem sem volt jobb másoknál,de én igyekeztem megtalálni az okot az örömre.
- ‹ Előző
- 1
- 2
- 3
- Következő >
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz