Házasságunk első évét egy dióhéjnyi garzonlakásba „menekítettük”, a szülők nem kis csodálkozására. Itt minden pici volt, talán a folyosót leszámítva, mely hosszában végigfutott az egész tömbön, ajtó-ajtó mellett mindkét oldalon, csupa garzon. Zömében egyedülállók lakták, de akadt néhány „hites” pár is. Utolsó előtti ajtó a folyosó végén, ez volt a mienk. Leleményességgel, jól megfontolt ésszerűséggel, kihasználva a falra függesztés áldásos lehetőségét, csodás kis fészket varázsoltunk belőle. Fal-szomszédék, az utolsók a soron, szintén fiatal házasok. Ilike, amolyan sasszem szomszéd, akinek tudta nélkül senki sem tehette be- vagy ki a lábát a folyosóról. Andris, a párja, igazi csodabogárfajta, akinek egy ebéd másfél óránál sohasem lehetett kevesebb idő, mert a leves és a második fogás között neki aludni kellett egy sort. Így kívánta az emésztése. Amúgy nem volt könnyű sorsa, szegény Andrisnak. Ilike gyakran beszélt „nyomtatott” betűkkel és Andris ilyenkor nem kapott szót. Az ő ideje este jött el, mert Ilike, akkor már áldott állapotban levő kismama, csak „házi szinkron” mellett tudott elaludni. Andrisnak olvasni kellett a filmek feliratát, hiszen akkor, ’70-es évek végén, Erdélyben nem voltak szinkronizált filmek, még moziban sem. Sokáig nem tudtuk, mi lehet ez a monoton duruzsolás minden este (a vékony falak átka), amíg el nem mondták.

Egy délelőtt arra lettem figyelmes, hogy Ilike nemcsak hogy „nyomtatott” betűkkel beszél, pedig egyedül volt otthon, de már az égieknek is üzen, igencsak sűrűn. Kinéztem, mi lehet a gond. Ajtajuk előtt egy nagy kupac friss káposzta, e fölött osztotta Ilike az égi áldást. Bent a picurka főzősarokban egy másik kupac.

„Na, nézd, milyen óvatosan próbálom levetkőztetni ezt az istentelen káposztát! Már háromszor voltam a zöldségesnél! Alig tudok egyet-kettőt leszedni, a többi mind elszakad.”- mutatott a konyhaasztalon árválkodó néhány káposztalevélre, a darált húsos tál mellett.

„Töltött káposztát szeretnék készíteni, de így sosem készülök el!”

Felajánlottam, hogy segítek, csak menjen el negyedszerre is a zöldségeshez. Én addig gyorsan sós vizet forralok. Megmutattam, hogyan távolítsa el a torzsáját, lobogó vízbe süllyesztettük, majd villával kiszedtük a forrázott, most már engedelmes káposztaleveleket. Együtt gyorsan becsomagoltuk a töltelékeket, majd kuktában (román kolléganőknek- oala minune!), készre főtt mire Andris hazakerült.

Ma már csalok. Mikróban bírom engedelmességre a káposztafejecskét, de valahányszor friss káposztából készül a töltelékes káposzta, Ilikét látom lelki szemeimmel, amint a nagy kupac előtt, sűrű káromkodások közepette, óvatos mozdulatokkal ép leveleket próbál lefejteni az ezernyi ránc közül.