Régen volt már, talán még annál is régebb, amikor a Kisküküllő folyó bal partján egy magas hegyre Maka, a székely rabonbán, várat építtetett, melyet Maka várának nevezett el. A vár bástyáiról az őrség messziről láthatta, ha ellenség közelített a vidékhez.

Alant, a folyó mentén, virágos völgy csábított, melyen a vár védőinek vigyázó szeme gyakran elidőzött. A völgyet köröskörül erdővel borított magas dombok védték, nem csak az ellenségtől, hanem az erős viharok romboló erejétől is. Tetszett ez a hely a várvédőknek és elhatározták, hogy családjuknak házat építenek ott, a Kisküküllő túlsó partján. Sokasodtak a házak, míg nemsokára egy takaros kis település létesült szántókkal, legelőkkel, úgy ahogy illik a székelyember háza tájához. Falu volt ez már a javából, amelynek a lakosok, Maka váráról, a Makafalva nevet adták. Név, amelyből az idők folyamán kikopott egy „a” és így lett belőle Makfalva.
Kedves idegen, ha Makfalvára mennél, Maros megyében keresd, ne félj, el nem tévedsz, mert messziről megpillantod azt a templomtornyot, melynek párját ritkító karcsú magassága egyenesen a falu közepébe vezet téged. Ha torkod az út hevétől kiszárad, szomjad enyhítsed a Bakó csorgó vizével, melynek csodatevő ereje mesébe illő.
Élt egyszer Makfalván egy fazekas. Ennek a fazekasnak volt egy Venci nevű fia, aki egy nyári nap tűző melegében, elindult a kútra vízért.
– Micsoda butaság, ilyen messzire járni vízért, jó lenne egy forrás a közelben, csak tudnám, hogy hol találom – zsörtölődött hangosan, míg rótta az utat a falu alsó vége felé.
Egyszer hallja, hogy valaki beszél hozzá. Szétnézett, hogy lássa, honnan jön a hang, hát, a kezében lévő cserépkorsó beszélt:
– Valóban messze van a kút, még egy napon darabokra török, ha sokat himbálózok a kezedben.
– Annyi baj legyen, majd csinál apám másikat – felelte bosszúsan a legény és még magasabbra lendítette a karját. Abban a pillanatban a korsó kirepült a kezéből és szerencsére egy eperfa lombjai közt áll meg, így nem történt baja.
Venci legény gondolkodott, felmásszon-e érte, vagy menjen haza és hozzon egy másikat, hisz volt belőlük elég.
– Ne hagyd, hogy a szél a földhöz vágjon, vigyél le innen – kérlelte a korsó –, nem fogod megbánni!
Kételkedett egy kicsit, de lehozta a korsót a fáról, letette a földre, és melléje ült, hogy kifújja magát. Amint ott üldögélt, a korsó mélyéről különös zaj szállt feléje, mintha távoli vízcsobogás lett volna. Rászólt a korsóra, hogy ne játsszon vele, mert ahhoz nincs kedve.
– Ismerem a csodaforrás titkát, az ivóvizek védőszelleme bízta rám, és én csak annak árulhatom el ezt a titkot, aki becsülettel teljesíti az Ő óhaját – szólalt meg újra a bűvös cserépkorsó. – Aki ennek megfelel, elnyeri a falu népének megbecsülését, és örökké emlegetni fogják nevét. Vállalod ezt a nemes feladatot
– Vállalom – felelte lelkesen Venci.
– Akkor jól figyelj – folytatta a korsó –, átadom az ivóvizek védőszellemének üzenetét: Apád kertjében rejtőzködik a csodaforrás, még a mai nap hozd a felszínre, szelídítsd csorgóvízzé, de vigyázz, nem tarthatod meg magadnak, vezesd olyan helyre, ahol mindenki ihat belőle. Ezen kívül még azt is lelkedre köti az ivóvizek védelmezője, hogy úgy bánj velem, hogy engem soha semmi baj ne érjen, mert tudnod kell, hogy amióta leszálltam apád fazekaskorongjáról én szállásolom az ivóvizek védőszellemét, s ha engem darabokra törsz, meghal ez a szellem, véle együtt odalesz a cserépkorsók becsülete, és ezáltal a falut nagy veszteség éri. Ez hát, a bölcs szellem óhaja. És most indulj, siess haza, vedd apád legjobb ásóját, és láss munkához, mert telik az idő!
Venci betartotta adott szavát. Verejtéke csorgott, ásója is elvásott, de másnap reggel az emberek elégedetten töltötték meg cserépkorsójukat a mindenki csorgója forrásvízéből. Ő is beállt a sorba, de előbb megkérte korsóját, árulja el, miben áll a csorgó vizének csodatévő ereje?
– Ki e csorgó vizét issza, szíve párját megtalálja, és aki az arcát is megmossa benne, akármerre vigye sorsa, ebbe a faluba mindig visszavágyik – árulta el a csodaforrás titkát boldogan az okos cserépkorsó.
Nagy volt a Venci öröme. Megtöltötte korsóját, markából jót ivott és az arcát is megmosta a kristálytiszta vízzel.
Azóta is sokan isszák a makfalvi csorgó vizét és élvezik annak csodatevő erejét.