Elmesélek nektek egy szilágysági "anekdotát". Amikor még Bádonban több magyar élt, volt papjuk is.Szerette a jóféle itókákat, meg amúgy is néptanítóként az emberek között kell lennie egy papnak. Szárazon tanítani se lehet annyira, mert nincs meg az összhang a tanítványokkal. Ezért gyakran megesett vele, hogy csak segítséggel tudott hazamenni. Úgy esett az ama napon is, amikor a nem túl jó erőben lévő szesztársaknak is segítség kellett a művelethez, kerítettek hát egy talicskát. Beletették a papjukat, de még úgy is nehéz volt elbánni vele, mert mindegyre mocorgott odabent, borította fel az egyensúlyt, s ilyenkor - mint tudvalevő - sokkal nehezebb a teher. Le-letették hát a talicskát, s már szidták is, hogy otthagyják, erre a pap mindegyre biztatni kezdte őket derekasan: kitartás, fiúk, kitartás! (Vajon mennyivel különbek azok a terhek, amelyeket mi cipelünk?) Szóval, fiúk:KITARTÁS!