Már megint előttem zárták le! A lámpa piros szemei felváltva kacsintgatnak…. Ez az én formám!

Emlékszel, amikor együtt száguldoztunk – már azt sem tudom merre vittél, mert minden út Rómába vezet? Jó volt, régen volt.

Eljöttél elém és vigyáztál rám, együtt mentünk haza és Te mellettem álltál azzal a nagy fehér autóddal és szólt a zene. Pont itt. Nálam a Sláger, nálad nem tudom már mi volt, nem emlékszem. Leengedted az ablakot és mindketten rágyújtottunk.
Jól éreztük magunkat, vagy nem?

Miért van az, hogy a jó dolgok véget érnek, nagyon hamar? Vagy nem volt jó? Én nem értem ezt az egészet.
Sütött a nap, a levegő perzselt és mégsem éreztük elviselhetetlennek. A bal oldalam teljesen lesült, pedig nem mehetek a napra. Olyan aranyos voltál. Mindig sütöttem neked sütit, mert szeretted és a barackos teát is. Már nem lehet kapni – vagy csak elfogyott? Én nem láttam.

Két hete, amikor meglátogattál, akkor is aranyos voltál, aztán megint a semmibe vesztél. Ki érti ezt?

(A sorompó melletti restiben a talponállóban kétes külsejű alakok söröznek. Ebben a hidegben, hogy bírják? A leander már elhervadt, nem látszik ott belül lehet, hogy hazavitték?
Unatkozom, még az a szerencse, hogy jó zenét nyomnak. Rá kell gyújtani, mert ez már őrület. Délután jön az ügyvéd úr diktálni, nem mondta hányra, de jó lenne már átmenni ezen a fránya sorompón, mert van még más dolgom is előtte.)

Hát tudod, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar…….. és így. Forog az agyam és magamban keresem a hibát, szokás szerint, pedig ebben nem én vagyok a hibás.

Én független vagyok, de Te „visszamentél” , már karácsonykor is tudtam, de nem akartam elrontani a kedved. Örültem, hogy eljöttél és egy kicsit beszélgettünk, mert bennem nagy volt a feszültség a történtek miatt, gondoltam mindkettőnknek jót fog tenni a megkönnyebbülés. Nekem rosszat tett és utána, tudod…….. az nagyon fájt. Pont karácsonykor csináltad meg velem megint. Lehet, hogy mindenkivel ezt csinálod?

Elrobogott az esztergomi piros vonat, nem tudom, hogy intercity volt, vagy sima, de elment talán most…..

A sorompó piros – fehér karjai kibontakoztak az ölelésből és a lámpa fekete szemeket meresztett, szabad az út.