A  SZÜLŐK. 

                                             -  Mariánum – Kolozsvár. VIII. –       

                Mi lehet nehezebb, mi lehet könnyebb, avagy mi lehet fájdalmasabb, vagy örömtelibb, mint emlékezni, visszagondolni saját

elsőszámú  őseinkre, az ÉDES-nek nevezett, szólított ANYÁ-ra, APÁ-ra ?! Életünk két legfontosabb gyökereire!

          Bizonyára sokunknak ilyenkor gombóc lesz a torkában, könny gyűl a szembe, talán felcsillan tekintetünk, talán mély levegőt veszünk és magunkban morzsolgatjuk az emlékezés örömkönnyeit. Talán észrevétlen kihúzzuk görbülő hátunk és büszkén, mosolyra húzott szájjal gondolunk Rájuk. Azokra, akiknek életünket, létünket köszönhetjük!

          Kinek ilyen, kinek olyan ez a kép...

          Hogyan is kezdődik egy igazi népmese?

„...Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falusi fiúcska...” (Bizony-bizony, az emberek nagy többsége, tán kilencven százaléka faluról, vidékről származik.) „...Ez a falusi fiúcska, miután kijárta az elemi iskolát, megtanulta a betűvetést és a számok titkait, meg tanult írni, olvasni, számolni, legénykorba érve elindult világot látni, szerencsét próbálni. Ő volt a nagyszámú család, ha nem is a legkisebb, de legbátrabb legénykéje.” Igy a mese. De vissza a valóságba: a legényke testvérei három fiú és két lány odahaza a faluban maradtak a szülők gazdálkodásában segédkeztek, amíg csak lehetett, hogy aztán később mindegyikük a saját útjára lépjen.

        A legényke úti tarisznyájában ott lapult – ha nem is a hamuban sült pogácsa -, hanem a jó hazai kemencében sült ropogós, fehér kenyér, jófajta füstölt szalonnával, kolbásszal, tán lila hagyma is került a többi mellé. Messzi útra indult ez a legényke és még nem tudta előre, hogy hol fog majd megállni, hol lesz az út vége. Kellett bizony az otthoni útravaló, a jó tanácsok, a biztatás, a szülői intelmek és kellett az otthon szeretete, az otthon melege is, amit lelkébe zárt, amikor elbúcsúzott és elindult. Még tapasztalatlan volt és nagyon fiatal.

        Ez a fiúcska, ez a legényke volt az én Apám, akit mindenki csak Lajosnak szólított, mindenféle becenév nélkül. Az Ő élettörténete sem volt unalmas, nem volt zökkenőmentes. Inkább zajos, amit az akkori idők, a történelem sorskerekei vittek hol ide, hol amoda.

        Homoródszentpálon, a korábbi ősök falujában született 1911 júniusában, a család harmadik gyerekeként. Miután felnőtt és elszánta magát a saját útjára, meg sem állt Brassó városáig. Akkoriban, az 1930-as években ez a fejlödő, iparosodó város a Déli-Kárpátok hajlatában sok székely legénynek, leánynak biztosított valamiféle munkát, kereseti lehetőséget, megélhetést. Ez a város viszonylag nem volt messze a Homoród menti székely falvaktól sem és viszonylagos közelsége, sok egyéb előnnyel csak úgy szívta magához a környékbeli falvak fiatalságát.

        Az akkori nagylegény, leendő Apám, bizonyára nem volt döntéseiben hebehurgya, meggondolatlan, kapkodó. Biztos határozott volt, céltudatos. Bevállalós, ahogy mostanában mondani szokás! Valószínű tudta mi vár rá, sok küzdelem, nehézségek, de az otthoni háttér, a nagycsalád biztonságot adott elképzeléseihez, későbbi terveihez.

         Hogy milyen volt későbbi jó apám gyerekkorában és mivé vált legénykorba érve, az számomra rejtély maradt. Úgy hozta a sors, hogy már ezeket nem tudtam megkérdezni.... Kik voltak az akkori időkben a barátai? Milyen nótákat, dalokat tanult? Miket olvasott, milyen volt egy akkori táncmulatság, bál? Merre járt, milyennek látta Ő a fenyves Hargitát, az akkori világot? Hol ismerkedett lányokkal és mik voltak akkori vágyai, céljai? ...Mindezek a kérdések már nem hangozhattak el. Mindezeket már csak magamban fogalmazhattam, magamban rejtettem. A nagy Kaszás hamar elvitte Őt, nagyon fiatalon, alig 40 évesen! Kétévi betegeskedés, két operáció után, elment!

Pedig később elmondták nekem, hogy addig sohasem volt beteg...Amikor elment, jómagam még csak alig voltam 7 esztendős.

         De addig még sok minden, nagyon fontos dolgok történtek. Vele. Velünk. A nagyvilágban.

         Az el nem hangzott kérdések és válaszok helyett, maradt számomra elég sok fogódzó Vele kapcsolatban. Biztos tények, adatok életútjáról, elmondások Édesanyámtól, röpke történetek rokonoktól, hajdani szomszédoktól, ismerősöktől, akik korábban ismerték.

Fényképek tucatjai legénykorából, katonakorából, képek majálisokról, baráti-családi kirándulásokról, iskolai értesítők későbbi tanulmányairól, kinevezések, munkahelyi igazolások, megsárgult, megkopott igazolványok és hivatalos irományok.

        Megmaradtak az akkori fényképei, amelyen hol hetykén, fiatalos hévvel néz a fotómasinába, hol komoly arccal, szálfaegyenes háttal, fényesre pucolt csizmában, amelyről visszaverődik az utcai napfény. Máshol a harmincas évek divatos férfikalapjával a fején, enyhe mosollyal szorongatja egy fiatal hölgy kezét, sétálva örökítette meg az utcai fotográfus. Az ifjú hölgyben, akivel éppen pózolt, későbbi szülőanyám arcát látom viszont.

         De a legfőbb, legbiztosabb forrásom életéről, életútjáról az akkori időkben honos-szokásos önéletrajza. Úgy ahogy akkor kérték és elvárták.

         Sorban rakva ismert eseményeket, dátumokat, a fényképeket, iratokat a száraz tények szerint 18 évesen kezdett dolgozni Brassóban egy nagy borkereskedőnél 1929-33 között. Még szerencsésnek mondhatta magát, hogy kapott munkát az akkori nagy gazdasági válság közepette. Bizonyára az italkereskedőknek akkor is jól ment az üzlet és kellett a munkaerő.

         Alig 22 évesen besorozták román katonának három évre Buzauba. Lám csak, a trianoni döntés után és annak következtében sok székely legény megismerte az akkori román hadsereg fekete kenyerét! Bizonyára jól megfuttatták, ugráltatták a magyar bakákat, hadd ismerjék meg ki az úr a házban!

          Majd 3 év után, huszonnégy évesen leszerelt és a Brassói Luther Sörgyár lerakatnál lett italkihordó és elárusító.

          Katonaság után két nagy, jelentős változás következett be életében. Előbb 1936 szeptemberében, 25 évesen megnősült, házasságra lépett Brassóban a falujabeli 19 éves Szabó Máriával,- későbbi Édesanyámmal!

          Hogy Ők mikor és hogyan jöttek össze, milyen volt az akkori udvarlás, hogyan lett a szerelemből házasság, mi volt a döntő érv, momentum, amikor eldöntötték, hogy összekötik életük további alakulását, bizony ez is számomra rejtély maradt! Csak elképzelésekre, feltételezéseimre, meg empátiára hagyatkozhatom. Tény, hogy mindketten fiatalon kerültek Brassóba, de már odahaza a falujukban nézegethették, méricskélhették egymást, tán már ott kezdődött a közös vonzalom. Bizonyára már odahaza elkezdődhetett valamiféle kapcsolat, szimpátia köztük. Sok akkori fiú és legény a faluban biztos gyakran megfordult kíváncsian az amerikás Szabó lány után. Aki odaát a tengeren túl született, és amikor szülei visszaköltöztek a Homoród menti faluba, bizony csodabogárként, mulatságos, érdekes lehetett ez a lányka. Akkoriban 3-4 évesen csak törte a magyar nyelvet. Később is idegen, furcsa és érthetetlen amerikás szavakkal keverte mondókáját. Ezért még sokszor kinevették, csúfolták is egy darabig. A tengerentúl, Chicagóban ahol született előbb angol szóra szoktatták, később jött a magyar nyelv tanulása. Nagylány korában már odalett, a feledés homályába merültek az idegen szavak.

          A korabeli lánykori fényképei alapján a Szabó lány tiszta tekintetű, széplány volt.(Különben is, szabad elfogultnak lennem, mindenkinek saját édesanyja a legszebb!). Magabiztosság, erő és nyugalom sugárzott arcáról. Tán mindezekre figyelhetett fel a legénykorabeli Barta Lajos is.

           A sors úgy hozta, hogy fiatalon, külön úton-módon mindketten Brassóba kerültek. Előbb leendő Édesapám 1929-ben 18 évesen, amikor odahagyta szülőfaluját és városi életutat választott. A következő évben leendő Édesanyám is Brassóba kényszerült, családi tragédia okán. Az amerikás Szabó Mária 11 évesen és még 5 kistestvére 1928 őszén félárvák lettek! Hirtelen és váratlanul meghalt legfőbb támaszuk, Édesanyjuk.

         Leánykori nevén, Mihály Máriának csupán 36 évnyi élet adatott meg. E torokszorítóan kevésnek mondható éveiben nagyon sok minden belefért. Lány korában Bögözről, Székelyföldről nagy bátran egyedül kivándorolt Amerikába. Hajóút oda. Új környezet, új nyelv elsajátítása. Új kapcsolatok, ismerkedések. Csodák csodája szerelembe esik épp egy földijével. Egy székely fess legénnyel. Házasság, férjhezmenetel Szabó Józsefhez. Odakint szült 3 gyereket, egyet eltemettek, majd családostul hazatértek Székelyföldre. Újabb több napos hajóút, hosszú fárasztó utazások, majd megérkezés Homoródszentpálra. Új élet, új remények.(Vajon kiben munkált jobban a hazatérés vágya, melyikükben lobogott jobban a honvágy?! Mihály Máriskóban, vagy férjében Szabó Józsefben?. Meglehet mindkettőjükben.). Idehaza még szült négy gyereket. Aztán hírtelen, fiatalon elment! A Homoródszentpáli temetőben alussza örök álmát.

      E tragikus esemény teljesen felborította és kiforgatta a Szabó család addigi békés napjait. A megözvegyült apának lépnie kellett, megoldást találnia a jövőre nézve. Szabó József az özvegységet sem bírta sokáig. Kényszerű döntéseket hozott,hogy valamiképp mentse a menthetőt és gyerekei sorsát is. Egyik lánygyerekét, az 5 éves Vilmát a szomszéd faluba, Karácsonyfalvára örökbe adta egy jóravaló gyerektelen ismerős házaspárnak. Egy másik 7 éves lányát, Juliannát, aki akkor kezdte az iskolába járást, Homoródszentpálon hagyta húga családjánál..

       Özvegy Szabó József 1930-ban felhagyott a gazdálkodással. A falubeli rokonságra hagyta kevéske földjeit, kaszálóit, házát és beköltözött Brassóba. Újból vasöntőnek állt, folytatva az amerikás szakmáját. Úgy gondolta, így könnyebb lesz eltartani apró gyerekeit és a jobb megélhetés reményében összeállt egy odavalósi, brassói nővel. Bízva abban, hogy két legkisebb gyerekeinek, akik csak 4 és 5 évesek voltak, mégiscsak jobb lesz mostoha anya mellett.

       Igy került hát 14 évesen leendő Édesanyám is Brassóba.

Valószínű, tán biztos is, hogy a Brassóba került falubeliek, a Homoródszentpáli lányok, legények tudtak egymásról, tartották a kapcsolatot. Bizonyára barátságok, kapcsolatok, szerelmek is szövődtek köztük. Akárcsak az ifjú Barta Lajos legény és az évek múltán felcseperedő, eladósorba került Szabó Mária hajadon között is. A találkozás lehetősége adott volt, ami be is teljesedett.

      Leendő ÉDES-eimnek, a SZÜLÖK-nek az élet göröngyös útjai, a sors még tartogatott jócskán meglepetéseket mindkettőjük számára.

      Egybekelésük után,1936-ban már közeledett a háborús időszak Európában.

Leendő Apámnak pár év múlva meg kellet hoznia - immár családostul - a következő nagy lépését, döntését. Amelyet egy tényleges történelmi DÖNTÉS befolyásolt: az 1940-es bécsi döntés!

     1940 augusztusában elhagyták Brassót. Magyar állampolgárként akartak tovább élni,létezni. Kolozsvárra költöztek.

      Egy új időszak, új remények időszaka kezdődött életükben.

                                                         X X X