Valahol a Mezőségen, ahol a hegyoldal már májusban kopár és a jó bor ritka termék, messziről hozzák. Csak a ház mellett terem meg a szőlő, az is csak nova. Itt egy faluban szüretibálra készültek. Kosaras bálra gondoltak. Hozza csak mindenki kínálásra a portékáját: szalonnát, száraz kolbászt, rántott csirkét, friss lágy kenyeret. Legyen diós kalács, mákos bejgli, szilvaízes rácsos tészta, de azért az ital se maradjon el.

   Az innivaló bort is kosárba vitték, s megegyeztek, hogy egy nagy hordóba összekavarják. Egyik gazda azt mondta a feleségének:

   - Nekünk rossz a borunk, nova szőlő gyenge lé, főzz teát és azt töltsd az üvegbe. Egy üveg tea úgysem vevődik észre a hordó borban.

   Rendre mindnyájan megérkeztek. A bálterem szépen feldíszítve, a fiatalok munkája, a cigány a sarokba már hangolja a hegedűjét, hallgatót húz halkan. A kosarakból az ennivalót az asszonyok a hosszú asztalra rendezték, mezőségi asztalra pedig ez városon már svéd.

   A férfiak az üvegekből a bort, szép fehér bort, a nagy hordóba öntötték. Az elsőlegény elmondta a bevezető kurjantást, s hozzá egy köszöntőt, a lányok félkörbe álltak népviseletbe és belekezdtek egy ropogós nótába. A férfiak a hordót csapra verték és eresztettek belőle. Szertartásosan kóstolásra töltötték a poharakat.

   A mi gazdánk kóstolta meg elsőnek és bizony a pohara tele volt... teával.

   De, azért dicsérte a jó bort, nehogy elpiruljon és elárulja magát...

   Akkor lepődott csak meg igazán, amikor a többi gazda túlszárnyalta őt a dicséretben... Végül jót nevettek az eseten és eldöntötték, hogy mindenki hazaszalaszt egy-egy gyereket, suhancot egy-egy üveg borért. Olyan-amilyen de azért mégiscsak bor! Elvégre szárazon mégsem lehet szüreti bált ülni...

Bíró Ernő – Kolozsvár – 2014. november 30.

.