Gyermekkoromban sokszor elterveztem, hogy milyen jó lenne végig horgászni a Sebes-Körös völgyét. Felmenni vonattal a Sebes patak beömléséig, és horgászgatva lejönni Váradig. Közben megismerkedni a vidékkel, az emberekkel, éjszakánként megaludni vendégszerető falusi házakban. A terv, terv maradt, de évekkel később többször végig jártam az útvonalat – nem horgászva, hanem a múltra figyelve

Legemlékezetesebb bejárásom a festő Nagy Imre, és Málnási Géza orvosprofesszor nevéhez kötődik.

Budapesten voltunk a tanár úrral egy tudományos konferencián, amikor összefutottunk egy cukrászdában Nagy Imrével. Sejtem, nem volt véletlen a találkozás, de ígéretes. Megbeszéltük, együtt megyünk vissza Nagyváradon keresztül Marosvásárhelyre – az én autómmal.

Sikeres előadásainkat megtartottuk. A Tudományos Akadémia adott otthont a konferenciának. Mi meghívott előadók voltunk, s a gyomorrák földrajzi elterjedéséről értekeztünk. Ahogy vége lett, másnap indultunk hazafelé.

Élmény volt a két öreggel utazni, amint egymás szavába vágva elevenítették fel a közel- és régmúlt dolgait.

Ameddig Váradra értünk, saját emlékeikkel voltak elfoglalva, de ahogy a városba beérkeztünk a történelem vette át a vezető szerepet.

Bementünk édesanyámhoz egy kávét meginni. Ott a kisasztal mellett került először szóba, hogy milyen régi város Várad, hogy Szent László városa, hogy a szent király: vizet fakasztott a sziklából.

- Ennek a háznak is megvan a maga története, mint minden háznak, különösen Váradon – kapcsolódott bele a beszélgetésbe édesanyám. – Itt született Szigligeti Ede ebben a házban. Márványtábla idézi az eseményt. A felírat így kezdődik: „Itt gyúlt ki az isteni szikra…”

- Így van. Annyi szép épülete, háza van a városnak, hogy megérne egy külön tanulmányt.

Íme, a Szigligeti Ede szülőházán levő márványtábla:

- Ezt a házat az én édesapán építette át 1878-ban. A régi kúria a gyarapodó család számára szűknek bizonyult. Szigligeti Ede ebben a régi házban született 1814-ben, a Szathmáry család gyermekeként. A keresztségben a József nevet kapta. Távoli rokonság fűzte családunkhoz őket, de erről nem illett beszélni, mert „szegények” voltak. Mai eszemmel furcsának tartom, de abban az időben ez volt a természetes magatartás. Gugu-néni emlegette néha, hiszen ő is Szathmáry. 1949 került, mint kényszerlakhelyes Marosvásárhelyre, Imréék támogatták. Nem is tudom miből élt, hiszen nem dolgozott. A megmentett ékszereit értékesítgette, ahogy tudta. Itt a fényképe:

- Elkalandoztunk a házaktól. Tessék valamit mondani a szomszéd házakról is.

- Ha a házakról beszélünk, az emberek jutnak az eszembe. Ez a szomszéd ház egy Bige-ház, a másik a sarokház, a harmadik a Szent Péter utcával szemben. A környékre ez a most is megmaradt ház, itt a szomszédban volt jellemző a jobb családok házaira. Széles, magas, fedett kapubejáró, hogy a kocsival, szekérrel is be lehessen menni. Fontos volt, hogy fedett legyen. Leszálláskor, lerakodásnál nem féltek ily módon az időjárás kellemetlenségeitől. A kapu alól nyílt a bejárat a lakásba, és a pincébe. A házak alatt végig pince volt. Boros pince, meg szenes-fás.

- Kik laktak a szomszédban?

- Mondom, az volt az egyik Bige-ház a háromból. Télen itt laktak, nyáron: a birtokon. Négy fiú és három lány volt a családban, de Bertuka fiatalon meghalt. A fiuk mindannyian jurátusok voltak. Itt mentek el minden reggel az ablakunk alatt. Itt volt a Jogakadémia párszáz méternyire, az Úri utcán, Premontrei Főgimnázium épületében. Az Akadémia utcára néző szárnyba. Innen kapta ez az utca a nevét. Titokban leskelődtem utánuk az ablakon keresztül. Tudom, hogy illetlen dolog, de így volt. Gyula észrevett, és megemelte a kalapját köszönésképpen. Hogy megszégyelltem magam! De másnap is leskelődtem. Tizennégyben esküdtünk… Nézd ezeket a képeket.

Ez voltam én tizenhét, ez pedig édesapád tizenkilenc évesen:

- Aztán itt van szemben az a ház ahol Jakabovics Ödön lakott, az újságíró, Tabéry Géza társa, barátja. Jakabovics szép, dundi Zsuzsi nevű lánya egész nap az ablakban könyökölve figyelte az utca életét. A sarkon állt a Munkásotthon, s előtte a járdaszélen volt a favágók standja. Ott álltak az alkalmi favágók fűrészeikkel, elmés állványaikkal, várva, hogy valaki elhívja őket a tűzifa rönkök felvágására. Közöttük álltak ők ketten is. Állásuk nem volt, élni kellett, s a munkát nem szégyellték. Mi is mindig Tabéry Gézát hívtuk a fát felvágni.

A beszélgetés visszakanyarodott Szent Lászlóra. A Szent László templomban van egy freskó, mely azt a pillanatot ábrázolja, amikor a szent király éppen vizet fakaszt a sziklából. A nagyváradiak szerint ez a Püspökfürdő forrása.

- Nem csak a gyógyforrásáról híres Püspökfürdő, hanem a patak omladékos falában levő fosszilis csigákról is. A tudósok szerint jurakori, vagy még régebbi tengeri csigák. – szóltam bele a beszélgetésbe.

- Menjünk, nézzük meg, van annyi időnk, úgy-e? – javasolta Málnási tanár úr, aki minden „kalandra” kész volt.

Elindultunk, a kávé, és a kis beszélgetés után. A távolság fürdőig csak kilenc kilométer. Megnéztük a csigákat, kikaparva néhányat a Pece patak partoldalából.

- Van itt még valami – fokoztam a társaim kíváncsiságát.

- A patak meleg vizében olyan növények nőnek, amelyek máshol Európában szabadon nem élnek. Ilyen a tündérrózsa, melynek tövét már több mint száz éve áttelepítették a Lukács fürdő hévizébe, ahol meghonosodott. Legközelebbi természetes termő helye Egyiptom. A csodás Victoria Regina itt már csak egy védett tavacskában él. Hatalmas levelei egy kisgyermeket is megbírnának. Nymphaea lotus varietas thermalis. Ez a tudományos neve.

Megnéztünk, megcsodáltunk mindent: a tündérrózsát, a meleg vízben úszkáló díszhalakat, hullámfürdőt, mely 1930 óta működik. Megcsodáltuk továbbá a melegvizű patak partján szorgoskodó turistákat, amint éppen az autójukat mosták.

Látványból egyelőre ennyi elég volt. Vehetjük az irányt hazafelé, a Körös völgyében. Nagyvárad után hamarosan Fugyi-Vásárhely határához értünk.

Mutattam a távoli dombokat a Sebes-Körös túlsó partján. Elszórt házak látszanak, meg szőlővel, gyümölcsfákkal beültetett kertek:

- Nézzék, ott az a nagy omlásos helyet! A neve is Omlás hegy. Ott volt a nagyapám szőlője. Alatta a lakóház, présház, melléképületekkel. A húszas évek elején lecsúszott a hegyoldal a gyakori esők miatt, szőlőstől, fástól, bokrostól együtt Az épületekből, csak a hálószoba meredt meg. Benne aludtak nagyszüleim. Másnap eladták a szőlőt a vincellérnek – kicsi pénzért. Vargyas Áronnak hívták, székely ember volt. Rendbe tette, amit lehetett, újat telepített, biztosabb helyen házat épített. De ahhoz az omladékos oldalhoz soha nem nyúlt. Kisgyerekkoromban sokszor nyaraltam náluk.

- Ez itt pedig Mezőtelegd. – állított meg Géza bácsi – Van itt egy műemlék templom. A református templom, amely a Telegdi családhoz kötődik. Továbbá itt van eltemetve Bocskai István fejedelem felesége (Hagymássy Bethlen Kata), aki 1604-ben hunyt el. Elmondok egy jelenkori érdekes történetet. A nyolcvanas évek elején történt, hogy egy éjszaka megrongálták a templom falát. A tiszteletes úr jelentette a milíciának, és kiküldtek egy nyomozót Váradról, mert a vallásügy kényes dolognak számított – nehogy visszhangja legyen nyugaton. A nyomozó megállapította, hogy nem egyszerű rongálás történt, hanem a templomfalból kiemeltek valamit. Látszik – most is látszik – a helye. A határon lefüleltek egy török állampolgárt, a csomagjában templomi kegytárgyak: kelyhek, kupák voltak. A kikérdezéskor elmondta, hogy ő kutató, a török hódításokat tanulmányozza. Egy latinul írott dokumentum került a kezébe, amelyben az állt, hogy a telegdi lelkipásztor a közelgő török veszedelmek elől menekülve, elrejtette a kegytárgyakat. Pontos meghatározását adta a rejtekhelynek, a templom falában. A dokumentum valódiságát bizonyítandó kereste meg a telegdi istenházát. A falu nevével gyűlt meg a baja, mert a térképeken sehol sem találta a Telegd falunevet, hiszen románul nem tudott, és így nem tudhatta, hogy a Tileagd név mögött rejtőzik a keresett helyiség.

A visszaemlékezés, és kis kitérő nem zavarta meg haladásunkat, és hamarosan Élesdre értünk. A város határában van a sólyomkői vár. Móricz Zsigmond is említi a Tündérkert című regényében.

- Abban az időben az országút a vár alatt haladt el. – jegyezte meg Málnási tanár úr. – Móricz szerint a várudvaron keresztül vezetett, hogy az áthaladókat: utasokat, vásárosokat ellenőrizni, vagy megvámolni lehessen.

- Festőiek ezek a jobbágyfalvak. – törte meg a saját hallgatását másik utasunk – Úgy tudom Zichy birtok volt ez vidék. Van itt valahol egy cseppkőbarlang is, amelyik a Zichy nevet viseli. Körösrév határában van. Állítólag egy vasutas, illetve pályafelvigyázó fedezte fel.

Körösrév nem csupán a barlangról híres, hanem a fazekasságáról is. Jellegzetes fehér agyagedények kerülnek ki az itteni műhelyekből, sajátos mintával. A fehér agyagot a szomszédos Kerekiben bányásszák. A helybeliek úgy tarják egész Európában csak itt található ilyen agyag. Ez is mélyen van, tíz méternél is mélyebb gödrökből ássák ki egyszerű eszközökkel, egy erre a célra készített kis teknővel, és úgy adják kézről kézre, amíg a felszínre jut. Az elkészítése is szokatlan, mivel nem mázas, és a mintája csak fekete-fehér. A máz nélküli edényben a víz mindig hideg, hűvös marad, mert a külső felületére kiszivárgó nedvesség párolgása mindig hűti. „Izzad” a fazék. Úgy mondják, hogy „éles marad benne a víz”. Sajnos, ma már alig vannak értő fazekasok a faluban.

Így néznek ki. Szépek is, hasznosak is, és egyre ritkábbak.

- A révi elágazás előtt Kőrösgégény végénél bal felől láttam egy kastélyt a fák között. Az is a Zichy családhoz tartozott? – kérdezősködtem.

- Nem régi építmény, valószínűleg a nyolcszázas évek elején épült. – okosít ki Géza bácsi, aki a helyrajzi dolgokban nagyon otthon van. - Ha nem is történelmi jelentőségű, szépen illik a tájba. Gróf Zichy Ödön nevéhez kötném az építését, mivel ő volt itt a földbirtokos.

Utunk tovább a Király-hágón vezet keresztül. A név magyarázatára több változat is él a köztudatban. Egyik szerint II. József látogatásának emlékét őrzi. A másik szerint itt húzódott a királyi gyepűelve, azért nevezték el Király-hágónak. 1867-ig itt volt Magyarország és Erdély határa.

A hágó után a táj megváltozik: közelebb jöttek a hegyek, a hegyoldalakon elszórt falusi házak. Mindegyikhez meredek, kanyargós szekérút vezet. Lent a völgyben falvak fűzére: Bucsa, Feketetó, Csucsa. Feketetó nagyvásárairól, Csucsa Ady Endréről híres. Itt született Csinszka (Boncza Berta), és itt élt Ady Endre a Világháború idején. Majd az özvegytől megvette Octavian Goga, román író és politikus. Állítólag Ady barátja volt. Most Goga emlékház. Adyról nem esik már szó, hagyatéka egy melléképületben van kiállítva. Amíg élt Goga özvegye, ő vezette az emlékházat, és a látogatókat. Iskolai csoportnak magyarázta lelkesen, egyik alkalommal, férje dicső tetteit, és fegyelmes lett az első sorban áhítattal figyelő gyermekre. Odament, megsimogatta a feje tetejét és megkérdezte: „cum te cheama, pui de dac?” (mi a neved dák fióka?). Mire a marosvásárhelyi kicsi így felelt mély hangján: „Kálmán Éva”. Madám Goga egyet grimaszolt és egy másik csoportnak folytatta dicshimnuszait.

Bologa faluhoz érkezve, megláttuk a jobbról beömlő Sebes patakot. A domb tetején pedig egy vár romjait.

- Most újra magamhoz ragadom a szót. – jelentkezett be Málnási Géza tanár úr. – Nagy múltú vár, amelyiknek a romjait látjuk. Menjünk is közelebb. A falu temploma mellett van egy ösvény, azon felkapaszkodhatunk.

A látvány minden fáradságért kárpótol. Elénk tárul a Sebes-Körös gyönyörű völgye. Keletre a Király-hágóig, nyugatra Bánfihunyad határáig, északi iránya pedig mélyen be a Sebes völgyébe.

(Kós Károly rajza)

- A tizenharmadik században épült vár királyi birtok volt. Kitűnő elhelyezkedésének köszönhetően védelmi, hadászati szerepén kívül, a völgyben futó utat innen felügyelték, vámot szedtek, vigyázták az aranybányákból érkező szállítmányokat, mivel ide futottak be a hegyekben levő aranymosókból, valamint a zalatnai aranybányákból induló utak. Zsigmond király a várat – 1399-ben – Mircea cel Batran (Öreg Mircea) havasalföldi vajdának ajándékozza, hogy törökellenes háborújában legyen biztosítva a visszavonulása, ha szükséges. A vajda Zsigmond segítségével került a trónra, miután hűségesküt tett a királynak (1355-ben). Később a Bánffy család birtokába került a vár, és maradt is 1948-ig, az államosításig. A vár maga akkor pusztult el, amikor az ezerhétszázas évek elején a császári haditanács rendeletére falait lerombolták, nehogy a rebellis magyarok beleüljenek. A II. Világháború után évekig a vártövében lakott a Bánffyak egy régi híve, csöndesen tengetve életét. Lakott egy féltető alatt, s evett, amit a kert, meg a félvad szárnyas jószág adott. Mondják volt egy kecskéje is, és malacot is tartott. Egyszer csak eltűnt. Mikor kérdezősködtem utána a falubelieknél, csak a vállukat vonogatták. Így ért végett a nagy múltú Sebesvár dicsősége.

A mi történelmi bejárásunk is véget ért. Igyekezni kellett tovább, messze még utunk végcélja: Marosvásárhely.

Püspökladány 2006. december 19.

Dr. Bige Szabolcs Csaba