Mindmáig szereti a tuját atyánkfia, végig ki is tartott az egyetlen, magnak meghagyott mellett. Nagyon megörült hát a hírre, hogy ismét szaporítják, rövidesen már kettő lesz belőle, ráadásul telepítését az Unió is támogatja (nem úgy, mint a másik idejében, amikor egyre csak ritkították). Még jól emlékszik, éppen 10 éves volt mikor felújították, nyomvonalát szép kavicságyba rakva a Péterfia mindkét oldalán. A szakaszhatárnál szállt le mindig, az Egymalom utcainál, nagynénjéhez menet, spórolva egy megállót meg a vonaljegy árából harminc fillért. Kedvenc kalauza egy kis bodorított bögyös lány (vagy asszonyka?) volt Fancsikáról. Jól szórakozott bemondásain már a pályaudvarnál, mert ha azt akarta, hogy a kocsija szabályosan megteljék, „szorosan emberek, de nem az élivel ám, hanem a lapjával!”- kiáltotta a már fent lévőknek, mire mindenki tudta-tette a dolgát, majd intésére, közmegelégedés és derű közepette indult a járat a Nagyerdő felé.

Mára már a diáknyelvből is kikopott e szó, csupán egy örökzöld megjelölésére szolgál, de úrfi korában még mindenki a csilingelő sárga villamost értette alatta Debrecenben. Öt vonalon járt tuja akkoriban, az idősebbek még többre is emlékeznek, s szinte mindenhová el lehetett így jutni. Szerette a kora reggeli utazásokat, még félálomban, friss tavaszi szélben, a peronon, hol „a rézfogantyú szelíd aranynak álmodja magát”. De csapatostul is tujáztak, leggyakrabban kosármeccsre, az egyetemre, az agrárra, Pallagra vagy a Vágóhíd utcai csarnokba menet. A Csapó utcait meg a nagy kanyar miatt élvezte, mikor a Ruzicska cukrászdánál sikongva jajdultak a kerekek, s a lányok sikítva fogták be fülüket.

Kedveli a maiakat is, a régi csuklósokat, meg a város színeiben pompázó újakat (vajon milyenek lesznek majd az uniósok?), csak azt nem szereti, ha becsomagolják őket, reklámból vagy más pénzszerzési okból, mert némelyik inkább hajaz méretes konzervdobozra vagy koporsóra, mint tujára!

Ha valami miatt majd el kell költöznie – határozta el atyánkfia -, olyan lakáshirdetést fog feladni, mely így kezdődik: „Villamostól két percre…”. A debreceniek ismét tudni fogják majd, hogy ez mit jelent!