Ült sátra előtt a vén indián,

A felkelő nap hajnalán....

Nézte a magasan szálló felhőket,

Nézte,s dicsérte az életet!

Az égen, keringtek a sas madarak,

Prédát találtak a dombok alatt.

Csendes  volt még az indián falu,

Csak Ő merengett magában,  szótlanul.

Búcsúzott az óriás szikláktól,

Búcsúzott madártól, fától, virágtól...

Látta, éledez  a természet,

Vissza gondolt arra, ifjan mit érzett!

Megtanulta, s immár tovább adta,

Mi az Indián tizparancsolata:-

Gondoskodj a földről, és tiszteld

Minden  lakóját,

Mutass tiszteletet, embertársaid iránt.

Segits és szeress, ahol szükséges,

Légy mindig igazságos és tisztességes!

Dolgozz az egész emberiségért,

Vállald tetteid következményét!

Maradj hű a nagyszellemhez,

Ő az, ki segit mindenben.

Tedd azt amit jónak gondolsz,

Igy maradsz hű önmagadhoz!

Erőd egy részét forditsd

a világ jobbitására,

Soha ne feledd, mindennek van ára!

Gondoskodj tested és lelked jólétéről,

Segítsd a gyengét, hisz  a Földön

Mindenki el fér....

Nem volt a vén indián szivében félelem,

Búcsút vett mindentől, kik itt voltak Vele.

Felállt  és elindult,a végső útra,

Hogy vén testét a Föld befogadja....