A felszabadulás után sokáig találgatta az Aranysárkány törzsközönsége, mikor nyitja meg kissé kopott kapuit az elfeledett kis mozi, ott a tér sarkánál.

 A háború alatt Stein Zsiga működtette a műintézményt, nagyon szép sikerrel. Havonta többször újult meg a kínálat, a legjobb filmeket sikerült beszereznie a türelmetlen közönségnek. Legtöbbször úgy zajlott a bemutató a Dominó Filmszínházban, ugyanis ily névre lett elkeresztelve Stein úr anyósa által, mert ő adta a pénzt, hogy még jókor reggel, egy szurtos térdű kisgyerek, legtöbbször Stein úr valamelyik gyereke sok közül, kinyitotta a kis légyszaros üvegű plakátos szekrényt és nyelvét kidugva a nagy igyekezettől, csirizzel felragasztotta a legújabb film plakátját. Kicsit simogatta, gyűrögette a sarkát, ha felpöndörödött a sok csiriztől, kiseperte az elszáradt legyeket, visszazárta. Kész. Kora este aztán, mire Steinéknél megvolt a vacsora, és kisült az utolsó tepsi sósperec is, Stein úr kissé kopott zakót húzott ingére, és hóna alá csapva a filmes dobozokat, elindult dolgozni. Kitárta a kis mozi dupla ajtaját, hadd szellőzzön ki az állott levegő, közben fellocsolt, elsepert, széket szegezett, ha nagyon billegett valamelyik lába. Közben megérkezett Steinné, nagy kosárba szedett illatos sóspereccel, meg az anyósa, özv. Steinné, Sacika, aki menyével jegyszedői- és társtulajdonosi minőségben is képviseltette magát. Közben odakinn szép csendben gyűlni kezdett a nép, a friss sósperec illata is csábítólag hatott. A türelmetlenebbje nyakát nyújtogatva méltatlankodott.

-Mikor indítja mán?

-Türelem, hölgyeim és uraim, a filmszínház műsora pár perc múlva elkezdődik- húzta ki magát teljes százötvenkét centiméteres magasságában méltóságteljesen, az ilyen alkalmakra zsabós blúzt öltő özv. Steinné. Pár perc még, Stein úr hátra vonult a kis vetítőbe, befűzte a filmet, kicsit piszmogott, igazgatott (mi az istent csinál ez ilyenkor - hangzott fel kinn a türelmetlen kórus), majd utánozhatatlan mozdulattal intett és a két nő kitárta a szárnyas ajtót.  A bejáratnál Steinné kis asztalnál cetliket ollózott, pénzt számolt, visszaadott és mosolygott, és közbe-közbe ráhúzott egyet a pereces kosárban kotorászó valamelyik gyereke kezére. Mert ilyenkor itt az egész Stein família képviseltette magát. A családfő véleménye az volt, nem lehet elég korán kezdeni az életre való nevelést, ezért a mozi üzemeltetésénél valamennyi családtagját csatarendbe állította. A legkisebb, a kis Millike, jobb híján a köszönőember szerepét töltötte be, friss masnikkal fekete copfjain utánozhatatlan eleganciával hajtotta meg magát minden betérőnek, és harsány” csókojom-mal” üdvözölte a nézőket. De mind az összes többi, Palkó, Dávidka, Samu, és az ikrek, Péter meg Zakariás, sorra találtak feladatot maguknak. Kit a székhez kísértek, kitől elvették a kabátját és fürgén a fogashoz vitték vagy csak kellemes szórakozást kívántak. Zsibongott a kis terem, aztán lassan elült a zaj. Zakariás behúzta az ajtókat, Steinné nagy kattanással lezárta a kis vaskasszát, előhúzta az asztal alól a pereces kosarat, míg Sacika mama kissé pipiskedve lekapcsolta a villanyt. Az áhítatos csendben kis recsegés hallatszott, majd felvillant a filmhíradó szignálja és az emberek elégedetten hátradőltek. Elkezdődött. Általában ilyenkor érkezett lélekszakadva Puszi úr, az Aranysárkány kocsmárosa, aki minden szerda este megjelent és nagy székrecsegtetések közepette helyet foglalt az utolsó sorban.

-Pszt !- hallatszott ingerülten innen-onnan, és Puszi úr boldogan felsóhajtott. Steinné diszkréten járt körbe pereces kosarával, halk ropogtatás hallatszott, sóhajok és suttogások. Pergett a film.

-Tetszett?- kérdezgette Steinné izgatottan a vetítés után kitóduló közönséget. És ez volt az a szó, amivel megfogta őket. Mert Stein úr csak olyan filmeket hozott, amelyekkel szórakoztathatta a mozijába járókat, véleményük fontos volt és meghatározó.

Szerette a közönsége Stein urat, ezért is bújtatták családostól a közeli szőlőhegyen, mikor származása miatt erre kényszerült. Nénnyuka, az Aranysárkány szakácsnéja naponta küldözgette a kosarakat a kis présházba és nem volt olyan este, mikor ne mondott volna imát az üldözöttekért. A háborúnak vége lett, aztán bezárt a kis mozi. Stein úr okos ember volt és felmérve a háború utáni konjunktúrát, úgy határozott, repatriál családjával az óhazába. Elengedték, megsiratták Steinnét a pereceivel meg a kis Millikével, Stein urat, Saci mamát és a fiúkat. A Dominó Filmszínház bezárt, székeit felvágták gyújtósnak a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadító katonái, a vetítőre is hasonló sors várt, ám Puszi úr még idejében kimentette és eldugta az Aranysárkány padlásán.

Évek multán aztán Borsos elvtársnak, a pártitkárnak eszébe jutott, miért ne lehetne szórakoztatni a dolgozókat a mozival, ha már könyvtárba nem járnak.

-Itt a feladat elvtársak – fonta össze virsli ujjait egy keddi pártértekezleten. -Várom a felvetéseket.

-Legyen a neve Vörös Csillag Mozi, mert a filmszínház felidézi a rosszízű múltat- javasolta Nagy Elemér, aki fűtő volt a téesznél és nem volt csak négy osztálya, de megígérték, hogy kiemelik és iskoláztatják, ha bizonyítja hűségét a párthoz.

-Ilyen ötleteket várok, elvtársak, építő jellegű felvetéseket-dőlt hátra elismerően bólintva a pártitkár. Jöttek még ötletek, javaslatok, ám a mozigépész személyében nem tudtak megegyezni.

-Javaslom Nagy Elemér elvtársat a Vörös Csillag Mozi gépészi feladatainak elvégzésére -ütött az asztalra Borsos elvtárs türelmetlenül.- Szavazzunk, ki van mellette - tette fel a kérdést. Abszolút elvtársnő, vegye jegyzőkönyvbe, Nagy Elemér elvtárs holnaptól mozigépész, és a vetítendő filmek kiválasztása is az ő feladata!

Nagy Elemér majd összeroskadt a megtiszteltetés súlya alatt. Este elővette negyedikes Karcsi fia olvasókönyvét és megpróbálta leporolni ismereteit az olvasás tudományáról.

-Nehezen megy, azaz sehogy –sóhajtotta nekikeseredve a sör felett az Aranysárkányban

-Van ilyen. Úgy hívják, a-nal-fa-bé-ta - vigasztalta Puszi úr a poharakat öblögetve. -Titkolni kell- vont vállat a kocsmáros, és Nagy Elemér megfogadta a szavát. A székesfővárosból lejött mozigépész tanításait gyakorlatban sajátította el, jól- rosszul. Az utasításokat lerajzolta és két nap múlva kinyitott a mozi. A kényelmes székeknek nyoma sem volt, billegős padok szolgáltak ülőhelyként, az egykor vajszínre súrolt deszkapadlót olajjal kenték át és besüvített a szél az ajtó hasadékain, de csak mozi volt ez. Időben kiment az utasítás, a dolgozók műszak után jelentkeznek a műszakvezetőknél és együtt vonulnak az óriási vörös csillaggal dekorált kis mozihoz.

-Szovjet szakemberek a Sztálin Vasmű építésén, ez legyen az első film, elvtársak, ha már azzal tisztelnek meg, hogy én válasszam ki az első filmet- bólogatott elgondolkodva Borsos elvtárs és elmorzsolt egy könnyet a szeme sarkában. –Nagy, komoly tanulsággal bíró alkotás, kedves elvtársak, a testvéri szovjetunióból.

És elkezdődött a vetítés. Nagy Elemér szemöldökeit összevonva koncentrált, karokat húzott meg, gombokat nyomkodott és nem is vette észre, amint kis patak indult meg csordogálva a gerince táján. Elindult a film, a közönség az első fél óra múltán bóbiskolva nézte, amint kormos arcú dolgozók csillogó szemmel lesik Sztálin elvtárs útmutatásait.

-Meddig tart ez - kérdezte suttogva Nénnyuka Puszi urat- túl kel otthon a kalács a tálban. Két óra múlva Szeredi bácsi nagyot horkantva a harmadik sorban, arra ébredt, hogy felkapcsolják a villanyt.

-Már vége? – kérdezte szomszédjától, megnyújtóztatva fájó hátát.

-Már?- kérdezte az vitriolos hangsúllyal és nyögve felállott.

Onnantól számítva hetente egyszer, vetítésre várták a szovjet értékekre szomjas dolgozókat. A filmeket Nagy Elemér elvtárs választotta ki, csak úgy gondolomra, olvasni nem tudván. Nem volt nehéz dolga. Hol Sztahanov elvtársról láthatott filmet a közönség, volt, hogy a Makszimenko falazási módszer rejtelmeibe avatták be a nézőket. Ez így ment jó egy esztendőn át. Aztán egyszer nem várt dolog történt. Gerendási elvtárs, a szövőgyári bizalmi váratlanul csomagot kapott külföldről a bátyjától. Benne csokoládék, színes kendők az asszonynak, harisnyák, nyakkendő meg filmek. Mindenféle dobozban, rajtuk számok, nevek, Anita Ekberg.

-Te - vigyorgott Gerendási elvtárs, aki köztudottan vicces ember volt, az asszonyra - mit szólnál, ha becsempésznénk egy filmet a moziba. Hülye az a Nagy, nem tudja az, mit vetít. Szerezzünk egy szép estét a dolgozóknak. Így történt, hogy egy kellően fülledt nyári estén Nagy Elemér elvtárs gyanútlanul befűzte a kikészített filmet, elnézést kért az első sorban ülő Borsos elvtárstól a meleg miatt és engedélyt kért az ajtó megnyitására. Egész kis tömeg zsúfolódott ott kinn össze. Vágynak a kultúrára, bólogatott magában Borsos elvtárs elérzékenyülve, hiába, nagy dolog a párt értékteremtő ereje. Azzal intett, a villanyt leoltották és elkezdődött a vetítés. De fejkendős munkásasszonyok vakolókanalas produkciója helyett egy vakítóan szőke, telt idomú elvtársnő ugrándozott a képeken, falatnyi fürdőruháját, jaj, szinte letépték a tenger habjai s bizony percekbe is beletelt, mire az ámult csöndet Borsos elvtárs rekedt hangja törte meg.

-Állj! Állítsa meg Nagy elvtárs ezt a fertőt - kiáltott hátra a vetítőbe a pártitkár, ám Nagy Elemér, szokásához híven, a film elindítása után kivonult cigarettázni. Így történt, hogy az elragadtatott munkásosztály és az ajtóban tolongó ifjúság kerek tíz percen át gyönyörködhetett Anita Ekberg majdnem fedetlen bájaiban.  

Másnap lakat került a Vörös Csillagra, Nagy Elemért visszazavarták vízhordónak a téeszbe.

-Kultúra - ezeknek?- mondta fájdalmas hangon Borsos elvtárs aznap este az Aranysárkányban, és nagyot sóhajtva belekortyolt a sörébe.