A kút vize

–     gondolatok az ökumenikus imahét bibliai igéje („Adj innom”-Jn 4,7) kapcsán – 2015

Néhány éve egyik ismerősömmel Csíkszeredától Vásárhelyre jövet az út mentén meg-megálltunk és kutakat fényképeztünk. Anyagot gyűjtöttünk egyfajta kút-meditációhoz. Közben pedig elbeszélgettünk arról, milyen sokrétű jelképrendszere van a kutak formájának, alakjának, és, hogy milyen fontos az ember életében a kút, mint jelkép és valóság.

Legyen szó kerekes kútról, gémes kútról, állatok itatására vagy az ember szomjának oltására használt kútról: a kút vize életet ad, éltet. A csatornarendszerek és a vezetékes víz világában is mennyire létfontosságú a föld mélyéről feltörő éltető forrás, melynek tisztaságát óvnunk kell, védeni a szennyezéstől, a mérgezéstől. A kutakat időnként fertőtlenítjük, tisztítjuk, mélyítjük. A kutat minél többet használják, annál jobb, frissebb a vize, annál erőteljesebb a forrás. A kútásás is művészet. Megtalálni azt a talajszintet, azt az eret, amely megfelelő vízhozamot biztosít az egymást követő nemzedékeknek, ha kell több száz éven keresztül, amely nem apad el, s amelynek birtoklása biztonságtudatot, életmentést is jelenthet. A kút több mint „stratégiai vagyontárgy”. A kútért már harcoltak is szembenálló felek, mert nehezen jött rá az ember, hogy a kút közös. Mindenkié. Elidegeníthetetlen. Gondolhatunk arra is, milyen jelentőséggel bírtak-bírnak egy-egy településen a közkutak, ahová a falu apraja-nagyja vízért jár. Manapság már a térképeken is megjelölik, mert egy sivatagos területen pléldául fontosabb mint az országhatár.

Gyermekkoromban a mi udvarunkon sem volt kút. A szomszédba jártunk vízért, és nagyon kellett vigyáznunk, hogy a vödörből egy csepp ki ne loccsanjon. A kút vizét nem volt szabad pocsékolni, pazarolni, sőt még a kert földjére sem öntöttük. Azt csak inni, főzni használtuk, mert a kútvíz drága, szent dolog. A kútba nem dobunk szemetet, káros vagy mérgező anyagot, a kút vizével nem játszunk. Voltak közkutak is, ahol nem egyszer sorban álltunk vízért, de ez a sorbanállás az egymáshoz tartozást erősítette. Nem feszengtünk idegesen, nem hisztisztünk, hogy kedvezményesen hamarább jussunk vízhez, hanem beszélgettünk, örvendtünk a találkozásnak, segítettünk a másiknak, –idősebb a fiatalnak, felnőtt a gyereknek –, ha egyedül nem tudta felhúzni vagy kitölteni a vizet. Az erdei kutakat, vagy a kaszálók kútjait kiépítettük, keretbe raktuk vagy küpüvel védtük, ágakkal elbarikádoztuk, hogy az állatok ne tapossák el, ha szükség volt fakéregből csorgót alakítottunk ki, hogy a kút vize tiszta maradjon. A vízhordás egyszerre volt megtisztelő feladat, játék és élmény.

A Biblia is beszámol kutakról, melyek egy közösség, egy egész nép sorsát meghatározták. A kút az élet forrása: hely, hol összefutnak az emberek. Gazdát cserélnek a hírek, tudomást szerzünk a világ dolgairól. A kút a konfliktus és kibékülés  helye.  Tövében megpihen a fáradt vándor, a tikkadt szárazságban felüdül és szomját oltja. Találkozóhely. Férfi és nő találkozásáé, mely házassággal végződik. A kút Isten jelképe, aki óvja, gondozza, megitatja  népét. A felszínre törő kútforrás eredményeképp a sivatag földje oázissá zöldül, lombos fák, buja növényzet jelzi, hogy az élet győzött a pusztulás fölött. Ahol víz van, ott élet van. Mózes vizet fakasztott a sziklából, de a bűn  miatt a víz íze is megkeseredik a választott nép fiainak szájában. A Jordán folyó élettel tölti meg Izraelt. Jézus maga is örök életet adó vízként kínálja fel magát a szamariai asszonynak. Így szól az asszonyhoz: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg. A víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” (Jn 4, 13-14b)

Kedves testvérek!

1. Jézus ismerte azt az asszonyt. Még születése előtt. Akárcsak minket. Jobban, mint az egész falu. De ő nem elítél, hanem felemel. Életet ad. Azért jött, hogy életünk legyen. Azt mondja az asszonynak: ’bizony nincs férjed, akire támaszkodhatnál, akivel boldog lennél. Férfijaid voltak, de a te igazi vágyadat nem töltötték be. Az ember többre vágyik, mint amit a föld, az evilág, a test, az ösztönök a pénz, a társ meg tud adni. Pedig örök életre szökellő vízforrás van benned... Hogy ezt megtapasztald, innod kellene abból a vízből amit én tudok nyújtani’.

Csak ezt a kutat betömtük, elnyomtuk, megmérgeztük. Olcsó, jól hangzó jelmondatokkal, varázsigékkel, pénzzel, irigységgel, ideig-óráig tartó dicsőséggel, hírnévvel, hatalommal. Nézzünk szét a világban: erről írnak a lapok, erről beszélnek a hírközlő eszközök, erről fecseg a fészbuk és a világháló. Elvitattuk Istentől az élet forrásának jogát. Elhallgattatjuk a hangját vagy éppen gúnyoljuk, viszonylagossá tesszük, megkérdőjelezzük. Kétségbe vonunk alapértékeket, elveket, igazságokat. Ez pedig bizonytalanságot és elbizonytalanodást szül. Hárítunk és igazoljuk magunkat ezzel a kicsavart logikának sem nevezhető gondolkodásmóddal. Lehazudjuk a valóságot és takargatjuk igaz valónkat, sebzett énünket. Nekünk fontosabb a luciferi álszabadság, szabadosság, a látszatsiker és jólét, mint a jézusi felszabadítás. Emiatt önzőkké, egoistákká váltunk, akik állandóan a szomszédot vizslatjuk,  mindent pénzben mérünk, még a saját lelkünk üdvét is.

 “a keservesen megszerzett szabadságjogainkat sem adhatjuk fel. A félelem nem tehet lakatot a szánkra. A párizsi újságírók véráldozata példa kell legyen. Mert ők a fenyegetések, a gyújtóbombás támadás ellenére sem mondtak le véleményük közzétételéről. Még akkor is elismerést érdemlő a bátorságuk, ha a mi erkölcsi mércénket meghaladó kíméletlen nonkonformizmussal hánytak tollhegyre iszlámot és zsidóságot, katolicizmust és szélsőbalt.” (K. Zs. :Je suis Charlie-nepujság-jan.8.) “Azt hirdetjük, hogy Isten nem lehet politikai vagy közszereplő. Magánszemélynek kell lennie… Ha Isten belekeveredik a politikába, a demokrácia veszélybe kerül.”(Biard-Ch.H.-főszerkesztő)

Micsoda... ?

Amikor Ábrahám kutat ásott és ellenségei, a filiszteusok betömték, jött Izsák, és újra kiásta azt. Minden ember szívében ott rejtőzik az élő vizek forrása, ott rejtőzködik az égi dolgok megértésére való képesség, ott rejtőzködik az Isten képmása. A filiszteusok, vagyis a gonosz szellemek ezeket a kutakat tömték be földdel, de a mi Izsákunk, vagyis Jézus újra kiásta szívünkben a kutakat, élő vizeket fakaszt belőlük. Ássunk olyan mélyre, hogy a mi kútjainkból fakadó víz bőségesen megitassa valamennyiünk nyáját!

Egy európai ember Afrikába utazott. Olyan nagy volt az aszály, hogy kiapadtak a kutak, nem volt víz. Lehetett tudni, hogy valamennyi víz van a mélyben, ezért kezdtek kutat ásni, de a törzs azt mondta föl kell adni, nincs értelme. Emberünk bíztatta őket, hogy ássanak tovább. Már mélyebbre ástak, mint az eredeti kút, de víz sehol. Sorban adták fel a kútásók. Az ember egyre bíztatta őket, hogy ne adják fel, ássanak még mélyebbre, de egyre többen elmentek. Egyszer csak elérték a vizet. Később megkérdezték ezt az embert, hogy mi volt a legnehezebb az egész folyamatban. Azt mondta, az, hogy amikor már volt víz, rávegye azokat, akik ottmaradtak, és végig kitartottak, hogy adjanak azoknak is a vízből, akik közben elmentek… Nem hiába mondja ma Kiss Ulrich jezsuita páter: ”Az irigység, mint motívum és a hazugság, mint technika – ezen alapszik az egész kései kapitalizmus.”

2. Életadó víz. Nem pocsolya, nem felcukrozott limonádé, nem energiaital, nem szénsavas szóda, nem mámorító alkohol. Hanem tiszta víz, ami éltet és gyógyít. Jézus szerint annyira nélkülözhetetlen az örök élet vize, mint amennyire a fizikai élethez szükséges feltétel a tiszta víz. Az európai parlament döntése szerint a víz nem gyógyszer... Miközben hallatlan vízpazarlás, pancsolás folyik a génmanipuilált élelmiszerek és a műanyagok előállításánál. Jóllehet a víz minden gyógyszer alapja, szervezetünk egészségének garanciája. Testünk is nagyrészt vízből áll. Egy pohár víz csodákra képes: hűsít, nyugtat, éleszt, táplál, erőt ad. Ha  túl sokat fogyasztunk a vízből, kimegy szervezetünkből a só, ha túl keveset, kiszáradunk. Ha állandóan szomjazunk, jelzi, hogy közel a cukorbetegség vagy a veseelégtelenség.

De ugyanígy az örök élet vizével való  szomjoltás is  erőt, életkedvet, reményt ad. Mit jelent élet? Nem pusztán a megmaradás, a fajfenntartás vagy az életösztön szintjén, hanem: dinamizmus, lüktetés, vibrálás, folytonos megújulás, áramlás, alkotás, újjáteremtés. Élni annyi, mint haladni, fejlődni, alakulni, változni, jobbá lenni, beteljesedni, hazajutni Istenhez.

3. Az imahét üzenete, hogy járuljunk valamennyien az örök életet adó kúthoz... Ilyen csak egy van: Jézus Krisztus. Ő hív minket ezekkel az alkalmakkal, hogy merítkezzünk belőle, legyen életünk forrása, szomjazzunk utána, és szemben a világ kínálta reklámokkal, az ellenérdekeltek hangoskodásának dacára igyunk Belőle. Ő nem apad ki. Őt nem lehet kisajátítani. Ő mindannyiunk életét táplálja. S meglátjuk, mint ez az aszony, mi magunk is áldás forrása leszünk mások számára. Lelkünkben felfakadnak a szeretet tetteinek, az örök életnek a forrásai. Lesz erőnk megbocsátani, küzdeni a rosszal, a tunyasággal a kényelmességgel, a rezignációval, a reményvesztettséggel, a közönnyel. Csak Jézus Krisztussal győzhetjük le a gonoszt, tisztíthatjuk ki lelkünk mérgezett kútjait, és önthetünk erőt egymásba, együtt. Mert Jézus kutja, mint a Jákob kútja összeköt, összehoz, egymáshoz vezet. Mindannyiunknak az ő örök életet adó vizére van szükségünk. Ha az ő vizét isszuk, ha az ő kútjából merítünk ellenállóbbak leszünk a bűnök baktériumaira, lelki immunrendszerünk megerősödik, és szomjunkat nem kell más italokat kóstolgatva oltanunk. Isten szomjazik ránk. S ha őszinték vagyunk magunkhoz, mi is igazából Őt szomjazzuk. Hallgassunk ezekre a szívünk legmélyén feltörő igazi vágyakra, valljuk be magunknak, merjünk tisztességesek lenni önmagunkkal szemben, bevallva, hogy  az örök élet vizét, amelyet Jézus ad nekünk – nem pótolja semmi.